Ki ne szeretne egy asztronauta vidra bőrébe bújva titokzatos planétákat, aszteroidákat és elhagyatott űrállomásokat átfésülni, üzemanyagot és egyéb kacatokat gyűjtögetve új otthonra (vagy legalábbis egy nyugalmasabb, a túlélés szempontjából ideálisabb helyre) lelni? A Wayward Distractions puzzle-platformere könnyedén eltereli a figyelmet a Föld sanyarú sorsáról. Színes, harsány (és képtelen) körítése ügyesen vezeti végig a játékost a szándékosan hangsúlytalan sztorin, hiszen a fókusz a játékmeneten van. És igen, a fiatalabb korosztályt célozza meg, mind küllemében (erős kontúrok, vibráló színek), mind pedig kihívásait tekintve. Viszonylag rövid, példásan változatos és a gondolkodásra késztető elemek sem megterhelőek, szinte sohasem állják utunkat legyűrhetetlen akadályok, mindig megkapjuk a megfelelő eszközt a továbbjutáshoz.
Alapvetően a klasszikus platformer zsáner vízalatti pályáira emlékeztet az egész, hiszen az űrben ugye a zéró gravitáció jellemző. Állatkánk éppen ezért mágneses talpú csizmával ellátott szkafanderben lebeg, hogy a falakról / tereptárgyakról elrugaszkodva haladjon a légüres térben. Szerencsére elég korán megkapjuk ehhez a jetpack-et, ideálisabbá téve mozgásunkat. Aztán a pisztolyt. Később pedig ezeket fejlesztjük a többi kütyüvel együtt: tovább kitartó manőverezés, különböző, akár falakról lepattogó lövedékek ésatöbbi. A nehézségi görbét ügyesen belőtték a készítők, az egyéb könnyítésekről nem is szólva, például lépten-nyomon mentőpontokba botlunk, elvéve az esetleges újrakezdések élét - elvégre gyerekeknek szánt állatkás platformjátékról beszélünk. Természetesen azért nem kell aggódnunk amiatt, hogy túl könnyű lenne a Space Otter, éppen megfelelő. Viszont.
Az alapséma velejárója, és nem megyek el szó nélkül mellette: érzésre minden részlete picit elnagyolt, esetleges pontosságú, éppúgy Charlie lavírozását a terepen, mint a lövedékek, illetve az ellenfelek mozgását tekintve. Ez pedig maga után vonja, hogy egy-egy ponton türelmesebbnek kell lenni, és igenis többször kell próbálkozni, még akkor is, ha tudjuk, mi a célravezető megoldás. Mégis, a Space Otter megvalósítása példás, minden eleme a helyén van, remekül működik. Csak egy kicsit olyan... Semmilyen. Bár az abszurd felütés magában hordozza a lehetőséget, hiszen láttunk már példát rá számtalanszor, hogy egy gyerekeknek szánt történet ad valami pluszt a nagyobbaknak is, itt nem fogunk ilyesmivel találkozni, nincsen extra réteg, amin apu-anyu elmosolyodik. A főbb pályák végén lévő boss-harcok is teljesen vállalható minőségűek, sőt, mérsékelten ötletesek. Kiválóan alkalmazhatjuk az épp megtanult képességet, megkaparintott fegyvert, illetve fejlesztést ellenük, de egyszer sem csillant fel a szemem, hogy na, ez! Ez zseniális! Talán csak túlkoros vagyok hozzá.
És ez a konklúzióm is: Charlie kalandja egész korrekt, de semmi több. Tisztességesen összehozott játékmenet, gyűjtögetéssel, kulcskereséssel, fejlesztésekkel, ahogy kell. Az egész háttérsztori viszont harmatos, nem is baj tehát, hogy a kelleténél jobban háttér, mint nagybetűs sztori. Remek kikapcsolódás tehát egy csendes délutánra, akár kettőre (cirka öt-hat óra kényelmesen végigjátszani) kicsiknek és... Ennyi.