[Teszt] L.A. Noire: The VR Case Files

L.A. Noire: The VR Case Files

Gamer3652018.01.10. 19:16

Mintha összebeszéltek volna a nagyok: alig pár hete írtam arról, hogy a Bethesda nekiállt átportolgatni franchise-ait a pelyhedző platformokra, erre tessék, az erről eddig nem túl híres Rockstar is előállt a saját töltött káposztájával. A már szinte kötelező ONE/PS4 verziók mellett az egyre népszerűbb Nintendo Switch-re is megjelent az L.A. Noire felújított verziója, ami egyébként tök ugyanaz, mint az eredeti - illetve elnézést, a “Truth, Doubt, Lie” hármast átnevezték “Good Cop, Bad Cop, Accuse”-ra. Tesztünk alanya azonban nem ez, hanem a VR verzió, a szokásos kérdés pedig az, hogy tud-e valami újat felmutatni a “lapos” verziókhoz képest.

Szögezzük le: ez az L.A. Noire egy kicsit rövidebb, zanzásított L.A. Noire. Nincs meg benne az alapjáték teljes tartalma, hét darab, kifejezetten VR-képes esetet választott ki a fejlesztőcsapat az eredetiből, ebből az első kapásból egy kisebb tutorial, és nagyjából három perces. A probléma ezekkel a rövid kis foszlányokkal, hogy mire a játék kínkeservesen megtanítja az irányítást, már vége is a fejezetnek, és jöhet a következő tanulnivaló - mire igazán belejönnénk, már le is zúztuk az egészet.

Apropó irányítás: a játék gyakorlatilag csak room scale módban játszható, ami azt jelenti, hogy jelentős, legalább 2x2 méteres játékteret kell felszabadítanunk a lakásban. Többnyire álló módot vár el a játék, de vezetéskor felajánlja, hogy akár le is ülhetünk - ez a koncepció így szerintem totál katyvasz, és csak elidegeníti a játékost. A szokásos interakciók, mint például tárgyak felvétele, fegyverek használata a már szokásos módon megy, mozgásra viszont négy különböző lehetőségünk is van: teleportálhatunk a célpontra nézve (ez a legkevésbé jó élmény, viszont egyszerű, és működik), mozoghatunk automatikusan egy célkereszt felé (kukába való), illetve a legviccessebb, hogy lehetőségünk van a karunkat lóbálva “helyben járni”, ami ugyan nem túl pontos, és nyilván kísérleti alternatívának szánták, de kimeríthetetlen humorforrás akár egyedül is.

Hál’istennek jelen van a legegyszerűbb és legjobb direkt kontroll is, de ezt a menüben külön be kell kapcsolni - értem én, hogy meg kell védeni a noobokat a rosszulléttől, de azért lassan le lehetne már szokni ezeknek az opcióknak az ilyen durva elrejtéséről. Az L.A. Noire gyakran magától is teleportálgatja a játékost, ha a narratíva megköveteli, és ez önmagában még nem is zavaró (bár kicsit gyakori), viszont előfordul, hogy egy teljesen más karakterben találjuk magunkat - üdv, VR skizofrénia! :)

Bár az eredeti játék sava-borsa a bizonyítékok begyűjtése, a kihallgatások, és hát maga az esetek megoldása volt, úgy érzem, a VR verzióban kicsit változott a leosztás: a komolyabb “fizikai”, “manuális” interakció miatt immár az akció részek a játék sztárjai. A vezetéshez be kell indítanunk az autót (több lépésben), az ökölharchoz tényleg ütnünk és hajolnunk kell (ez egyébként remekül sikerült - jó példa a jövő VR bunyós játékainak), tűzharc közben pedig tényleg be kell bújni a fedezék mögé. Ezek a pillanatok remekül működnek a játékban - ami az eredetiben egy nem túl jól sikerült kötelező töltelék volt, az itt tulajdonképpen az immerzió csúcspontja.

Persze mindez nem azt jelenti, hogy a nyomozós részek ne lennének jelen, csakhogy sajnos ezek kevésbé működnek, mert egyrészt az esetek már ismertek, így aki játszott az eredetivel, annak ez a rész nem túl érdekes, másrészt az annak idején úttörő performance capture mára már meglehetősén idejétmúlt, és VR-ben fokozottan feltűnő az a bizonyos “uncanny valley” effektus. Hasonló módon digitalizált karakterekkel dolgozik a tavalyi Blade Runner VR Experience, de az elmúlt évek technológiai fejlődése miatt elképesztő a különbség.

(Az uncanny valley az a zavaró érzés, amikor egy humanoid karakter megjelenése már majdnem teljesen élethű, de mégis, érezzük, hogy nem igazi, és szinte visszataszítónak találjuk. Lásd pld Grand Moff Tarkin a Rogue One-ban.)

Kicsit felemás érzéseim vannak az L.A. Noire VR-el. Egyrészt kellően változatos, szórakoztató, nem is néz ki rosszul - másrészt sajnos az esetek nem újak, így a VR interakciókon kívül semmi meglepetéssel nem tud szolgálni azoknak, akik játszottak az eredetivel. Akik viszont nem játszottak, azok bajban lesznek, mert nem csak az esetek nagy része, de maga a sztori is kimaradt, így pedig néha a követhetetlenséget súrolja a narratíva. Ha ezeket nem bánod, és a kellően nagy játéktered is biztosított, akkor azért mindenképp ajánlott a kipróbálása.

reptile

*Tesztelve: i5, 1070, HTC Vive

Oculus Rift & Windows Mixed Reality: alapból a játék detektálja a headset nevét, és ha nem HTC Vive, nem indul el. Nesze neked “Open”-VR. Kis google segítségével letölthető az átverő-berendezés, és a játék gond nélkül működik más platformon is.*

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Heti megjelenések | 2026 #45

8 órája
1

PlayStation Plus: a novemberi hármas

Egy újabb élőhalott sziget, felpiszkált múltidézés nagyobb csomagban és vonaton száguldó zsivány szörnyek. Ez várja az alapcsomag előfizetőit.

18 órája
1

Switch Sport Resort

A Switch 2 sem maradhat dedikált sportjáték nélkül, ezért Nintendoék leporolták az egykoron forradalmi szériájukat, hogy ezzel bírjanak infantilis mozgásra a tévéink előtt.

1 napja
2

3DVibe64, avagy: mennyi van még benned, öreg ?

Van abban valami különösen szép, amikor 2026-ban valaki leül egy Commodore 64 elé, majd felteszi magának az egyszerű költői kérdést: vajon mit lehet ezzel az öreglánnyal még még kezdeni, mi az amit még eddig senki más nem csinált ? Nem akarok huszonhatodik River Raidet, más platformok átiratait, akkor mi maradt még ? Aztán jön a 2026-os hullám és a gondolat egyből realitássá válik.

3 napja
6

Call of Duty: Modern Warfare 4

Miután a sorozat tavaly ismét mélypontra került kritikai és eladási oldalról egyaránt, idén újra az Infinity Ward csapatára hárul a feladat, hogy visszahúzza a gödörből. De sikerült? TESZT!

3 napja
25

Késik a The Duskbloods – ez történt csütörtökön

Továbbá: Turn 10 Studios változások, Gothic 1 Remake, Leaf Blower Co., PUBG X Netflix.

3 napja
1

Castlevania: Belmont's Curse

4 napja
8

Exodus gameplay bemutató, Astro Bot X Rayman Legends Retold – ez történt szerdán

Továbbá: Microsoft üzleti jelentés, Cronos: The New Dawn, Smalland 2: Lost Realms, Solo Leveling: Arise Overdrive.

4 napja
13

Nagy nevek kis játékai - Nintendo Indie World összefoglaló

Szerda délután a Nintendo publikálta a legújabb Indie World Showcase prezentációt, melyben új, érkező és már megjelent indie címek is reflektorfényt kaptak.

5 napja
6

Joe & Mac Retro Collection

5 napja
5

Troy Baker és a sárkány – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase, Wonderful Neoran Valley, Aloft, ArcheAge Chronicles.

5 napja
3

Silver Pines

6 napja
5

Hello Kitty Party Land

6 napja
2

Leépítések napja – ez történt hétfőn

Benne: Sucker Punch, Auroch Digital, Mass Effect, Assassin's Creed Black Flag Resynced, S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl.

6 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #44

7 napja
11

Just Dance: Decades of Hits - Legyen tánc!

7 napja
4

Warhammer 40,000: Boltgun 2 – Nagyobb, véresebb, császáribb

9 napja
9

Kingdom Hearts I-III - Nintendo Switch 2

2026.10.23.
7

Fallen Tear: The Ascension

2026.10.22.
2

Bezár a BioWare – ez történt szerdán

Továbbá: Cyberpunk 2077, Serious Sam: The Third Encounter, Bloody Hell Hotel, Pratfall.

2026.10.22.
47