Need for Speed: Most WantedTeszt

Ülsz a kedvenc foteledben, kezedben a kontroller (jobb esetben egy minőségi kormány), a képernyőn pedig egy olyan autó gyűri maga alatt az aszfaltot, amilyet valószínűleg soha az életben nem fogsz majd vezetni. Ujjad folyamatosan a gázon tartod, a képernyőn repkedő törmelékek intenzitását csak az 5.1-es hangrendszerből dübörgő motorhang übereli. A kanyar előtt nem lassítasz, csak egy másodpercre fékezel, a díszes kasztni pedig kezesbárányként csúszik végig a kényelmes íven. Nem a valóságban jársz, de tudod, hogy ennek most semmi köze nincs a valósághoz - itt csakis az áramlás, a flow számít. A harmadik kör végére nem csak az ellenfelek, hanem a város is a feje tetején áll, te pedig elégedetten siklasz át az egyik lehetetlen jelenetből a másikba. Mosolyogsz, de közben a tenyered izzadva szorongatja az irányítót.

Letisztult árkád autóversenyes játékot mostanság nem divat készíteni. Kell a fizika, kellenek a realitásból kölcsönzött impulzusok és a fotók alapján összelegózott, valós helyszínek. Talán egy stúdió van, ahol a sallangmentes árkád autóversenyzés fogalmát úgy kezelik, ahogyan azt a kor szelleme megköveteli. Criterionék már az előző generációban olyan innovációt hajtottak végre a Burnout sorozattal, amelyre kevesen képesek. Ez a lendület pedig 2012-ig kitart, amikor is a guildfordi székhelyű társaság (immár kénytelen-kelletlen) a következő Need For Speed epizódban bizonyítja, hogy még mindig nagyon értenek ahhoz a műfajhoz, melyet többször is a saját képükre formáztak.

A Most Wanted tehát nem a 2005-ös NFS direkt folytatása, hanem annak egyfajta újragondolása, a Burnout rajongók számára pedig a Paradise titkon (de annál hevesebben) vágyott szellemi utódja. Milyen érdekes egyébként ez a kettősség! A Hot Pursuit esetében nem csak egy rebootról vagy az NFS sorozat minőségi megújulásáról beszéltünk, hanem a Criterion-faktor megkerülhetetlen erejéről. Most a Most Wanteddal a Criterion ismét újraértelmez, de közben a fejlesztők klasszikus Burnoutból táplálkozó értékrendje sem szorul háttérbe az NFS címke mögött.

Azaz ez így önmagában, száz százalékig nem lehet teljesen igaz, de talán még most ne szaladjunk ennyire előre.

A generáció árkád autóversenye egyre inkább független a környezet korlátaitól. Olyannyira, hogy a klasszikus értelemben vett autóversenyes strukturáltságot ismét egy sandbox térnek és egy rendszerszintű újításnak sikerült lerombolnia. Fairhaven nagyváros, annak minden kötelező kellékével. Mellékvágányok, széles sugárutak, belvárosi korzók, ipartelepek és az elmaradhatatlan hegyvidéki szakaszok összessége alkotja 2012 talán legizgalmasabb urbánus versenykörnyezetét. Fairhaven nem akar LA vagy NY lenni, nem imitálja a híres metropoliszok nevezetes helyszíneit - cserébe összerántja mindazt, amit a Need For Speed epizódok városaiban, és akár Paradise City emlékezetes helyszíneiben szerettük. Bő lére eresztett narratívára, akciófilmes sztorivonalra talán jobb, ha nem is számítunk. A kezünket ezúttal Fairhaven aszfaltsávjai, a felderítésre váró, spéci pontokon parkírozó autók, valamint a leküzdendő tíz rivális vezeti majd.

Na meg az új funkció, amelyet a játék szimplán csak Easy Drive néven emleget. Az ED nem más, mint egy automata autós asszisztens, egyfajta “okos” menürendszer, amely tudja, hogy merre járunk, számon tartja a megszerzett (azaz felderített/legyőzött) autókat, és ha kell, utat mutat a következő versenyszám fele. Az elért eredményeket sebességpontokban számolja (SP), ez a ranglétrán felfelé menetelésünknek a kulcsa. A böngészhető opciólista kocsikhoz rendelt versenyszervezése bár furcsa lehet, megvalósítása soha nem töri meg a játékot. Többé-kevésbé kényelmesen, vezetés közben is elérhető a menüsor a játék aktív képernyőjén.

Az autóhoz kapott fix versenyek felé vezető utakat, vagy a verseny kijelölt ívét egy felülnézeti GPS is segíti, amelyet azonban valami véletlen folytán kissé restek voltak az előttünk lévő szakasz dinamikusabb megjelenítésére hangolni. (Értsd túl rövid a sebességhez képest a térképen belátható szakasz.) De ez éppenséggel nem is olyan fontos - a checkpointokat jelölő, ég felé meredő

feliratokat már messziről kiszúrhatjuk az épületek között lavírozva.

A következő oldalon folytatjuk!

Lavírozásra pedig lesz lehetőségünk bőven. A Need for Speed: Most Wanted versenyei vadak, intenzívek és majd szétpattannak a feszültségtől. Az agresszív ellenfelek mellé ráadásul ismét csatlakoznak a hajthatatlan rendőrök, akik nem csak a mi életünket keserítik meg, de a notórius gyorshajtó brigád szórakozását is képesek megkeseríteni. Pár kör után a kijelölt szakaszok már ténylegesen csatatérre emlékeztetik az embert, a rázkódó kameranézet és az effektzuhatagok között néha már-már el is homályosodik az a tiszta mechanika, amelyet az egyébként kiváló padlógáz-fék-drift vezérlésmodell tükröz. Hiába, Need for Speed névvel nem lehet kihagyni a lencse effektust, az arcunkba fröccsenő szikrazuhatagot és azt a benzingiccset, amit csak egy autós versenyjátékba bele lehet pakolni. A paraszt vakul, a játék grafikusai pedig elégedetten dőlnek hátra, hiszen még az utolsó utáni látványfokozót is sikerült belegyömöszölniük a prezentációba.

A látványelemek egymásra zsúfolása persze ez esetben nem azért fontos, hogy a részleteket kitakarja. Sőt, Fairhaven épületei, hegyoldalai és az utakat maguk alá daráló autók modelljei csodálatosan kidolgozott, aprólékos munka bizonyítékai. A versenyek előtt izgalmasan pásztázó kamerák járják be a szakaszokat, egyfajta felvezetésként. A “főnökök” autóit szemkápráztató effektusok közé csomagolják a felvezetőkben... az embernek tényleg leesik az álla, hogy micsoda ötletek potyognak a guildfordi kreatívok agyából. A zene is hozza a megszokott szintet, Skrillextől a Muse-ig bezárólag kizárólag ropogós ütemekre pörgethetjük a járgányok kerekeit.

Plusz, ahogy az első Most Wanted csak éppen kóstolgatta az X360 erejét, úgy Criterionék játéka már a jelen generációs gépek határait ostromolja. Ez meg is látszik a teljesítményen, hiszen néha (jellemzően streamelésnél) be-be döccen a kép 360-on, a PC-s verzión viszont még jobban érződik az optimalizáció hanyagsága. Ha valaki 60 FPS közelében szeretné játszani PC-n a Most Wanted-et, akkor csúcskategóriás vasat kell a játék alá rántani, néhány apró kompromisszummal (!) a grafikai opciók között. A fórumokon már felmerült a teljesítményfokozó-patch igénye, remélhetőleg az EA meghallgatja majd a rajongók elégedetlen panaszait.

Hálózati fronton viszont semmi technikai problémával nem találkoztunk, sőt a Most Wanted csomag értékét jelentősen megdobja a hozzá illesztett sandbox-multiplayer élmény. Képzeld el, hogy tizenpár autót bedob a játék a város egy adott részére. A gép kijelöli a következő versenyt, a mazsolák pedig megrohamozzák a következő célpontot. Amíg a célhoz érve várakozunk a többiekre, addig szabad a trollkodás, a gócpont körül pedig másodpercek alatt kialakul az aréna-roncsderbi hangulat. Ezután zöldlámpa, kezdődik a csattogós, száguldó küzdelem. A verseny végeztével aztán kezdődik mindez elölről, a gép pedig rá is játszik a szívatásra és adott pontokon az instant takedownt is benyomja, így ösztönözve a csapatot egymás gyepálására. Lényeg a lényeg, ismeretlen arcokkal is repül az idő a multiplayer mellett, egy ismerős társaságban pedig elképesztő hangulata lehet Fairhaven közös felszántásának!

Mielőtt lezárnánk a kritikánkat, egy sarkalatos pontot muszáj még körüljárnunk: ez pedig a játék nehézsége. A Most Wanted nem a kezdők autós játéka. Persze, újoncként is be lehet ugrani a körözött-lista felső pozícióiért zajló küzdelembe, hiszen az autókhoz szervezett, néhol újra-újrakevert versenyszámok között mindig ott az “easy” futam, amivel viszonylag sokáig húzható a játék. A nehezebb fokozatokon viszont iszonyatosan előjön a gumiszálakon versenyző ellenfél-boly bosszantó természete. Árkád versenyhez képest ráadásul talán túl sok helyen “akadhatunk fel” az autónkkal, és könnyű full karambolban végezni például egy korláttal történő koccanást.

A rendőrök sem kímélnek minket, ezzel pedig némi hit and miss jelleget kapnak a versenyek. A biztos győzelmet egy random elénkdobott szögeslánc, vagy egy elénk durrantó rendőrautó is képes meghiúsítani. Ráadásként a kelleténél gyakrabban van olyan pillanat, ahol a sebességérzet és a dinamikus effektek mellett a pályát egyszerűen nem lehet belátni. Betanulással ezen problémák java végül is kezelhető, az Easy Drive pedig megkönnyíti az újrakezdést és minimalizálja a tétlen autókázás mennyiségét. A cikk elején említett flow-ból történő frusztráló ki-kiszakadás azonban olyan hiba, amit nem lehet szó nélkül hagyni.

*Az új Need for Speed epizóddal a közös szimpátia hamar, a vad szerelem azonban csak később alakul ki, a már emlegetett apróságok miatt. Criterionék most sem voltak restek saját tehetségükkel újraszínezni a sorozat következő állomását, a készítők régi követőinek pedig jó hír, hogy NFS talán még soha nem volt ennyire Burnout.

Ez a tény azonban fordítva is igaz: a Most Wanted a sok-sok párhuzam ellenére sem a következő Burnout epizód. Sokkal inkább egy nagyon tisztességes, élvezetes és minőségi árkád autóverseny, amely a tiszta játékmechanika és a csillogó felszín prioritását az NFS-ekre jellemző módon képes a feje tetejére állítani. *