Forza Horizon 2Teszt

A történelem ismétli önmagát. Ahogy liquid két éve a Forza Horizon tesztjének bevezetőjében egy videoklippel kitűnően tudta érzékeltetni a játék hangulatát, úgy nekem is egyszerű dolgom lenne, ha másfél percben kellene összefoglalnom, miről is szól a második rész. Sőt, még valamivel egyszerűbb is mint neki, hiszen nekem keresnem se kellene: a Playground Games olyan intrót rakott össze, mely minden olyan embert, akit már megcsapott a benzingőz szaga **egy pillanat alatt elvarázsol**. És annyiban is egyszerűbb dolgom van, hogy nem kell elölről kezdenem a játék bemutatását, hiszen 2012-ben a Forza Motorsport élményautós „vadhajtása” jött, látott és győzött, így a második rész tervezésekor egy dologra kellett csak ügyelniük a fejlesztőknek: bármit is változtatnak, a játék esszenciája ne vesszen el. Ha nem tettétek eddig (gratula!), akkor most érdemes jobbra tekinteni és nyugtázhatjátok: a feladat sikerült.

A Forza Horizon 2 pontosan azt adja, amit elődje is adott, mindössze a helyszín, (félig-meddig) a platform és természetesen a játékot hajtó motor változott. A Horizon fesztivál átkelt az óceánon, így a virtuális Coloradót lecserélték a miniatürizált és erősen stilizált francia-olasz Riviérára, ami azt kell mondanom, kitűnő ötlet volt. Oké, lehet, hogy francia tengerpart szerelmeseként picit elfogult a véleményem, de ez a környék tényleg a lehető legjobb választás a féktelen örömautózás színhelyéhez. Rémisztő hegyek omlanak drámaian a tengerbe, az öblökben apró falvak és tengerparti városok váltakoznak, kicsit beljebb pedig dimbes-dombos mezőkön lehet keresztülvágni és csodálni a várfallal körbevett, ezer éves falvakat - mondom, tökéletes, még akkor is, ha a helyszín által kínált egy-két magas labdát nem csapták le. Mire gondolok? Például adta volna magát, hogy Nizza mellett a sokkal érdekesebb, technikásabb és sokak által kedvelt Monte-Carlo is szerepet kapjon valamilyen formában, de őt valahogy elnyelte a virtuális tenger. Panaszra persze így se lehet okunk, a bejárható terület kellemesen nagy, a túra hat megállója pedig egymástól merőben eltérő területekre visz el, így az is megtalálja a helyét, aki egy szuperautóban akar négyszázzal száguldozni egy autópályán és az is, aki egy város szűk utcáin szereti az ideális íveket megtalálni.

Sőt, most már örülhetnek azok is, akik szeretnek árkon-bokron keresztül versenyezni, ugyanis a Horizon 2 már alapjáraton tartalmaz egy rakás rally versenyt a hozzájuk illő autókkal. Igen, ahogy mutogatták a trailereken is, lényegében bármelyik autóval nekiindulhatsz a pusztának, legyen az egy LaFerrari vagy egy Mini és a megfelelő beállítások mellett még akár élvezhetjük is ezt, de azért a Horizon érezteti, hogy a terepnek az oda megfelelő autókkal (terepjárókkal, rally autókkal, stb) érdemes nekivágni. Velük pedig elképesztően mókásak a terepfutamok, megmondom őszintén, hogy a Rallisport Challenge óta nem éreztem ilyen jól magam egy-egy rally versenyen. Ezek az offroad futamok mutatják be egyébként, mennyire szépen működik a nyitott terep, hiszen itt van olyan versenyféle, ahol szó szerint nincsenek utak, csak rajtunk múlik, hogy a kijelölt checkpointokat milyen irányból próbáljuk megközelíteni. És ez az, ami miatt egyébként az összes többi versenytípus is ugrik egy fokot a hangulati skálán, azzal, hogy eltűntek a korlátok az utak mellől (legyenek azok valósak vagy láthatatlanok) egyrészt a felfedezhető terület nagysága is kategóriákkal nagyobb lett, másrészt taktikai tárházunk is megnövekedett. Nagyon sokszor megtörtént, hogy egy-egy versenynél komplett kanyarokat hagytam ki, miután inkább úgy döntöttem, hogy vállalom a kockázatot és az út helyett inkább a mezőn vágtam át. Kockázat, hiszen lehet ott egy sűrűbb fás rész, ahol kénytelen lettem volna lelassítani, ha nem akarok az egyikre felkenődni, de ha ügyesen kerülöm ki őket, akkor komoly előnyre tehetek szert. Az autók irányítása egyébként hasonló az első részéhez, azaz valahol félúton helyezkedik el az arcade és a szimuláció között, amit a nehézségi beállítások hangolásával szépen el lehet tolni egyik vagy a másik irányba. Soha nem fog olyan tökéletes szimuláció érzetet adni, mint a Motorsport részek, de igazából itt nem is várjuk ezt el, cserébe sokkal egyszerűbben és látványosabban lehet driftelni és kerülgetni a forgalmat. Ami lényeges is, hiszen a Project Gotham Racing (vagy az előző rész) mintájára itt is minden "menő" cselekvésért pontot kapunk, szorzó kezd el nőni és ezeket természetesen összefűzhetjük így kapva extrém magas pontszámokat. Veszélyesen, de okosan vezetni megéri, van olyan multiplayer mód, ahol nem feltétlen az lesz a nyertes aki először ér be, hanem aki a legtöbb XP-t kapja és ezt bizony ezekkel a hajmeresztő mozdulatokkal, illetve a karambolok elkerülésével lehet felhalmozni. Arcade játék ide vagy oda, azért az autók megőrizték egyedi dinamikájukat, a komolyabb sportautók megpróbálnak kitörni a kezünk alól, az amerikai benzinfalók többtonnás repülő szőnyegként úsznak az utakon, a kisebb sportautók pedig a relatíve alacsonyabb sebességért cserébe úgy tapadnak, mintha technokollal lenne megkenve a kerekük.

A játék „sztori” módja átesett egy apró átalakításon, melynek legpozitívabb eredménye az lett, hogy a rendkívül idegesítő ellenfél karakterek megszűntek létezni, rajtunk kívül összesen kettő „nevesített” szereplő maradt és velük se fogunk nagyon gyakran találkozni. Ellenfelekként a legutóbbi Motorsport epizódban megismert Drivatarok ugranak be, melyekről még mindig nem tudom eldönteni, hogy valóban digitális leképezése a játékosok vezetési stílusának vagy csak egy ügyes marketing trükk (mondjuk hajlok az utóbbi felé) de tény, hogy már közepes szinten is képesek néha meglepni, még akkor is, ha a valós kihívásért érdemes feljebb tekerni a nehézségi szintet. Meglepően rámenősek tudnak lenni, nem félnek egy kis szitálással lekergetni az ideális ívről, agresszívan elénk vágnak és hasonló finomságokkal képesek meglepni. Legalábbis a versenyeken, mert amint vége a futamoknak, valamiért az AI picit megőrül és elkezd tomboló kezdőként viselkedni. Nem egyszer megtörtént, hogy szándékosan és ok nélkül rohant belém egy-egy virtuális karakter, ami azért elég gáz tud lenni, mikor az ember történetesen bekapcsolja a valós sérüléseket. (Igen, be lehet kapcsolni és tropára is lehet törni az autót, bár arcade játék lévén szerintem ez az, amit felesleges bekapcsolnunk.)

Maga a fesztivál menete is átalakult, eltűnt a „híresség-méter” és a céges kihívások, mindössze két dolog maradt: pénz és tapasztalat. Ez azt is jelenti, hogy bár ugyanúgy kapunk különböző színű karszalagokat, azok inkább csak tapasztalati szintünk elismeréséül szolgálnak, nem szabják meg, hogy melyik versenybe nevezhetünk be. A szabály ennél jóval prózaibb: van megfelelő autót az általad választott bajnoksághoz vagy van elég pénzed, hogy vegyél egyet? Ha igen, akkor benevezhetsz. Ennyi. Természetesen mindig lesz legalább egy olyan bajnokság, ahova lesz megfelelő járművünk, vagy lesz elég pénzünk venni egyet, szóval szó sincs arról, hogy grindelni kelljen pénzért.

A négy futamból álló bajnokságok mindig az adott autóosztályhoz vannak szabva, a versenyek az előző részhez hasonlóan lehetnek ponttól-pontig tartóak vagy körversenyek, melyet aztán tovább finomítanak az időpont és az időjárás bevonásával, illetve a forgalom ki- és bekapcsolásával. Mindez pedig azt jelenti, hogy a játék által kínált 700 futam közül jószerivel egyik se hasonlít a másikra és így lényegesen nehezebb ráunni, mint a kötöttpályás versenyekre. A híresség rendszert egyszerű tapasztalati szintek váltották fel, van belőlük jó sok és bizonyos szintenként szerencsekeréken pörgethetünk pénz- vagy autónyereményért, illetve tapasztalati pontot is kapunk, melyeket ilyen-olyan, a játékmenetet nem igazán befolyásoló bónuszokba forgathatunk. Érdekes megoldás, hogy a fesztivál hat helyszíne között oda-vissza autózunk minden egyes bajnokság befejezése után. Ezek a road tripek először egészen mókásak tudnak lenni, az újdonság varázsának elmúltával viszont határozottan zavaró, hogy nincs lehetőségünk egyik bajnokságról a másikra ugrani anélkül, hogy előtte keresztül ne kelljen vágnunk a vidéken, ráadásul akármennyire is azt mondja a játék, hogy ez nem verseny, azért van egy időhatár, ami alatt be kell érnünk, nem kezdhetünk el piknikezni a mező közepén.

Nem a Horizonról lenne szó, ha nem szerepelnének a játékban Showcase versenyek - tudjátok, ezek azok, melyekben mindenféle őrült jármű az ellenfelünk. Most is kapunk belőlük ötöt és bár van olyan, amit az előző részben is láthattunk már, még mindig hihetetlen nagy móka egy vadászgép, vagy egy… valami egészen nagy dolog ellen versenyezni. Kicsit szomorú is vagyok, mivel ezeket az eseményeket viszonylag hamar megkapjuk, úgy érzem belefért volna még legalább ennyi belőlük még úgy is, hogy tudom, viszonylag könnyű egy-egy ilyen versenynél túllépni a jópofaság és a „full retard” közti határt. És persze a versenyeken kívül most is tucatnyi feladatunk lesz: elveszett klasszikus autókat kereshetünk meg, több száz eldugott táblát törhetünk szét, sebességmérők mellett elhúzva dönthetjük meg ismerőseink rekordjait, illetve végigfotózhatjuk a mezőny java részét. Újdonság a Bucket List, kétszer tizenöt, egy-egy autóhoz kötött kihívás, melyek kellemesen fel tudják a játékot frissíteni egy-egy verseny között. Van itt minden, verseny az óra ellen, megfelelő sebesség elérése vagy megadott pontszám elérése trükkökkel, mindez különböző nehézségi szintekbe sorolva. A játék elég egyértelmű utalást tesz rá, hogy még várható ilyen feladat a későbbiekben és ami azt illeti, nagyon örülök neki, tényleg jó kis időtöltésnek bizonyultak.

És természetesen visszatérnek a multiplayer játékmódok is, legyenek azok az őrültebbnél is őrültebb játékok, vagy a versenyek után visszaköszönő Rivals mód, ahol egy-egy ismerősünk vagy a toplistán szereplő egyik játékos szellemautója ellen futhatunk még egy versenyt. Az egy- és többjátékos mód még mindig el van különítve egymástól, de a váltás közöttük viszonylag gyors és észrevétlen. Megint lehet bandában száguldozni, a Free Roam mellett a sztori módhoz hasonló Road Tripeket is le lehet nyomni különböző coop feladatokkal és természetesen be lehet jó kis versenyeket is állítani. Nem mondom, hogy a Horizon 2 multiplayer módjai fogják megváltani a világot, de teljesen jól illenek a játékhoz, ha többedmagunkkal akarunk játszani, akkor minden lehetőséget megad rá a játék. Lehet klubokat szervezni, lehet klubszinten versenyezni és találunk olyan (gyorsutazási pontokként is funkcionáló) parkolókat, ahol másik játékosokat lehet egy-egy versenyre kihívni, vagy akár meg is vehetjük az általuk létrehozott tuningot vagy festést. Ja igen, tuning! Ha valaki szereti az utolsó csavarig személyre szabni az autóját az végre ebben a részben is megteheti, mellette pedig természetesen még mindig készíthetünk durvábbnál is durvább festéseket, melyeket utána közkinccsé is tehetünk.

Ahogy az előző rész, úgy a Horizon 2 is megörökölte az őt megelőző Motorsport motorját, azonban elődjétől eltérően szerencsére most nem kellett annyira látványosan visszatekerni a részletességen a nyitott világ miatt - csak a képfrissítésen, mely másodpercenként harmincban lett maximalizálva, ezt pedig a teszt alatt végig tartotta. És ahogy az elődje, úgy ez a rész is elképesztően szép lett még úgy is, hogy ha nagyon erősen koncentrálunk, akkor azért lehet látni, hol spóroltak egy kicsit. Olcsó húzás lenne leírhatatlanként jellemezni a Horizon 2 kinézetét, de tényleg ezer szónál is többet ér, ha a képekre tekintetek - ez a játék bizony így néz ki mozgásban. Az első rész elhozta a napszakokat, a második rész aduásza az időjárás változása, ami kétségkívül nagyon jól működik. Az eső nem csak látvány-, illetve hangulati elem (bár annak se utolsó, gyönyörű, ahogy a különböző úttípusok egyre vizesebbek lesznek, zápor után pedig szépen felszáradnak, esőben belső nézetben halljuk a kopogást, de még az ablaktörlő susogását is), az autók menetdinamikáját is befolyásolja, sőt még a rádiós időjárás jelentésre is hatással van. Este, szakadó esőben keresztülvágni a mezőn határozottan hangulatos dolog - még ha nem is túl biztonságos. Természetesen Forza játék révén a hanghatásokkal sincs gond, mikor felbőg egy 2014-s Huracán szinte biztosak lehetünk benne, hogy Jeremy Clarkson valahol elmorzsol egy könnycseppet magában.

A rádióállomások száma, mint ahogy a bennük hallható zenék mennyisége is jól megnőtt, poptól elektronikus vagy éppen klasszikus zenéken keresztül az indie rockig szinte mindenki megtalálhatja a saját szájízének megfelelő stílust, azaz állomást. Szinte mindenki, mert én újabb kihagyott ziccernek érzem, hogy ha már Franciaország és Olaszország versenyeink színhelye, akkor nem képviseltetik magukat helyi bandák, pedig bőven lett volna olyan, mely befért volna ide. Illetve nekem hiányoztak a zúzósabb nóták is, de ez nyilván személyes ízlés kérdése. Viszont lehetőségünk van beszélni is, nem csak hallgatni - feltéve, hogy van egy Kinect a géphez csatolva. A Horizon 2 GPS rendszere egy "mini-Sirivé" lett átalakítva és nevet is kapott: ő lett Anna. Mire jó ez? Arra, hogy ha akarjuk, akkor a térképre se kell belépni, elég csak egy "Anna, nearest event" mondatot mondanunk és máris vezet a következő futamhoz. De ennél lényegesen többet tud, egy "Anna, what should I do next?" kérdésre megnézi, hogy mit érdemes csinálnunk és azok közül ajánl valamit, de ha például hosszú ideig elkerültük az összetörhető táblákat, akkor rákérdez, nem akarjuk-e, hogy segítsen találni egyet. Apró ötlet, de nagyon jól használható.

Szóval, milyen lett a Forza Horizon 2? Szebb, tartalmasabb és áramvonalasabb elődjénél, de lényegében ugyanolyan, mint az első rész. Szomorúak vagyunk? Egyáltalán nem, hiszen már az első rész is tökéletesen hozta azt a „vezetni király” hangulatot, ami miatt pillanatok alatt beleszerettünk, így igazából ez a csinosítás, finomítás, tartalmi turbózás pontosan az, ami kellett ahhoz, hogy újra egy nagyon jó játékot kapjunk. A Forza Horizon megmutatta, hogy igenis van helye egy ilyen nyitott világú spinoffnak, a második rész pedig tett róla, hogy innentől ne a Motorsport-széria leágazásának, hanem saját jogán egyenrangú sorozatként tekintsünk rá. Az Xbox néhány igencsak jó autós szériát veszített el az előző generációban - most a (többek közt az azokat fejlesztő csapatok veteránjaiból verbuválódott) Playground Games tesz róla, hogy ezeket egy játékban kapjuk vissza.