Az Activision mindig belenyúl a tutiba. Nem biztos, hogy érdemes most belemenni a cég üzletpolitikájának fejtegetésébe, de tény, hogy a Skylanders első részének (tengerentúli) óriási sikere megint valami midászi okosságot sejtet a háttérben. A Skylanders alapjaiban egy végtelenül egyszerű, kölyök-akciójáték. Alapjáraton szinte semmi nem szavatolná a hangos üdvrivalgást, és a boltok pénztáránál sorban álló szülőket. Ám a nagy trükk és a szemtelen ötlet nem is a játékban keresendő, hanem a játék mellé csomagolt figurákban. Bizony, a Skylanders mellé valódi, kézzel fogdosható játékfigurákat kapunk (a starter csomagban rögtön hármat), amelyeket egy dokkoló-jellegű portálra kell elhelyeznünk. A játékban így tudunk a karaktereink között váltogatni, ezzel pedig az interakció egy újabb kérgét kezdték el kapargatni a játék fejlesztői.
Sikeres volt a kísérlet? Visszatérünk a felvezetéshez: a játék első epizódjából és a külön megvásárolható játékfigurákból több mint harminc millió példány talált gazdára a világon. Durva, mi?
No, a folytatás egy ilyen franchise esetében garantált - a Spyro univerzumban játszódó Skylanders legenda most az Óriások szerepeltetésével viszi tovább a fonalat. Az óriások az alap figuráktól nagyobb karakterek (ez a kézzel fogható játékokon is tükröződik), statisztikáik alapján pedig egyfajta jolly-jokernek is tekinthetők. De mit is kell csinálnunk velük és az apró társaikkal? Félig-meddig felsőnézetes/izometrikus szemszögből kell őket különböző pályákon terelgetnünk. Ugrabugra nincs (maximum dobbantókról), a központi játékmechanika a felderítés és harc párosával van kombinálva. Persze mind a két rész szoros kapcsolatban áll a figurákkal és azok elementál-státuszával. A pályán egy tüskés indákkal benőtt kertet találunk? A “növény” státuszú figurát a portálra pattintva megnyílik az út. Arénaharc kezdődik egy szeles-felhős magaslaton? A szél-elementál karakterünket előhúzva jóval hatékonyabbak leszünk a darálásban. Zseniális az ötlet, pláne, ha hozzávesszük, hogy a hírek szerint összesen negyven karakter (8 féle elementál-státusszal) várja anyut és aput, hogy a karácsonyi hajrá előtt a kedvenceket kosarukba pakolják.
Ez persze nem minden, hiszen mit érne a sok hercehurca, ha maga a játékprogram, vagy a karakterek gagyik lennének. A mívesen kidolgozott figurákat kézbe fogva az emberből újra előbukkan a tíz éves kiskölyök, a portál fényében villogó szemű óriás pedig a szobába is mesebeli hangulatot varázsol. A játék rettentő tudatosan van összerakva, kicsit felnőttebb fejjel beláthatunk a koncepció mögé, érezzük az egyébként igen könnyed kihívás fokozatosságát, és mi is el-elmosolyodunk egy-egy jobban sikerült beszóláson. Röviden: a Skylanders Giants végtelenül profi munka, amely a sok CG-jelenetével, kibővült karaktertárával jelentősen fejlődött az első, Spyro-s epizódhoz képest.
(Apró megjegyzés: a játék a Spyro's Adventure játékfiguráit is ismeri, a korábbi epizód viszont egyelőre nem tud mit kezdeni az új karakterekkel.)
A következő oldalon folytatjuk!
Egy nagyobb baj van a játékkal, ez azonban inkább az idősebb játékosoknak, vagy a játékos apukáknak lesz problémája: ha nem éljük bele magunkat maximálisan a mesehős szerepbe, akkor bizony képes ránk szakadni az unalom. A pályadesignt gyakran a sok titkos szoba és alternatív útvonal sem dobja fel - a szekcionálással pedig megint túlhúzzák a pályák kényelmesnek tűnő hosszúságát. A sztori módban rejlő irgalmatlan tartalom is inkább önismétlő repetázás, hiszen egy-két kincsért újra és újra kell majd játszani a teljes szinteket. Arról nem is beszélve, hogy a játék 100%-os kipörgetéséhez teljes elementál-készletre is szükségünk lehet. A karakterek lassan cammognak (pláne az óriások), így a tempó és az újrázás sokszorozza az ásítás-faktort. Karaktereink fejlesztése és a sok csilliárd összegyűjthető mismás miatt persze nem maradunk motiválatlanok (a játékfigurákba rejtett elektronika még meg is jegyzi a karakterünk aktuális szintjét), de a játék lentebbi rétegeinek feltépkedését inkább átengedjük majd a hiperlelkes és fiatal Skylanders rajongóknak. A fenti tényeknek megfelelően a játékot leginkább a 6-12 éves korosztály fogja leginkább élvezni, bár a későbbi pályák, és egy-egy challange jellegű kihívás az ős-videojátékosok skilljeit is meg tudja tornásztatni.
Bár technológiailag eléggé gyenge színvonalat képvisel a Giants (gyakorlatilag egy újabb Wii átiratot kapunk HD grafikával), a prezentációért szintén profik feleltek. A beszélő figurák akár egy rajzfilmben is megállnák a helyüket, az angol szinkron és az animáció minősége (mind az in-game, mind pedig a CG átvezetők során) a jobb (és nyálasabb) mesefilmekkel is felveszi a versenyt. A Skylanders zenei vonala gyönyörű, filmzenés dallamokat kínál, a művészeti oldal pedig a szülőknek is elrejtett egy-két érettebb fejjel értelmezhető látványelemet, vagy hangulati kelléket. A robot-szellem távozása, vagy épp a patyomkin-falu hangulata, sugalmazott üzenete megdöbbentően drámainak tűnik a játék többi részének ismeretében. Örülünk, hogy ilyen apróságokat is bevállaltak Toys for Bob-ék.
*Jósgömb nélkül is látható: a Skylanders Giantsért ismét meg fognak őrülni a gyerkőcök. A tudatos és végletekig profi körítés miatt ez nem is csoda: igazi gyerekbolondító cucc, az év végi szezon nagy slágere lehet.
Játékos fejjel persze rázhatjuk a fejünket a technológiai elmaradottságra, régi harcosként a lassú tempó és gyakran unalomba fúló, egyszerű mechanika is kikezdheti a türelmünket, ám ettől még a Giants fő érdemei elvitathatatlanok maradnak.
Lehet tenni a téteket, hogy hány millió fog ebből is elmenni a karácsonyi szezon végéig.*