Kao the KangarooTeszt

Bevallom, kicsit meglepődtem, hogy az ezredfordulón megjelent, majd öt évvel később nyugdíjazott Kao the Kangaroo sorozat mennyire megragadt sok idősebb játékos emlékezetében. Legyünk őszinték, már a maga idejében is maximum a b-vonalban juthatott csak neki mellékszerep a platformjátékok között, ami persze nem jelenti azt, hogy ne futhatna jó húsz évvel később egy sokkal erősebb futamot. Már csak azért is, mert az olcsó remasterelés helyett egy korrekt reboot lett az új epizód, ami ráadásul kimondottan visszafogott árazással és igényes csomagolással érkezett.

Az új Kao the Kangaroo minden szempontból konzervatív 3D platformer. Nem csak azért, mert megtartja a korábbi szereplők nagy részét és többé-kevésbé az elődök struktúráját is, hanem azért is, mert pontosan annyit tud, amennyit húsz-huszonöt éve tudtak a platformerek. Szerepel benne négy hub egyenként néhány pályával (szó sincs tehát a világ kinyitásáról), a küldetések pedig teljes egészében az ugrálásra és kisebb mértékben a harcra koncentrálnak. Nincsen járműhasználat, váltogatás a karakterek között, minijátékok, vagy akár bármi olyan kreatív ötlet, amivel már a PS2-éra platformjátékai is elkezdték továbbfejleszteni a zsánert, vagy amivel a Nintendo évről évre teljesíti azt a lehetetlen vállalást, hogy valami lehet egyszerre hű a gyökerekhez és egyben friss is. A Kao nem vállal semmi különöset, pontosan kell ugrani, le kell ütni mindenkit és össze kell gyűjteni azt, amit eldugtak előlünk.

Ami mégis egy kicsit feldobja a klasszikus játékmenetet, azok a különféle bokszkesztyűk, amit Kao használhat. A tüzessel le lehet égetni pókhálókat, a jegessel befagyasztani a vizet, a szelessel pedig távoli tárgyakat mozgatni. Mivel azonban szinte mindnek csak egy funkciója van, nagyon ritka az olyan szituáció, amikor tényleg gondolkodni vagy kombinálni kellene, a legtöbbször ugyanis látjuk magunk előtt az egyértelmű akadályt, és maximum az a kérdés, hogy az adott elemi támadásunkat hol tudjuk feltölteni. A level design egyébiránt ha nem is kiemelkedő, de az átlagosnál feltétlenül jobb, különösen ha rámegyünk a gyűjtögetnivalókra - a lineáris fő vonallal ellentétben ezek tényleg tudnak trükkösek lenni.

A játék viszonylagos egyszerűségére lehetne azt mondani, hogy inkább gyerekeknek van belőve, de a bossharcok ehhez talán egy kicsit túl erősek. Tulajdonképpen ezek a játék csúcspontjai, nem csak a dramaturgiát és a kihívást, hanem az ötletességet tekintve is. Ezekből kellene minél több, merthogy az egyik legszomorúbb momentum az, hogy amikor beindulna a játék, akkor valójában véget is ér. A negyedik világ legvégét öt-hat óra után érjük el, és ott hirtelenjében véget is ér az egész. Pedig hiába az eddig megfogalmazott kritikai észrevételek, bőségesebb tartalom mindenképpen segíthetett volna a Kao the Kangaroonak, mert igazán komoly probléma nincs vele, csak épp mindenből keveset nyújt: nem elég változatos, nincs elég pálya, nincs elég bossharc és nincs elég képessége az irányított karakternek.

Maga az ábrázolt világ valószínűleg meg fogja osztani a játékosokat. Lesznek, akik szeretni fogják az élénk színekben pompázó környezetet, a vicces ellenfeleket, a kedves főszereplőket. Mások egyszerűen nem fogják elég coolnak találni Kaot, a családját és barátait, és lássuk be, sok olyan játék, rajzfilm és képregény van, ahol minden szereplő valamilyen állat, és a legtöbb valóban sokkal stílusosabb, egyedibb és megjegyezhetőbb, mint ez. Fiatalabbaknak bizonyára jobban fog tetszeni, mint a szüleiknek, ráadásul kapott magyar feliratozást is, ami a kedves, de semmiképp sem kengurufarknyi hosszúságú történet megértésében segítséget nyújt mindenkinek.

A Kao the Kengoroo reboot kapcsán az vetődött fel bennem időről-időre a játék közben, hogy milyen fura, hogy igazából nincs semmi komolyabb hibája (ami van, az alapvetően megbocsátható, vagy betudható a takarékos fejlesztésnek), de szinte semmilyen elemében sem elég jó. A bevezetőben is jelzett pontos árazás és igényes fizikai kiadás mindenesetre sokat segíthet neki, ráadásul sikerült olyan megjelenési dátumot találni, ami tényleg nem zsúfolt. Jópofa, könnyed, mély nyomot nem hagyó, de alapvetően kellemes szórakozás ez, nem több és nem is kevesebb.