Rebellionék az első Aliens vs. Predator játékukkal kultuszt teremtettek. A későbbi részekre a nagy előd árnyéka nehezedik, a folytatásoknak sokkal nehezebb a dolga a szigorú rajongóbázis miatt. Mi azért tegyük félre a szirupos nosztalgiát - az 1999-es játék technológiailag igencsak gyenge lábacskákon állt. A 2001-es folytatás megpróbálta ezt a csorbát sikerült kiköszörülni, de mai szemmel nézve már felette is bőven eljárt az idő.
2010 elején az ajtónkon dörömböl a harmadik epizód. Az ő küldetése, hogy egy olyan generációban alakítson újfent kiemelkedőt, ahol az általános narratíva, látvány és technológia fényévekkel übereli az előzmények nívóját. Mi szurkoltunk az oxfordi fejlesztőknek - lássuk tehát, hogyan sikerült jelen generációnk első Aliens vs. Predator játéka.
Hamar kiderül, hogy az új AvP nem a történetével fogja magát felküzdeni a generáció csúcsára. Az együgyű és sablonos alapszituáció szerint Weyland vállalata Predator piramisra bukkan egy messzi bányászbolygón. A cég tudósai annak rendje és módja szerint be is rendezkednek az ásatásra, a feltárás azonban nem várt gondokat hoz, Weyland maga indítja be a templom riasztórendszerét. A piramis alatti bolyból elszabadulnak a nagyra nőtt fekete bogárkák, a jelzésre (és fiatal klántársaik hívására) a Predatorok is megérkeznek a planétára...
Három faj háromféle játékmenetért kiált - e nélkül el sem tudnánk képzelni az AvP programokat. Cikkünk tárgya három szingli kampányt kínál a fenti történet eseményei köré fűzve, három különböző szemszögből.
Az emberek kampányának érdemes először nekiesni. Zöldfülű katonaként némi felvezetés után egyedül és kissé kókadtan ébredünk a bázis egyik sötét szegletében. Pisztolyt elő, pelenkát fel, és oldalunkon a pittyegő radarral már menekülünk is a sápadt fénypászmák játékába burkolózott termekből és sötét, kietlen folyosókról.
Az emberi kampány képviseli a standard, lövöldözős FPS műfajt, megspékelve a szokásos horror hangulattal. Fegyvereink nem túl erősek, lőszerünk korlátozott, a magányban szívmelengető kurjantással üdvözlünk minden életben maradt kollégát, akikhez néhány tárnyi küzdelem erejéig hozzácsapódunk. A Marine pályákon okosan váltakoznak a paráztatós és a nagy henteléseket szerepeltető epizódok. A történetmesélés viszont eléggé középszerű, és a feladataink sem túl változatosak. A préda szerepkörből adódóan azonban így is lesz elég okunk az izgalomra. A három történetből az embereké a leghosszabb és a lépten-nyomon ottfelejtett naplóknak köszönhetően itt kapunk átfogó magyarázatot a központi cselekményre.
Egy jótanács: ha NAGYON hatásosan szeretnéd a játékot kezdeni, indítsd a kampányt az emberekkel, és amíg tudsz, pisztollyal küzdj! Én a bányákig bírtam idegekkel...
A következő epizód a Ragadozóé. Natúr felszereléssel induló Elite harcosunknak már a kezdetben sincs egyszerű dolga, mert az induló pályáit a közelharcra lőtték be. Kétféle csapásunkkal sokkal kisebb sérülést okozunk, mint azt a filmek alapján várnánk, de nyilván nem lehetett terminátort faragni a predator karateréből sem. A harcos agilitását fokozza a fókuszált mozgás lehetősége. A célpontot bemérve ugrótámadásokkal lephetjük meg a gyanútlan bámészkodót, ráadásul a fókuszmód nem csak az ugrabugrában segít - a terepen szétszórt tárgyakat és trófeákat is egyszerűen tudjuk így detektálni. A zoom a felderítésben játszik kiemelt szerepet (csak a predator képes rá), az ellenfeleinket pedig veszélyességük szerint osztályozza a sisakrostélyba épített vizor.
A Predator minden videojátékok hentesét, Kratos bácsit megszégyenítő kivégzésekre képes, a meggyengített áldozatok meg látványos jelenetben szabadulnak meg a gerincüktől, gigájuktól, fajtól függően más szervüktől is. A sisakba épített képalkotó berendezés használata főként a későbbi küldetéseknél lesz hasznos, hiszen fenemód nehéz kiszúrni a setét háttérbe beleolvadó rútságokat. A sztori itt sem valami nagy szám, de a narráció szempontjából ötletes dolog a xenók első vereségét, a királynő dicsőséges megtörését a vizoron keresztül felidézni. Predatorunk bőrébe bújva lehetőségeink egyre szélesebbek a történet kibontakozásával, összeszedhetjük a filmekből megismert teljes kelléktárat a vetőháló kivételével.
Ugorjunk az utolsó szál ismeretesére. Hatos kódnevű alien bestiánkkal Weylandék laboratóriumában kezdjük a pályafutásunkat, de a kényszerfogság nem tart sokáig. Az emberi építészek bizonyára nem voltak tisztában a xenomorph fertőzés veszélyeivel: minden csatornajárat, szellőző és rostélyrács úgy van elhelyezve, hogy az alienek a legszigorúbban bevédett állomáshelyre is könnyedén surranjanak be frissen kockázott pörkölthúsért. A kampány taktikázós játékmenetet vár el tőlünk - a fegyverek rosszabbik végén hamar válunk habzó savkupaccá, ha nem használjuk ki a terep adta lehetőségeket. A küzdelemben csak és kizárólag közeltámadásokra és kivégzésekre alapozhatunk, cserébe a felderítés és a díszletek meghódítása jóval nagyobb élményszámba megy, mint a másik két fajnál. Valamit valamiért ugye... A sztori második felében a pályatervezők már kész fejtörők elé állítanak minket, de mint mindig, itt is a szellőzőjáratok lesznek a kulcselemek.
Sajnálatosan az alien kampány a legrövidebb - ravasz Hatoskámmal másfél óra alatt sikerült végighentelnem a pályákat.
A prezentáció nagyban segíti az események átélését. A saját fejlesztésű Asura Engine hosszú utat járt be, amíg a mostani állapotáig jutott. Szűk terek, félelmetes fényviszonyok és különféle effektusok terén ügyesen végzi a dolgát a motor. Bár a részletekben nem látunk majd csodát, azért az összkép így is tetszetős, akadozásnak meg szerencsére nyoma sincs. Az effekteket, mozgáselmosást és árnyékokat igyekeztek a legnagyobbaktól ellesni a kóderek, és ez többé-kevésbé sikerült is. Nem kicsit dob a hangulaton, mikor a saját árnyékunk hozza ránk a szívrohamot. A hangok és zenei kollázsok mívesen követik a filmek által kijelölt útirányt, a hangmérnököket pedig vaskos prémium illeti, mert ilyen példaértékű keverést ritkán hallani. Fejhallgatóval egyenesen élményszámba ment a ragadozónk halk kerregését és a xenók sikításait fülelni, de azon is jót mulattam, ahogyan a Hatos példány Muttley kutyaként nyögdécsel és morog, miközben szorgosan próbálja a terep akadályait áthidalni. Egy szó, mint száz - a hangok maximálisan teljesítenek.
A játékmenet is erős jó osztályzatot érdemel. Eszesen kitalált, átgondolt koncepció rejlik minden karakter mögött. Az már egyéni ízlés kérdése, hogy a komplex irányítás, és a szokásosnál megfontoltabb tempó mennyire szimpatikus valakinek. Számomra a hangulatot nagyban megdobta a karakterek jellege, sajátos íze.
Ellenben nagyon hiányoznak a játékot színesítő epikus momentumok. A történet szépen csordogál a saját medrében, de nincsenek nagy csavarok, lebilincselő jelenetek. Túl sokat fejlődött mostanában az FPS játékok elbeszélésmódja ahhoz, hogy ennyivel kibéküljünk. Ráadásul szkript-bugokkal is találkozhatunk. Ilyenkor nem aktivizálódik a következő esemény, bennragadunk az üres, eseménytelen pályán. Egyszer fordult velem elő a fenti probléma, szerencsére egy ellenőrzőpont-visszatöltés megoldotta a nyavalyát.
A single kampány nem túl hosszú; az emberekkel bő négy, a vadászokkal három, a xenókkal pedig két óra alatt lehet végezni. Az összesített idő így is korrekt a mai viszonyok között, ráadásul az AvP-nek megvan az a tulajdonsága, hogy ha elkap minket a gépszíj, nem fogunk egy normal szintű végigjátszással megelégedni.
Az egyszemélyes kampányok mellé korrekt multiplayert is pakoltak a korongra. A szokásos szabályok közül kiemelkedik a Predator Hunt, ahol egy harcos vadászik az emberekre. Az Infestation során xenók hajtanak szintén emberi álozatokra, majd az elcsípett marine az alien falka tagjaként folytathatja a játékot.
A Survivor mód annyira kézenfekvő volt, hogy egy kurrens, alieneket szerepeltető akciójátékból nem is maradhatott ki. Legföljebb négy barátunkkal kell a hullámokban érkező idegen támadásokat visszavernünk, utolsó leheletünkig.
Látszik, hogy a multiplayer módba kellő energiát fektettek a fejlesztők, de sokakat el fog riasztani a játékmenet lassúsága, és a közelharcra fektetett hangsúly. Nem lehet agyatlanul rohanni a fragért, ki kell használni, meg kell ismerni a fajok sajátosságait, és a pályák felépítését. Ahogy néztem, LIVE-on jó százötvenezer aktív játékos van regisztrálva, ennek ellenére az automata matchmaking nem mindig áll a helyzet magaslatán várakozási időket és balanszírozást tekintve. A multit jó eséllyel az ős-rajongók fogják sokáig életben tartani PC-n is. Nekik sok-sok szép órát fog hozzácsapni a teljes élményhez a többjátékos opció.
Kemény dolog egy olyan játékról verdiktet mondani, amelyet ilyen szélsőséges vélemények kísértek fórumokon és a sajtóban egyaránt. Az erős hetesünk egy alapvetően jó játékot takar, amely hordoz magában kellő ötletet és potenciált ahhoz, hogy maradandó élményekkel álljunk fel a fotelünkből. Ugyanakkor magába foglalja azt is, hogy az AvP nem hibátlan program, előfordulhat, hogy nem mindenkinek okoz majd ugyanakkora örömöt.
A kultuszt nem sikerült teljes mértékben újraírni, de szerencsére meggyalázásról sincs szó. Ez pedig már önmagában is pozitív csalódásként érheti azokat, akik nem bíztak a Rebellion új Aliens vs. Predator játékában.