South Park: The Stick of TruthTeszt

A South Park: Stick of Truth végigjátszása és a teszt megszületése közötti napokban kétség gyötört. Bizonytalanság, kétely, nevezhetjük bárhogyan. Őrlődtem a világnézetek között: balról, South Park-rajongóként egy lehengerlően jó élményről akartam írni, egy olyan mega-epizódról, amelyet tényleg kár lenne kihagynod, függetlenül attól, hogy követed-e még a sorozatot, vagy már rég felhagytál-e vele. Aztán rám tört -jobbról- az a bizonyos felismerés: nincs okom a Stick of Truth újbóli elindítására. Egy végigjátszás megad mindent, amit szeretnél, a titkok, Chimpokomonok és mellékküldetések kipipálása a főszállal együtt pedig össz-vissz húsz órányi kalandot biztosított számomra, és így jön ki a végleges eredmény. 20 óra, ha maximalista vagy, és feleannyi, ha csak a sztori érdekel - szerepjátéknak sovány, South Park epizódnak bődületesen sok. Ez pedig a Stick of Truth mottója is lehetne.

A South Park: Stick of Truth fejlesztőcsapatának portfólióját ismerve pedig pont az ellenkezőjére számítottam: az Obsidian Entertainment megannyi mesterművet tudhat már maga mögött, a múltbéli nagy slágereik pedig rendre bebizonyították, hogy értenek a szerepjátékok döntéshozatali, világépítési, történetmesélési részéhez, még ha a játékmechanikákkal vagy a bugokkal akadtak is problémák. Hogy pontosan milyen hatással volt rájuk Trey Parker és Matt Stone (a South Park mögött álló két legendás alkotó), azt nehéz eldönteni, az azonban biztos, hogy a végeredmény egy pompás South Park-gigaepizód lett, amely mellesleg játékként is simán megállja a helyét. De a sorrend végig ez: a Stick of Truth inkább South Park, mintsem videojáték, minden RPG eleme és interaktív része ellenére.

A sztori, hagyományos South Parkos módon kezdődik: megérkezik az Új Srác a városba, aztán egy hétköznapi szerepjátszásból (aminek középpontjában a címadó Stick of Truth áll, illetve Cartman és Kyle frakciói) kiindulva bejárod majd South Park kisvárosának minden szegletét, beleértve az összes elképzelhető lakást, nevezetesebb épületet, és hasonló finomságot. Mivel South Park-játékról van szó, a sztoriról spoilerek nélkül csak annyit árulnék el, hogy a dolgok kifejezetten gyorsan eszkalálódnak. Minden ártatlannak és hétköznapinak tűnik, egészen addig, amíg meg nem jelennek pár napon belül az ufók, onnantól kezdve azonban kifejezetten őrült, a korai South Park-szezonok világrengető, "majdnem mindennek vége van" stílusban készülő epizódjait idéző sztori alakul ki az eseményekből, ahol Cartmanék beteg szokásaira vagy az ezerszer lejátszott személyes problémákra nem jut akkora hangsúly, mint az újabb szezonokban lenni szokott. Több sztori, több fordulat, kevesebb aktuálpolitika vagy szatíra - és ezt én a magam részéről remek döntésnek tartom, hiszen így jóval időtállóbb lett a végeredmény is.

A Stick of Truth formulája áramvonalasított szerepjátékokra emlékeztet: a "mászkálás/kapcsolgatás" szekciók, a harcok, és az átvezetők/párbeszédek nagyjából egyenlő arányban szerepelnek végig - tehát csatákból nem lesz annyira sok, mint ahogy azt egy vegytiszta RPG-től elvárnánk. Azt most utólag nem én fogom kideríteni, hogy vajon miért lett olyan a harc/duma arány, amilyen, az azonban biztos, hogy a játék harcrendszere az első órák önfeledt kaszabolása után elkezdi megmutatni hiányosságait, problémáit is. A körökre osztott harcrendszerben általában ketten (de néha egyedül) vagytok egy vagy több ellenfél ellen, egy körben pedig lehetőséged lesz a kiválasztott támadás mellett tárgyhasználatra is.

A harcok egy kicsit felturbózott kő-papír-olló rendszerre épülnek, amiben az ellenfelek aktuális állapotától és típusától függően vagy a közelharci támadásokra, vagy a varázslatokra, vagy épp az íjadra érzékenyek, jó diákként pedig mindhárommal rendelkezel függetlenül attól, hogy milyen kasztba tartozol (tehát hiába választottad mondjuk a mágust, néha egy jó nagy műpénisz segít majd abban, hogy elnáspángold ellenfeledet). Ennek a megoldásnak az a hosszú távon fárasztó problémája van, hogy tökmindegy, milyen kasztot választasz, hiszen ez csak képességeid egy részét érinti majd, a játék döntő többségében hasonló módon harcolsz majd, mint legutóbb - az újrajátszás nagy varázsa itt már ugrott is. A csaták pedig csak először tűnnek olyan nagyon izgalmasnak, hiszen egy idő után ki lehet ismerni a legerősebb képességeket, illetve fel tudsz öltözni úgy az igen szép számmal hozzád vágott felszerelésből, hogy az említett táposabb képességeidet még jobbá tedd: máris megvan a recept a meglepetések nélküli harchoz!

Félreértés ne essék: a harcok nem unalmasak, és semmiképp sem rosszak. A változatos támadás-animációk (amik kellően humorosak is) és az ügyességre építő harcrendszer elviszi a hátán a csatákat - egyszerűen csak az a probléma, hogy több balanszírozás és átgondoltabb debuff-rendszer kellene ahhoz, hogy háromszor, négyszer ennyi csata gondolatától ne érezzük szükségét egy erőteljes ásításnak. Még szerencse, hogy mindez tényleg csak fiktív probléma, harcból ugyanis nincs több - talán éppen a fentebb említett gondok miatt.

Már az előzetesben sem győztem hangsúlyozni, hogy mennyire megdöbbentő az, ahogy a játék pontosan úgy néz ki, mint a sorozat. 8-10 óra játék után is néha zavarodottan néztem a képernyőre, és nem igazán tudtam eldönteni, hogy most játszom, vagy egy teljes értékű South Park-epizódot "rendezek" valós időben? A vizuális elemek, az átvezető animációk azonban csak egy részét képezik ennek az átélésnek: a részletekre való maximális odafigyelés teszi fel adja meg a játék igazi varázsát!

A végigjátszás során nagyjából egy kezemen meg tudtam volna számolni azokat a motívumokat, amelyek nem szerepeltek a játékban. Na jó, ez kis túlzás: azok a sztárok, akik 1-1 rész erejéig lettek kifigurázva mondjuk egy modernebb szezonban, azok nem feltétlenül kaptak helyet a játékban, de mindenki más igen. Itt vannak a legendás dallamok, itt vannak a legfontosabb mellékszereplők, a begyűjthető cuccok és a mindenütt elszórt apró elemek pompásan ötvözik a régi és az új motívumokat egy baromira vicces keretben. Kivéve a fingást. A fingás, tisztelt Obsidian, és tisztelt Trey/Matt urak, nem vicces hatszázszor. Nem volt vicces nyolc szezonnal ezelőtt sem, nem volt vicces elsőre sem. És most már nekem sem vicces.

Itt vagyok a teszt vége felé, a pontszámot pedig már rég eldöntöttem, és mégis: alig bírtam megfogalmazni azt, hogy most akkor jó játék-e a South Park: Stick of Truth. Jó élmény, az biztos. Most lehetne vitatkozni azzal, hogy mi a különbség játék, élmény, és játékélmény között, de tök felesleges. Egy sima szerepjátékban vannak üresjáratok, unalmasabb párbeszédek, "hétköznapi" dolgok. Egy South Parkban nincsenek. Itt az az üresjárat, hogy Randyt análisan abuzálják. Vagyis hogy ezt elképzeljük, miközben az EU-s verzió cenzúrája csinál poént a poénból. Ami máshol unalmas átvezető, az itt egy sorozatrészlet, egy kiszámíthatatlan poénbomba, tele utalások és nosztalgia-indító elemek tucatjaival. A South Park: Stick of Truthról tehát azt tudom a legnagyob nyugalommal állítani, hogy az első perctől kezdve az utolsóig végig szórakoztató élmény marad, hol a játékmenet, hol a sztori, hol a körítés miatt. És ez valóban így lesz - feltéve, ha szereted a South Park univerzumot, és emlékszel a főbb motívumaira.

Ez az egyetlen nagy "ha", amire szükség van a játék teljes élvezetéhez. Amíg egy Batman Arkham játéknál nem kell tudnod semmit Batmanről, hogy jól szórakozz, addig ez a South Park elvárja, hogy ne csak simán Új Srácként kezdd a játékot, hanem a sorozathoz értő játékosként. Nagy kérés ez? A játék címe nem RPG with Kids and Farts, hanem South Park, szóval talán nyugodtan mondhatom: nem, ez nem nagy kérés.

A South Park: Stick of Truth egy roppant mulatságos, végig szórakozatató, nagyjából 10-15 órás kalandjáték, logikai és RPG-elemekkel megtoldva. Lehetett volna az is a neve, hogy South Park: Az Interaktív Évad, akkor világosabb lenne, hogy mit is kapsz tőle. De tényleg ez legyen a legnagyobb bajunk! Persze az elmaradhatatlan figyelmeztetés ide is illik: szigorúan felnőtt játékosoknak ajánlom, erős gyomorral és idegzettel. Ha könnyen megsértik a világnézeted, vagy nem bírod elviselni a képregényes erőszakot...akkor miért is kattintottál erre a tesztre? Hogy felháborodj? Akkor tessék!