![[Teszt] GRID Legends](/~thumbnail/grid-legends-review-a-fun-but-thin-expansion-to-2019s-reboot-1645783492222.jpg.cvsak.k.article-00-18-gd.3r3v0cl.jpg)
Beülök az autóba; kicsit feszült izgalommal - rég jártam itt. Az ellenfeleim közepes szintű versenyzők, azt gondolom, hogy közéjük tartozom én is. A helyszín Ausztrália, Mount Panorama Circuit. A mérnököknek nehéz feladata volt; ha nem ismernéd az aszfaltcsíkot, mesélek róla kicsit: egy hosszú-hosszú (több, mint 1km) egyenes visz fel a szűk és kanyargós “hegyi” szakaszhoz, melyről egy még hosszabb egyenes (közel 2km) vezet vissza a célvonal irányába. Nyilván az egyenesek nagyon fontosak, de a technikás hegyi szakaszt is tudni kell teljesíteni, nagyon könnyű ott hibázni. Szóval a mérnökök valószínűleg sokat melóztak az autó beállításával. Gördülő rajttal veszi kezdetét a pár körös őrület. Az első kanyarban hat autót előzök meg, az egyenesben további hetet.
Kapkodva nyúlok a hangtechnikához, az üvöltő zene miatt nem hallom a motor zúgását és baromi nehéz így pontosan váltani. A körülöttem levő autók zaja még mindig elnyomja az én erőforrásom morgását, de már hallok valamit, ami talán a motorhang lehet. Így is kevesebbet hallok a motorzúgásból, mintha koktélt szürcsölgetnék egy Rolls Roys hátsó ülésén ülve.
Már csak nyolc autó van előttem. Esik az eső, kemény lesz. Bathurst fantasztikus látványt nyújt napsütésben, de szemet kápráztató az is, ahogy a nedves aszfalton tükröződik 22 autó fényszórója; a megdöbbentő látvány az hosszú egyenes utáni első kanyarban majdnem teljesen elvonja a figyelmem a vezetéstől. Féktáv, fordulunk, újabb három előzés. Hihetetlen vagyok, egy szupersztár! A mérnökeim nemhogy tökéletesre állították be az autómat, túlszárnyalták minden elvárásomat. A fizikát meghazudtoló módon tapad a V8 a zuhogó esőben is - mérnöki szemmel a féktechnika súlyán sokat spórolhattak, ugyanis a hegyi szakaszon gyakorlatilag fékezés nélkül száguldok végig. Kicsit istennek érzem magam. Előzök még pár autót. A hegyről levezető egyenesben már csak ketten vannak előttem. Az elsőt könnyen letudom, elég rosszul kezdte a kigyorsítást.
Lefele száguldunk az egyenesben, elérjük a 300-as tempót is. Valentine - a nemezisem - agresszíven védekezik. Megáll az idő... Hallom a motorok zúgását, az szurkolók buzdítását, de a kép, mint egy science fiction moziban megáll. Egy pillanatra, talán egy másodperc sincs az egész, máris újból száguldunk lefele. Kicsit megzavarodtam és a sikánt elérve nem is merek támadni, de legalább elő tudom készíteni a célegyenesre fordító kanyarra a mindent eldöntő előzést. De Valentino jobb első kereke váratlanul kirepül a helyéről. Izgalmak nélkül előzöm meg az útról lesodródó ellenfelemet. Még kicsit sajnálom is, hogy így hullik az ölembe az első hely.
Unottan ránézek a kör számlálóra: 1/3. A maradék két körben kicsit ásítozok, nézelődök, próbálom feszegetni az autó és a newtoni fizika határait; a befutóra természetesen mosolyt erőltetek az arcomra, hiszen a tomboló tömegnek látnia kell az örömömet a soha nem látott mennyiségű konfettiágyú lövedék és tüzijáték arzenál mellett is!
Lassan 25 éve követem ezt a sorozatot. TOCA2 és DTM Race Driver 3 volt az előfutára a 2008-as kiadású Race Driver: GRID-nek. A TOCA2 tanított meg arra, hogy precízen vezessek és a tizedek, a századok és az ezredek is számítanak. A DTM Race Driver volt az a játék, ami kicsit kirántott a Project Gotham Racing városi fenegyerek autókázásból az online versenyzés világa felé. A Race Driver: GRID pedig megmutatta, hogy mindezt rettentő jól is lehet csomagolni, látványossá és izgalmassá tenni. A Legends a GRID széria ötödik, legfrissebb darabja.
A tesztelés néhány napja alatt hasonló érzelmi hullámvasutat éltem meg, mint Mount Panorama hegyi szakasza.
Első benyomás, fel a hegytetőre
Nehéz dolga van a játéknak, nagy kihívás egy Gran Turismo rajongó szívét megnyerni a GT7 megjelenése előtt öt nappal. Az első közösen töltött perceink kiválóak voltak, látványos karambolok, folyamatos és szép grafika. Csodás hangok - azok nem voltak. A zene, a többi autó motorja, a menetzaj, sőt a közönség visongása együtt, de külön külön is elnyomják a motorhangot. Aztán jöttek a bugok. Versenyenként átlag egyszer lefagy a játék egy másodpercre. Nem mondom, hogy végzetesen zavaró, de az immerziót kicsit megöli. Az játék első újraindításáig egyetlen egy visszajátszást sem tudtam megnézni - pedig nagyon megnéztem volna San Francisco utcáin az ugratásokat kívülről is. Ez szerencsére később megjavult. Remélem, hogy a többi bugot is orvosolni fogja a várhatóan hamar érkező első patch!
Story mód
Az, hogy “story mód”, nyilvánvaló túlzás, a történet komplexitása valahol a Sylvester Stallone féle “Driven” szintjén meg is áll, ennek ellenére, a maga egyszerű módján mégis jó szórakozást nyújt egy-egy unalmasabb délutánra. Először meglepőek voltak az élő szereplős cutscene-ek, de igazából tetszettek, az egész pont adott annyit a játékhoz, hogy minden egyes versenyen nagyon le akarjam győzni az aktuális ellenfelet.
Karrier
A lényeg - mint a DTM Race Driver 3 óta mindig - a sokféle autóosztályban van. Az egyik versenyen még Formula Ford autóval kell csapatni Brands Hatch-ben, pár perccel később egy kamion volánja mögött kell küzdeni az elemekkel Párizs utcáin. Természetesen a versenyek teljesítésért pénz jár, a pénzért pedig új autókat vehetsz, vagy tuningolhatod a meglevő járgányaidat; tuning alatt azt értem, hogy pénzt adsz azért, hogy “erő”, “gyorsulás”, “fékezés” és “irányíthatóság”. A többit hagyjuk a mérnökökre...
Nehézség
Mint fentebb írtam, a játékot “közepes” nehézségen kezdtem. Van “easy”, “medium”, “hard”... meg “expert”... meg “legendary”. Javaslom, hogy “expert” nehézségi szint alatt ne kezdjetek bele, mert öt körből négy és felet az első pozícióban tölteni úgy, hogy az utolsó helyről rajtoltál nem az izgalom tetőfoka. Egy kicsit inkonzisztens a játék, mert van ahol viszonylag könnyű nyerni “expert” módban is, van ahol viszont vért izzadva sem fog sikerülni. Erre van viszont a tuning!
Váratlan események
A GRID legnagyobb erényei közé mindig a “váratlan eseményeket” soroltam első helyen. Tömegkarambol közvetlen előttem, ahol épp csak átférek a roncsok között és a fejem felett pörgő autó alatt. Sajnos ebből a Legends lényegesen kevesebbet ad, de azért elő, előfordulnak hasonló jelenetek. Gyakoribb viszont az, hogyha második helyen autózol, akkor az utolsó körben a vezető autóval történik valami. Megpördül, kiszakad a kereke, vagy elfüstöl a motorja. Köszönöm, nem kérem, én akartam volna legyőzni...
Második benyomás, le a gödörbe
Miután megtapasztaltam a hibákat és a bosszantó kis apróságokat nagyon mérges lettem a játékra. Mekkora ziccert hagytak már ki? “Lehetett volna jó is, ***szameg!”. A játék producerei nyilvánvalóan akkor voltak legközelebb valódi autóversenyhez, amikor matchboxokat tologattak a nappali szőnyegén. Forma autóval Moszkvában hóban versenyezni, ahol világításra nem is lenne szükség, mert annyi tüzijáték rakétát lőnek el a szervezők, hogy a vörös hadseregnek már nem is jut puskapor? Ki látott már ilyet? Persze a hó nem zavar, az autó tapad, Newton meg forog a sírjában...
Végső benyomás, féktelen száguldás
Aztán fogtam magam és átállítottam a váltót manuálisról automatára, a menet stabilizátort felraktam közel maxra, a kipörgésgátlót levettem minimumra. A belső nézetet elhagyva külső nézetből kezdtem versenyezni. És elkezdtem élvezni az egészet. Nem finomkodtam, hanem kilinccsel előre toltam be a Shelby Cobrát az ellenfelek közé a kanyarokban és kiadta. Pont kiadta. Mert egy dolgoról szól a GRID:Legends: szórakozásról. Ne tanuld meg a pályát, ne ismerd a kocsit, ne próbálj meg precízen versenyezni, ne tervezgess egy előzést körökön keresztül, hanem:
Nyomd a gázt, tedd keresztbe a kocsit és élvezd, hogy a közönség a nevedet harsogja!