SimCityTeszt

Az első benyomásnak hatalma van - tartja a népi bölcsesség, és a legtöbb esetben nem téved. A tíz éves kihagyás után visszatérő SimCity esetében a premier környékén vásárlók benyomása az volt, hogy nem volt benyomásuk, a „mindig online” megközelítésnek köszönhetően a rendszerre szabaduló sok tíz (száz?) ezer felhasználó annak a rendje és módja szerint megfektette a szolgáltatást - ami aztán pár napig keljfeljancsit játszott a szerverekre az adott pillanatban nehezedő terhelés függvényében. Közel két héttel a premier után a helyzet normalizálódni látszik, de a tanulság megmarad: a világ (és a racionálisan egy játék mögé állítható online infrastruktúra) még nem ért el arra a pontra, hogy a játékos ne prüszkölve várja ki azt a pár napot, amíg a választott szoftver folyamatos szerver-kapcsolat mellett végre tisztességgel működni méltóztatik.

Kár, hogy így indult (bár: választható ingyenjáték lett a vége, ami soha nem rossz dolog), mert a SimCity-nek nekiesni, az első tíz (húsz) órát vele eltölteni határozottan kellemes élmény. Már annak, akit a széria indulása (közel huszonöt év, emberek!) óta lenyűgöz a városépítgetés varázsa és / vagy az a szimulációs rendszer, amit a sorozat kínál. Az új, ezúttal mindenféle számozás nélkül piacra dobott SimCity első pillantásra remekül megfelel az elvárásoknak: a fotográfiában több éve népszerű tilt-shift effektet felvonultató, de ettől eltekintve is csinos grafika már az első percekben megkapó, a magyarítás remek, és a kor elvárásainak megfelelően áramvonalasított, de továbbra is alapos mikro-menedzselésre csábító lehetőségek is abszolút rendben lévőnek tűnnek. A SimCity-vel továbbra is repül az idő, nem lehet félórára leülni elé, illetve lehetni lehet, csak nem sikerül majd, a gyorsra tervezett esti menet könnyen nyúlik át az éjszakába - sőt, esetemben egyszer a vasárnap hajnal első fényei tartották fel a „most már igazán ideje lenne aludni” stoptáblát.

Problémamentesen addiktív játék, tehát? Nem, nem az, de a gondok nem rögtön jelentkeznek, hanem akkor, amikor a városod elkezd nagyobbacska lenni, és átléped a bűvös százezres lakószámot. Ekkora határozottan kiderül, hogy a nagyvárosod egyáltalán nem nagy, a legnagyobb jóindulattal is közepes, de inkább kicsi. A rendelkezésedre álló (szűkös) helyet kihasználtad, a határokig nyújtózkodtál, kénytelen vagy vadul optimalizálni. Hogy lehet így fejlődni? Leginkább felfelé, vertikális irányban: az évtizedes hagyományoknak megfelelően lerakott háromféle zóna (lakosság, ipar, kereskedelem) sűrűségében és értékében tud növekedni, te pedig minden meg fogsz tenni érte (jobb úthálózattal, parkokkal és jobb szolgáltatásokkal) hogy valóban növekedjen is - lévén, hogy nem nagyon lesz más opciód.

Alternatív lehetőség: kezdj új várost. Nem hangzik a legjobb megoldásnak, de mégis rá fogsz lépni erre az útra. Bár a SimCity-től korábban sem volt idegen a más városokkal való együttműködés koncepciója, a 2013-as felvonás szinte parancsba adja, hogy az első városodon kívül több települést is felhúzz vagy működtess - ha nem te, hát majd egy barátod, vagy (publikus játék esetén) a régiódba betévedő idegen.

A kooperáció gyakorlatilag elkerülhetetlen. A játék későbbi szakaszában (ha csak nem tetted tönkre magad nem túl okos módon) dúskálni fogsz a pénzben, de reménytelenül kifogytál minden helyből. A megoldás? Például az, ha részben vagy egészben kiszervezed a szolgáltatásaidat máshová: a fogyatkozó vízkészleteidet egy másik városból töltöd fel, a szemeted egy részét szintén oda szállítod, használod mások oktatási infrastruktúráját - ennek fejében besegítesz a bűnüldözésben, az egészségügyben vagy tűzoltásban. A szisztéma jól működik, pénztermelés szempontjából is: az első városodban kitermelt / létrehozott nyersanyagot kereskedelmi központokban gyűjtheted össze, exportálhatod, egy másik város pedig importból dolgozva (vagy akár szimpla ajándékként) felhasználhatja őket a saját iparában.

Élő példa: az első városomban a szemétből újrahasznosítás lévén kinyert ötvözet és műanyag megy át a második városnak - ahol viszont processzorgyár üzemel, aminek pont erre a két termékre van szüksége, hogy napi több ezer ládányi áruval árassza el (a nagy kapacitású teherkikötőmön keresztül) a globális piacot. Azaz: a kulcs tényleg az együttműködés, ha ésszel építkeztek egymás lehetőségeire, Dagobert bácsi pénzfürdője lesz a végeredmény.

Tönkremenni persze most is lehet, bár jóval nehezebb, mint korábban. A siker titka a racionális üzleti gondolkodás. A kezdeti szűkös büdzséből nem építesz rögtön kacskaringós úthálózatot (most már ívesen kanyargós utakat is fel lehet húzni), nem fogsz kapásból ötféle szolgáltatást kínálni a népnek, és ha megszorulsz, nem csinálsz úgy, mint a magyar állam (többször is) az elmúlt évtizedekben, vagyis nem veszel fel hitelt a „jólét” fent tartására vagy bővítésére, csak olyasmire, ami legalább középtávon profitot termel.

A pénztermelés nagyipari beindítását nagyban segítik az új lehetőségként belépő specializációk. Ezek gyakorlatilag különleges, a „normál menüből” nem elérhető épületek, több csoportba osztva: specializálódhatsz bányászatra (szén, olaj, érc), kereskedelemre, de kultúrára (turizmusra) vagy szerencsejátékra is. Ismét saját példát hozok: az egyik városom a turizmusban utazik, van egy Eiffel-tornyom, van egy szuper-magas felhőkarcolóm és egy sportcsarnokom. Az előbbi kettő működik magától, naponta (egy SC nap = egy hónap) 50 ezer simpénzt termelnek. A sportcsarnokban naponta kell kiválasztanom az esti rendezvényt, de ha jól megy a bolt, akár 150 ezernyi profit is becsorog estére. És ez tényleg csak egy példa, specializálódni érdemes (sőt: szükséges!), mert a játék későbbi szakaszában nagy szükséged lesz az innen befolyó pénzekre.

Talán feltűnt az olvasónak, hogy a játék későbbi szakaszát mindig baljós kontextusban említem. Nem véletlenül. A nagyra hízott, fejlett, sok lakossal rendelkező településeknél jön elő ugyanis, hogy a valami nem stimmel a SimCity motorházteteje alatt duruzsoló szimulációval.

Annak ugyanis valahogy így kéne kinéznie: a Sim (egy darab ember) elindul reggel, az úthálózatot vagy a tömegközlekedést logikusan használva eljut a képzettségének megfelelő munkahelyre (ha van neki olyan), a dolga végeztével elmegy szórakozni, vagy a hazatér a vagyoni helyzetének megfelelő otthonába.

A valóságban pedig ez történik: a Sim elindul egy házból, és beesik a hozzá legközelebbi (akármilyen) munkahelyre, ott végez, és hazatér a hozzá legközelebb eső házba - ami az esetek döntő többségében nem a sajátja. A lényeg: az út hosszúsága (illetve: rövidsége) az, ami mindent felülír. Hol itt a probléma? Legyünk elnézőek, és felejtsük el, hogy ez így nem reális („minden este más házba török be, mert így esik jól!”), a gond azzal van, hogy a Simek méterben élik az életüket. Hiába van a városod körül gyors közlekedést biztosító soksávos autópálya, vagy drága pénzért kiépített és fent tartott tömegközlekedés, ha csapatosan döntenek úgy, hogy egy nyomorult mellékutca centiben mérve három egységgel rövidebb, ezért nekik arra KELL menniük.

Az eredmény: 150 ezer lakos környékén a közlekedés megszervezése nem csak hogy a város komoly újraépítésével jár, de egyre kacifántosabb, elmúlni nem akaró rémálommá válik. Hiába tartasz fent tűzoltó-flottát, ha a kocsik csak azért is csapatban közlekednek, és a bedugult „rövidúton” komoly késéssel érnek a tűzhöz. Hiába húzol fel drága turisztikai látványosságot a városközpontban, ha relatíve távol esik a városodat a globális közlekedéssel összekötő utakkal, és az innen érkező turisták soha, vagy csak kis részben jutnak el hozzá.

A gondokat fokozza, hogy a SimCity útkeresésért felelős kódja gyengécske, és mindenféle bizarr szituációkat képes létrehozni. Remélem, hogy nem unja a példáimat az olvasó, mert most előállok egy újabbal. Az egyik első városom felépítése okán (síkság odalent, felföld odafent) kénytelen voltam egy hosszabb, a hegyoldalon futó utat kiépíteni. Pénzem volt, húztam hát egy jófajta négysávosat, ha már ez fogja összekötni a két városrészt. A városfejlesztés ezen szakaszában leginkább új lakossági zónákra volt szükségem, utakat építettem, és kijelöltem jó sokat belőlük. A házak felépültek, tettem melléjük parkokat, építettem egy főiskolát - jöhetnek az új lakók!

Nem jöttek. Minden üres volt. A házakban nem élt senki, az utakon nulla forgalom. Mi történt? Rosszul kötöttem be a főutat? Nem, minden rendben. A szimulációt lelassítva aztán megláttam, hogy miért nem lakik senki az én fantasztikus új városrészemben: a kis piros teherautók, amik a Simek beköltöztetését végzik, körbe-körbe furikáztak egy épülettömb körül, valamiféle végtelenített ciklusba ragadva. Ezért nem volt lakó - a problémát végül úgy sikerült megoldanom, hogy leromboltam a teljes tömböt, és újraépítettem a komplett útszakaszt.

Akkor ettől most rossz, kerülendő játék a SimCity? Korántsem.

A SimCity-élmény továbbra is ott van, a játék kezelőfelülete jól össze van rakva, az oktató-mód korrekt, a későbbi (kikapcsolható) tippek pedig ügyesen fogják a kezdők kezét, ha szükségük van rá. Mindenre van specializált térkép és statisztika, mindig lehet valamivel babrálni, valamit átépíteni, valamit jobbá, hatékonyabbá tenni. A magam részéről tíz nap alatt harminchárom órányi időt süllyesztettem a játékba, ami ilyen szűk időtávban csak ritkán fordul elő.

A probléma az, hogy lehetne ez jobb is, és nem választja el rettenetesen sok attól, hogy sokkal jobb legyen. A Maxis foltozásokat ígér - szükség van rájuk, mint ahogy arra is, hogy elmúljon a kaotikus start okozta keserű szájíz, és teljesen helyreálljon a rend - ehhez mondjuk a premier napján kikapcsolt legmagasabb sebességi fokozatot is illene lassan (ismét) aktiválni.

A SimCity rengeteg dolgot csinál jól, és viszonylag kevés dolgot csinál rosszul, de az utóbbiak mégis csúnyán rányomják a bélyegüket az összképre. Listát lehetne írni arról, hogy mire lenne szükség: nagyobb városokra, átgondoltabb közlekedés-szimulációra, és sokkal jobb útkeresésre. A fundamentumok alapvetően rendben vannak, a SimCity a nyavalyái ellenére élvezetes játék, több jó új funkcióval és ötlettel. Lehet, hogy gondos utómunkával (patchek és DLC-k) egyszer igazán nagyszerű játék lesz belőle - szerencsétlenségére nem a potenciális jövőt, hanem a jelent értékeljük.