Patapon 1+2 ReplayTeszt

Már nem is tudom, mikor láttam utoljára Sony logóval felvértezett játékot Nintendo gépen - talán az Equinox volt a dicső kilencvenes évek közepefele? Mindegy is, a lényeg, hogy keresve sem találhatnánk jobb bizonyítékot a kurrens videojátékos világ kaotikus állapotára, mint hogy például Forza játékok jelennek meg Playstation-ön vagy az exkluzívitásra mindig büszke Sony címei vetik meg a lábukat korábban ellenséges territóriumnak számító konkurens gépek kínálatában. Szonyoládéék sosem voltak kifejezetten erősek ha kézikonzolokról volt szó, egyetlen masinát, a PSP-t leszámítva. És a PSP kínálat legfényesebben csillogó gyöngyszeme nem volt más, mint a Patapon.

Hát ez se tegnap volt, szóval illene bemutatnom, miről is van szó, mert aki akkor született amikor a Patapon, simán nagykorú már, szóval: a Patapon egy stratégiai ritmusjáték, csapatmenedzsment és szerepjáték-lite elemekkel meglöttyintve. Tehát csak a szokásos hipergenerik egykaptafa rókabőr játék. Nade félre a tréfát: tudvalevő, azóta az indie szféra kitermelt magából ennél extrémebb stíluskotyvalékokat is, de 2008-ban még a független játékfejlesztés nagyon gyerekcipőben totyogott, így nem kisebb felüdülés volt az évenként a kilincset egymás kezébe adó Call of Duty epizódok és teljesárú Fifa patch-ek árnyékából előmasírozó pataponok harci dobokkal elkövetendő menedzselése.

Menedzselés jogcímén értendő: kicsiny egyszemű primitív lénykéidet válaszott fegyvernemeik, csapatösszeállításuk alapján rendszerezed, majd kiküldöd őket a pusztába vadászni, madarászni vagy esetleg az ellenséges Zigotonok (ők a kockafejűfehéranett nemezisek) lezúzására. Mivel szegények annyira buták, hogy iránymutatás nélkül a képernyő bal széléről nem találnának el a jobba, így harci dobokkal küldöd nekik az isteni jelet, hogy merre hány méter. Persze aggodalomra nincs ok, nem szükséges Danny Carey vagy Mike Portnoy dobszólókat performálni ahhoz, hogy pusztán ne felejtsenek el levegőt venni kicsiny véglényeink: az esetek túlnyomó részében három, négy taktusból álló kombinációkkal fogod utasítani félelmetes sereged, hogy meneteljen, támadjon vagy védekezzen. Ez így papíron nem tűnik túl izgalmasnak, de hidd el: olyan flow állapotba lehet kerülni egyes harcok hevében, hogy az egyszerű ritmusképletek olyan természetessé vállnak, mintha egy harmadik végtagként kinőttek volna a fejedből.

A játék kampánya bőven 20 órán túl tud nyúlni, főleg ha nemcsak végigszaladsz a kötelező küldetéseken, hanem beleveted magad a vadászatokba, grindolásba, ritka felszerelések vagy speciális patapon-egységek kioldásába. A játékmenet szigorúan lineárisnak tűnhet, de valójában a csapatod menedzselése és fejlesztése rengeteg mikrostratégiai döntéssel jár – kinek milyen páncélt adj, mikor válts át ranged támadókra, mikor idézd be az ősi esőistenséget egy sámán-dobpergés kíséretében. A boss harcok gyakran váratlanul nehézre húznak, főleg ha rossz összeállításban mész neki – néha teljes újratervezésre kényszerít a játék anélkül, hogy ezt különösebben jelezné. Ezek a nehézségi tüskék persze dörzsölt taktikusoknak inkább kihívással szolgálnak. A Replay verzió nehézségi szintjei némileg kisimítják a legmeredekebb szakaszokat, de az eredeti szigor szelleme így is ott kísért.

Pár éve PS4-re megjelent egy újrakiadás, de nem volt kifejezetten igényes: gyakorlatilag fogták a PSPs eredetit, felrántották a felbontást és úgy ahogy volt, azzal a UI-al, azzal a 30 fps-es fixált képfrissítéssel (és biztosíthatlak, ennek nem technikai akadályai voltak) ugyanúgy kirakták a Store-ba. A tesztünk tárgyát képző Replay kiadvány viszont más: a UI átdolgozásra került, szóval már egy 4K-s megjelenítőn is teljesen normálisan néz ki a játék, a képfrissítés végre 60-on pörög (ne felejtsük el, egy ritmusjátékról van szó, itt azért ez nem mindegy) és még egy három fokozatú nehézségi kapcsolót is sikerült implementálni a játékba. Mindemellett ha úgy érzed, nem megfelelő az input latency ezt egy külön modullal tudod ezentúl kalibrálni. A hangminőség is jelentős feljavításon esett át, már nem az agyontömörített, agyonkompresszált audio kényezteti a hallójárataidat, mint a korábbi kiadványok esetében.

Megéri-e 2025-ben Pataponokat masíroztatni a világvége felé a Replay kiadványon keresztül? - gondolom erre vagy leginkább kíváncsi. A válasz röviden: meg. Kicsit hosszabban: simán! A Patapon remekül öregedett, még mindig simán flow-ra kattint, még mindig órákra le tud csatolni a világról egy olyan miliőbe, ahol gömbfejek csatáznak kockafejekkel az isteni ritmusaidra, ezúttal valóban rendesen újragondolt köntösben, ahogy egy videojáték újrakiadásnak meg szabadna jelennie napjainkban.

A tesztpéldányt a Cenega Hungary Kft. bocsájtotta rendelkezésünkre, amit ezúton is köszönünk. A játékból fizikai példány is megjelent.