Mario Golf: Super Rush - golfcsaták gombakirályságbanTeszt

Több tényező mentén is csoportosíthatnánk a Super Rush játékmódjait, de talán a leginkább kézenfekvő, ha a sima, hagyományos golfot választjuk le a realizmusra (még jobban) fittyet hányó Speed és Battle Golf módokról. Amennyiben viszonylag konvencionális szabályok szerint szeretnénk ezt a kiváló sportot űzni, tulajdonképpen azt kapjuk, amire látatlanban is számíthatunk: rendkívül könnyed irányítást, amit életkortól függetlenül nagyon hamar meg lehet tanulni, jó sok segítséget az ütőválasztásban és a javasolt ütési irányban, valamint pontos visszajelzést a menet állásáról. Természetesen pontos szimulációra ne számítson senki (nem is igazán hiányzik), a hangsúly a golf árkád megvalósításán van, a végeredmény pedig az igényekhez mérten gyors és egyszerű - vagy ha a pohár félig üres oldaláról közelítem meg, hozza a kötelezőt, amit a korábbi részek is tudtak már évtizedekkel ezelőtt.

A Speed Golf átmentet képez a konzervatív és teljesen irreális megközelítés között, mert bár teljesen normális pályákon játszunk a megszokott szabályok szerint, legalább akkora hangsúlyt kap a labdához való eljutás is, mint a lyuk minél sebesebb bevétele. Ez azt jelenti, hogy nem mindegy, milyen hamar és hogyan jutunk el a következő ütésünk helyszínére, figyelnünk kell a staminára, de akár az ellenfelünk akadályozására is tehetünk kísérleteket. A cél ugyanis ebben a módban nem csak az, hogy minél kevesebb ütésből végezzünk a pályákkal, hanem beállíthatjuk azt is, hogy az ezzel eltöltött idő számítson, és ilyenkor már érdemes foglalkozni az ellenfelekkel is. Vicces egyébként a "speed" jelző a játékmód nevében, ugyanis ennél tart messze a leghosszabb ideig egy menet, mivel egyik pontból a másikba nem teleportálódik a kamera, hanem nekünk kell eljutni. Habár sokan dicsérték ezt az új módot, az összhatás számomra felemás volt, a nagy sietség igazából nem adott annyira sokat hozzá, a környezettel való interakció és a többi karakter jelenléte pedig messze nem olyan jelentős, mint amennyire ez kommunikálva van felénk. Papíron jobbnak tűnhetett ez, mint a kivitelezés után.

Az igazán modern és trendi mód a Battle Golf lett, ezen tényleg látszik, hogy az idők szavára hallgatva alkották meg, a fiatalabbak körében biztosan sikert is arat. Ebben egy nagy arénában több lyukra kezd el játszani több játékos egyszerre. Mindenki maga dönti el, hogy merre veszi az irányt és mely lyukakat célozza meg. Ha valahova begurult a labda, az a nyílás onnantól kezdve le lesz zárva, és csak a többi lyukra lehet játszani. Itt szinte minden esetben másodpercek döntenek arról, hogy kinek sikerül lezárnia egy célpontot, gyakorlatilag az egész egy néhány perces adrenalinlöket, amiben egy szempillantásra sem lehet leállni, mert a többiek sem tétlenkednek. A végeredmény maga a teljes káosz, szinte minden pillanatban robban valami (ezek természetesen minket vagy a labdánkat is viszik magukkal), és igazából nagyon nehezen tervezhető az, amit csinálunk, a szerencse szerepe sokkal hangsúlyosabb a taktikázásnál. A high-tech helyszínek is tökéletesen illeszkednek az összképbe, tényleg olyan az egész, mint a mai sikeres, erősen kompetitív, gyors menetes multijátékok.

Kapunk még a csomagban egy adventure módot, amiben egy Miit fejlesztgetve haladunk előre egy nagyon rövid karrier módban, néhány óra alatt félisten golfozót varázsolva a kis kezdőnkből. Ez tulajdonképpen tökéletesen alkalmas arra, hogy betanuljuk a teljes játék irányítását és megismerkedjünk a különféle lehetőségekkel, de eközben annyira ingerszegény, hogy az már fáj. Eleve a Mii koncepció szerintem egy borzasztó nagy tévedése a Nintendonak, gyakorlatilag annyi lehetőség lenne benne, amivel a világot meg lehetne váltani, ennek ellenére másfél évtized alatt semmit nem fejlődött az egész. Azt gondolom, hogy a Mario-univerzum a szó legszorosabb értelmében is az egyik legszínesebb világ a videojátékok történelmében, na képzeljétek el milyen az, amikor bedobnak ebbe egy Miit... De adventure módban sajnos a környezetet is visszabutították erre a szintre, szabadon körbejárhatunk nagyobb helyszíneket, de a beszélgetésen kívül ennek tulajdonképpen nincs sok értelme, közben pedig a világ legjellegtelenebb házai között járkálunk.

Ha nem lenne elég, hogy ennyire rövid a karrier-mód, a rendkívül takarékosan adagolt tartalom sajnos a játék egészére igaz. Az elérhető karakterek száma szerintem elegendő (a kinézeten kívül úgysincs annyi különbség köztük, amennyi lehetne, de így legalább választhatunk teljes egészében az alapján, hogy mennyire kedvelünk valakit), de a pályákról ez nem mondható el. Minden módban nagyon kevés a helyszín, és az egyik fő feature-ként kommunikált környezeti interakciók (forgószelek, széttörhető akadályok, többszintes pályák) sem feledtetik, hogy mennyire nélkülözik a fantáziát mind a vizualitás, mind a layoutok terén. Se a golfjátékok letisztult képi világa, se a Mushroom Kingdom csodás változatossága nem jelenik meg, az eredmény pedig valami fura átmenet lett a kettő közt, amit leginkább a jellegtelen szóval lehetne leírni. Nem sok Mario játék vizuális világára használnám ezt a jelzőt.

A Mario Golf: Super Rush mindenképpen szórakoztató a maga módján, de sajnos nem veszi a fáradtságot arra, hogy az elvárható minimum fölött teljesítsen. Kivétel ez alól a Battle Golf, amiben tényleg van spiritusz, de egy kicsivel több tervezhetőség jól jött volna még bele a kaotikusság kárára. Persze be vannak ígérve további bővítések, amik majd biztosan hoznak új pályákat, karaktereket, talán új játékmódokat is, de ez nem változtat azon, hogy jelenlegi formájában egy jó, de semmiben sem kiemelkedő játék lett a Super Rush.