The Drifter – Pokoli vándorútTeszt

A közelmúltban játszódó The Drifter főszereplője egy bizonyos Mick Carter nevű csavargó, aki különösebb életcél nélkül sodródik az USA-ban, mindig éppen oda, ahová a tehervonatok viszik. Nem az az echte hajléktalan, de nincs is bejelentett lakcíme vagy állandó munkahelye, inkább a két véglet közötti átmenetet képviseli, és a mindenfajta kötöttségtől mentes életet kedveli, ahogy ő maga fogalmaz még a játék elején. Igen ám, csakhogy ennek az édes szabadságnak egy pillanat alatt vége szakad, mikor Mick anyja hosszan tartó betegség után elhuny, a férfinek pedig nincs más választása, vissza kell térnie szülővárosába a temetésre.

Emberünk elsőre csak azért húzódozik ettől, mert amikor felcsapott csavargónak, rengeteg mindenkit hagyott szó nélkül hátra, és most se szívesen nézne a szemükbe, azonban nem sokkal a hazatérése után némi családi drámánál jóval komolyabb problémái is támadnak. Először rejtélyes fegyveresek ütnek rajta a tehervonaton, amin potyázik, nem sokkal később pedig meg is hal, csak azért, hogy a következő pillanatban újra életre keljen, mindössze pár másodperccel azelőtt, hogy utolérné a végzet. Micknek nem marad hát más választása, muszáj abbahagynia a menekülést, és szembenéznie a múlt démonjaival, valamint a jelen fenyegetéseivel egyaránt, mielőtt elvesztené maga mellől azt a maroknyi embert is, aki még törődik vele…

A Powerhoof munkatársai a The Drifter steames adatlapján régivágású ponyvaregényként jellemzik az alkotásukat, ez pedig teljes mértékben igaz is rá. A játék hangulata hol borongós, hol paranoiás, szereplői a thrillerek és a detektívfilmek ismerős toposzait hozzák, ezt az egészet pedig a készítők nyakon öntötték néhány paranormális és horrorisztikus elemmel is. Mindez elsőre egy kicsit zavaros mixet alkot, ahol a különböző történetszálak inkább elnyomják, mintsem erősítik egymást, azonban a program felére egész szépen összeáll a narratíva, és innentől kezdve nem is nagyon lehet belekötni egészen a stáblistáig.

Az tény és való, hogy a The Drifter alapfelállása és úgy nagy általánosságban az egész sztorija nem csöpög az eredetiségtől még a ponyvaregények mércéjével mérve sem, de a játéknak így is megvannak a maga nagyon erős pillanatai. Ezek elsősorban Mick belső vívódásaira vezethetőek vissza, amikor a karakter próbál szembenézni a múltban elkövetett hibáival, de az egyéb szereplők között is akadnak emlékezetes arcok. Az én kedvencem ezen a téren például a helyi hírlap recepciósa volt, aki abszolút hitelesen tudta hozni a kiégett irodista egyszerű, de annál hálásabb szerepét. Továbbá érdemes még megemlíteni a szinkront is, ami meglepően jó lett egy párfejlesztős indie projekthez képest, és remekül kikerekíti a karakterek jellemét. Főszereplőnk hangja néha ugyan kicsit erőltetetten hat, amikor meglepettséget, félelmet vagy dühöt próbál átadni, ezt leszámítva azonban semmi okunk nem lehet a panaszra.

Ami a játékmenetet illeti, nagyjából az is azt a jó, de nem kiemelkedő színvonalat hozza, mint a történet. Klasszikus point and click kalandjátékként a The Drifterben különféle fejtörőket kell majd megoldanunk vagy az egyes helyszíneken fellelhető tárgyak összegyűjtésével és kombinálásával, vagy az NPC-kkel folytatott párbeszédek segítségével. A fejlesztők becsületére legyen mondva, hogy a legtöbb ilyen puzzle nehézségét meglehetősen korrektre lőtték be. A szükséges cuccokat általában könnyű észrevenni, nem olvadnak bele nagyon a háttérbe, valamint a rejtvények megoldása is logikus, nem igényli tőlünk a gép, hogy mindenféle elborult, a józan észnek teljesen ellentmondó tárgykombinációkat mutassunk be a továbbjutáshoz.

Egyedül az élet-halál szituációk azok, ahol kicsit meginog ez a stabil minőség. Lehet, csak az adott feladványok kiélezett jellege miatt tűnt így, mindenesetre ezeknél a szekcióknál sokszor azt éreztem, hogy a megoldás, amit elvár tőlem a játék, egyszerűen nem észszerű. Egy korai példával élve, amikor egy kórházi ágyból próbálunk szabadulni az életünkre törő merénylők elől, az ellenségeink azonnal kiszúrják, ha a fejünk mellett lévő gombot próbáljuk megnyomni, ellenben ha a fekhelyünk lábánál álló nővér zsebéből szeretnénk kilopni egy fecskendőt, azt minden további nélkül megtehetjük. Utólag visszanézve persze nem annyira élhetetlenek ezek a szituációk sem, de a pillanat hevében kicsit unfairnek érződik, amikor már többedik alkalommal halunk meg ilyesmi miatt.

Végezetül itt van még a The Drifter technikai oldala is, amivel semmi probléma nincs. Ahogy a képeken is látszik, a Powerhoof alkotása a hatalmas pixeleket használó, retrós irányvonalat képviseli, ennek hála pedig minden egyes képkockája csak úgy csöpög a kellemesen régies hangulattól. A helyszínek változatosak és részletgazdagok, ráadásul akad köztük nem egy roppant ütős is. Azokat a pillanatokat például, amikor először süllyedünk az öböl aljára, vagy amikor élve eltemetnek minket, nehéz lenne elfelejteni.

A minimalista grafika emellett a teljesítménynek is jót tesz, avagy a teszt során semmiféle buggal vagy szaggatással nem találkoztunk. Sőt, a The Drifter még Steam Decken is megállja a helyét, annak ellenére, hogy a hivatalos adatlap szerint a kompatibilitás nem ismert jelenleg. A fejlesztők azonban már jó előre gondoltak erre a platformra is, így a játék nem csak kiválóan fut a Valve kézi konzolján, hanem még egész jól irányítható is egy egyedi sémának hála, ami a két joystickkel váltja ki az egerünket.

Egy szó mint száz, a The Drifter egy kellemes kis point and click kalandjáték lett, ami ugyan nem ér fel a műfaj modern klasszikusaihoz, de így is abszolút szórakoztató tud lenni. A történet kissé klisés, de tekintve, hogy a fejlesztők alapból egy ponyvásabb irányba pozícionálták az alkotásukat, ez annyira nem nagy baj, valamint a fejtörők is tudnak némileg illogikusak lenni, de annyira nem, hogy az őrületbe hajszolják az embert. Épp ezért a The Drifter azoknak lehet jó vétel, akik kedvelik a kicsit régimódi, kicsit horrorisztikus thrillereket, ők aligha fognak benne csalódni.

PLATFORM PC KIADÓ POWERHOOF FEJLESZTŐ POWERHOOF MEGJELENÉS 2025. július 17. ÁR 19,5 EUR