Lost in RandomTeszt

Fogalmam sincs, van-e valami egyetemes jelző Tim Burton stílusára (a sótlan Burton-stíluson túl), azt viszont be kell vallanom, hogy a rá jellemző egyedi dizájn nagy kedvencem, ahogy a mindennapi helyzeteket, életképeket vagy ismerős alapokat egy némileg kicsavart ábrázolással adja vissza. A Zoink legújabb játéka, a Lost in Random tagadhatatlanul ebből (is) építkezik, a groteszk világa mellé pedig egy hasonlóan érdekes játékmenetet társít, ám ez leginkább a harcok során érhető majd tetten.

Adva van nekünk Random "csodás" világa, melyben bár egykoron minden szép és jó volt, a játék kezdetére azonban néhány sajnálatos eseménynek köszönhetően meglehetősen komor, diktatórikus helyzet alakult ki. A királynő ugyanis a 6 különböző részre osztott birodalomban élők sorsát a véletlenre bízza. Minden gyerek a tizenkettedik életéve betöltése után kénytelen az uralkodó különleges kockájával dobni, a kapott érték pedig meghatározza élete hátralevő részét, az annak megfelelő régióban lesz kénytelen tengetni további napjait. Azonban azok sem örülhetnek, akik a fénynek és pompának számító hatost dobják, ők ugyanis a királynő mellett lesznek kénytelenek élni, ami szintén nem leányálom.

Ebbe a sanyarú helyzetbe kerül a játék főszereplő testvérpárosa, Even és Odd is. Even nővére a baljós születésnapon "sikeresen" megdobja a sokak által hőn áhított 6-ost, így rögvest el is szakítják a családjától, így Eventől is. A fiatalabb lány azonban nem hajlandó beletörődni ebbe, és a letargia leküzdése után felkerekedik, hogy megmentse testvérét. Útja során hamar eljut a Kockák völgyébe, ahol összeakad a megelevenedett hatoldalúval, Dicey-val. Újdonsült barátjával és még inkább, annak földöntúli erejével felvértezve indul küldetésére, hogy egyesítse a családját. És menet közben alaposan újraírja a Randomban uralkodó játékszabályokat.

A Lost in Random elsőre a már említett, Burton-féle világgal és látvánnyal hívja fel magára a figyelmet, ami mellé hamar betársul a szintén nem mindennapi harcrendszere. A Zoink munkásai is beálltak azon fejlesztők közé, akik a valós idejű és a körökre osztott harcokat elegyítik, azt viszont leszögezhetjük, hogy alighanem az ő megoldásuk az eddigi legszokatlanabb.

A játék ugyanis egyszerre vonultat fel egy pakliépítős mechanikát, valós idejű arénaharcokat és a véletlenre erősen hagyatkozó taktikus, körökre osztott struktúrát. Ez elsőre talán kaotikusnak és zagyvának tűnik, harc közben azonban meglepően jól állnak össze ezek az elemek. Minden harcnál Even a nála lévő csúzli segítségével tudja az ellenfelek kritikus pontjait megsebezni, ezáltal energiát gyűjtve, hogy a nála lévő pakliból lapokat húzhasson. Egyszerre 5 lap lehet nála, ezek kijátszásához viszont Dicey-t kell segítségül hívnia. A kockával történő dobás eredménye határozza meg, hány lapot játszhatunk ki. A kapott pont megfelel a különböző stratégiai kártyajátékokból ismerős manapontnak, amiből az egyes kártyák kijátszására költhetünk. Mindegyik kártya saját költséggel rendelkezik, értelemszerűen amíg van naftánk, addig tudjuk a különböző lapokat aktiválni.

Ezek aztán különféle előnyhöz juttatnak minket, amik lehetnek egyszeriek - például egy bomba felrobbantása - vagy hosszútávúak, ilyenek az egyes fegyverek használata, melyek bizonyos számú támadást tesznek lehetővé. A kártyák kijátszásakor megáll körülöttünk az idő, így adva teret és lehetőséget, hogy a lehető legjobb módon játsszuk ki a kapott lapokat. A rendszer már a játék elején is kellően érdekes, az előrehaladásunk során pedig lehetőségünk lesz új lapokat szerezni, amikkel aztán még ütőképesebb paklit tehetünk össze, hogy segítsen minket a harcokban. Erre pedig szükség is lesz, ugyanis néha a fentieken túl a játék az egészet egy táblajátékkal is megfejeli, ahol Dicey nem csak a lapok kijátszásához ad nekünk energiát, de egyben egy bábút is mozgat a pályán, ami adott mezőkön további módosítókat aktivál.

A fentiekből könnyen kirajzolódik, hogy a Lost in Random bár erőteljesen épít az összecsapásokra, azok menete, ritmusa és dinamikája néha rendkívül lassúnak érződhet. Az ellenfeleket kizárólag a kijátszott lapokkal tudjuk sebezni, a csúzlink pusztán az ehhez szükséges energia töltésére szolgál. Bármennyire is igyekszünk optimálisan összeállítani a paklinkat, előfordul, amikor csak támogató lapokat húzunk be, ilyenkor kénytelen vagyunk egy kört beáldozni (ilyenkor a dobás után kapott manapontokat is bukjuk) és bízni benne, hogy a következőben kedvezőbb lesz a lapjárás. A táblajátékok esetében ráadásul egy további random faktor is bejön a képbe, ezzel akár még tovább nyújtva a harcot.

A probléma nem is kifejezetten az elhúzódó összecsapásokban gyökerezik, hanem hogy bizonyos esetekben az aréna szűkössége miatt a kamera képes a tereptárgyakba belefordulni, ilyenkor jelentősen megnehezítve a dolgunkat, máskor a küzdőtér kialakítása miatt lehet kevés mozgásterünk az akár féltucatnyi ellenfél között, megint máskor pedig a táblajáték animációi alatt képesek minket megsebezni, amikor mi nem tudunk megmozdulni.

A Lost in Random tehát elsősorban technikai oldalról szenved kisebb-nagyobb hiányosságokban. Ezek egyike például, hogy a helyszínek felfedezésénél a párbeszédek alatt a karakterek szájmozgása egyáltalán nincs szinkronban a szöveggel, Even pedig hibátlanul mutatja be a Gordon Freeman képzőben szerzett tapasztalatait és válik szótlan főhőssé. Ez csak azért említésre méltó, mert ennek szöges ellentéte a játékban található átvezetők bármelyike. Ezekben nem csak látványosabban jobb az szájmozgás, de Even is képes szóra nyitni az ajkait. A szabad barangolás alatti szótlanság azért is különösen fájó, mert a készítők nem csak ügyes szóviccekkel készültek, de eltérő típusú válaszokkal is, ezek ereje pedig némiképp elvész, amikor Even reakcióját egyszerűen átugorja a játék, hogy az NPC válaszát halljuk. Bár megpróbálták ellensúlyozni mindezt a folyton jelen lévő Narrátor kommentárjával, de ez csak félsiker.

Ez pedig azért fájó, mert a Lost in Random világában élvezet elveszni (pun intended). Az egyes helyszínek bár vizuálisan nem térnek el egymástól, rendelkeznek egyediséggel. Two-Townban mindenkinek kettős személyisége van, Threedom nevével ellentétben nem a szabadságról szól, hanem egy folyamatos háborúról, Sixtopia pedig szintén csak nevével próbálja egy csodás utópia képét festeni. Ezek mindegyikében nem csak a vándorló kártyaárust, Mannie Dex-et (ilyen szóviccekkel tele van a játék) találjuk, de rengeteg sanyarú sorsú városlakónak is segíthetünk. Ezt pedig már csak azért is megéri megtenni, mert így is hozzájuthatunk új lapokhoz, más esetben pedig fizetőeszközzel gazdagodunk, amit aztán Mannie-nél válthatunk be. Az egyes területeken ezen felül további rejtett tárgyakat is találhatunk, ami csak még inkább arra bátorít, hogy letérjünk a fő útvonalról. Ha mindehhez egy kicsit jobban átlátható, könnyebben használható térképet is adtak volna a fejlesztők, akkor lett volna igazán teljes az öröm.

A Lost in Random technikai értelemben nem rúgja rá az ajtót senkire, egyedi látványvilágával és még egyedibb harcrendszerével könnyen képes kompenzálni ezen gyengeségeit. Even és Dicey kalandja bár nem a végletekig csiszolt, de ötletes és kellő bájjal rendelkezik ahhoz, hogy megnyerje azokat, akik ebben a Tim Burton-ihlette környezetben kalandoznának. Ugyan nem zökkenőmentes az utazás, de Random világában élmény elveszni.