Az ismeretlentől való félelemnél kevés hátborzongatóbb dolog létezik - rég rájöttek persze már erre, ami miatt jó ideje sikerrel alkalmazzák ezt a receptet a horror műfajban a videojátékok is. Igen ám, de mi van akkor, ha az alapok már adottak, mint most a Resident Evil 2 esetében? A kérdést szerencsére bő tizenöt éve, az első Resident Evil újragondolásánál már sikerrel megválaszolta a Capcom, aminek az eredménye a gamertörténelem talán legpazarabb remake-je lett. A nosztalgiahullám hátán érkező utasok pedig megnyugodhatnak: szerencsére azóta sem felejtették el.

Horrorjátékot remake-elni nem egy hálás feladat, a Capcom azonban mégis hibátlanul hajtotta ezt végre a Resident Evil 2-vel, egy olyan címet letéve az asztalra a nap végén, ami úgy tud hű maradni az eredetihez - mind cselekményében, mind helyszíneiben, mind jellegzetes elemeiben -, hogy közben új játékként is abszolút megállja a helyét. És ami még fontosabb: új élményként is, a RE2 ugyanis bármelyik sarkon képes meglepetéseket okozni. Hogy mi a rosszabb annál (a horror szempontok miatt ezt most abszolút jó értelemben véve), amikor tudod, hogy a következő szobában elvileg valami nagyon borzalmasnak KELL következnie? Hát az, amikor belépsz… és nem történik semmi. A pillanatnyi megnyugvást ilyenkor ugyanis hamar felváltja egy még mélyebbről jövő rettegés, amikor is tudatosul benned, hogy valószínűleg akkor fognak lecsapni rád, amikor a legkevésbé számítasz rá. RE2 remake mestere ennek a játszadozásnak, ami miatt azoknak teljesen friss lesz az élmény, akik töviről-hegyire ismerik az eredetit.

A klasszikus túlélő-horror játékmenetet sokan eltemették már az elmúlt évtizedben, a Capcom azonban két éve a Resident Evil 7-tel teljesen váratlanul bebizonyította, hogy igenis van még létjogosultsága. Az új RE2-vel ezt most sikerült még egy szinttel magasabbra emelni, egyszersmind modernizálva a stílust, a jó hír pedig az, hogy az egész továbbra is működik - sőt, kőkeményen összeáll. Pedig már nincs rögzített nézet, sem tank-irányítás. Mégis pont olyan kiszolgáltatottnak érzed magad, mint 20 éve, pedig a külső nézet elvileg teljesen átszabja a játékszabályokat. Az ellenfelek fantasztikus tudatossággal megtervezett mozgáskultúrája, a klausztrofobikus pályadizájn és az erősen minimalizált muníció azonban remekül visszahozzák ezt a velejéig feszült élményt - mindezt úgy, hogy az egész nem érződik múltban ragadtnak. Félreértés ne essék: ha nem szereted, hogy minden egyes ellenfél komoly veszélyt jelent, és nyugtalanít az érzés, hogy mindig mindenből kifogysz, akkor ez továbbra sem a te műfajod. Ám egy olyan érában, ahol a Dark Souls egy alapvető jelenséggé tudott kinőni a gaming világban, úgy gondolom, hogy erre bőven van hely és igény…

Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni, akkor a Resident Evil 2 továbbra is a kőkemény erőforrás- és kockázatmenedzsmentről szól, amit beledobtak egy horror feliratú dobozba, hogy a feszült szituációkkal megnehezítsék a dolgunkat. Valójában azonban nem teszünk mást, mint döntéseket hozunk, szobáról szobára. El tudok futni a két zombi mellett, hogy megspóroljak egy tár lőszert? Belefér a kockázat úgy, hogy csak egy gyógynövényem maradt? És egyáltalán mennyit tartalékoljak későbbre a ládában? Kérdések, amikre soha nincs egyértelmű válasz, a RE2-t ugyanis többféleképpen is végig lehet játszani, a nagyon figyelmes szekvenciális dizájnnak köszönhetően pedig soha nem tudod annyira elszúrni, hogy a kimerült erőforrások miatt egy-egy szakasz teljesíthetetlenné váljon. Sőt, egy-két ponton (különösen a "B" végigjátszásnál) még kicsit döcögőssé is tud válni a tempó, amikor a játék hirtelen annyi itemet dob feléd, hogy tíz percen belül harmadjára fordulsz már a cuccaidat tároló legközelebbi item boxnál. Ez azonban semmiképp sem jelenti azt, hogy könnyebb lett a játék, egyszerűen csak többfajta tárgyat lehet felvenni, mint régen, ami nagyban köszönhető az új másodlagos fegyvereknek vagy éppen a RE3-ból átvett lőpor-szisztémának.

LEMEZCSERE HELYETT...

A remake szerencsére megtartotta az eredeti játék jellegzetes és majdhogynem egyedülálló megoldását, az A-B szcenáriót. A Resident Evil 2 ugyanis lényegében két párhuzamosan futó történet: miután befejeztük az első végigjátszást Leonnal vagy Claire-rel, nekivághatunk a másik karakterrel is, amely több ponton is merőben el fog térni az elsőtől. A két hős sajátosságai miatt éppen ezért lényegében négy különböző végigjátszást kapunk ezúttal is, ami miatt megéri többször is belevágni a kalandba - kétszer mindenféleképpen!

Eddig főleg a harcról, illetve a túlélő-horror, mint műfaj jellegzetességeiről esett szó, pedig a klasszikus Resident Evil játékoknak legalább ilyen hangsúlyos elemei voltak a logikai részek is. Nincs ez másképp most sem: továbbra is a key itemek felkutatása, illetve a könnyebb-nehezebb puzzle szekciók megoldása a végigjátszás első számú mozgatórugója, melyek tökéletes egyensúlyt alkotnak a harccal és a felfedezéssel. Talán ilyen téren voltak a legbátrabbak a Capcomnál, mert bár a jellegzetes elemek megmaradtak (pl. színes kulcsok, sakkbábúk), rengeteg dolog megváltozott, más helyre került vagy éppen kibővült. Ez igaz magukra a helyszínekre is, melyek továbbra is a rendőrörs, alagsor, csatorna, laboratórium ívet követik ugyan, de a készítők bőven mertek változtatni (akár komplett új helyszínekkel!), amik szerencsére jól sültek el. Pont az ilyenek miatt érződik az egész egyszerre egy modern alkotásnak, illetve egy, az eredetihez hű remake-nek.

A modernizálásnak persze fontos része a látvány is, amely abszolút hozza a Resident Evil 7-ben látott magas színvonalat - a RE Engine továbbra is hibátlanul teljesít mind az általános képi világot, mind a részletgazdagságot, mind pedig a bevilágítást tekintve. Sőt, egy eleme határozottan kiemelkedő lett a RE2-nek, ez pedig a sérülésmodell, ami nemcsak látványosan undorító (vagy fordítva?), hanem a játékmenetre is határozottan rányomja a bélyegét, hiszen a zombik csonkolhatósága jutalmazza a pontos célzást. A játék emellett az audiovizuális játszótér másik térfelén sem okoz csalódást: a hangokat szintén nagyon jól eltalálták. "Kedvencem" a megállíthatatlan Tyrant, a remake-ben talán még hangsúlyosabb Mr. X messziről is hallható trappolása, amely alaposat csavar a feszültség potméteren. De a zenéknek is megvannak a maguk hidegrázós pillanatai, amikor az amúgy teljesen megújult soundtrackben felfedezünk egy-egy klasszikus dallamot vagy témát. (A maximális nosztalgiára vágyók előrendelői bónuszként azért a régi zenéket és hangokat is megszerezhetik.)

Összegezzünk! A Resident Evil 2 úgy volt képes megújulni ezzel a remake-kel, hogy hű maradt mindahhoz, amit régen képviselt, megtartva a klasszikus játékmenetet és hangulatot. Ugyanakkor pont annyit változott és modernizálódott, hogy 2019-es játékként is abszolút megállja a helyét, amiben az "újoncok" is ugyanúgy meglelhetik az értéket és az élményt. Ez utóbbi kapcsán egyébként dicséret illeti az általános prezentációt is, az átvezetők ugyanis jóval komolyabb hangvételt kaptak, mint eddig. És bár a Resident Evil franchise-ra mindig is jellemző irtózatos mennyiségű sajtszószt lehetetlen felitatni (és hát mégis csak egy olyan játékról beszélünk, ahol egy rendőrség alagsorába egy 10 lépésből álló fejtörőn keresztül lehet lejutni), összességében jól áll neki a kicsit érettebb és "hihetőbb" megközelítés, ami nagyban köszönhető egyébként a színészek munkájának is. Persze még így is lemoshatatlanul "B" az egész, de sokkal jobban csúszik mai szemmel, mint a régi részek, ami mindenképpen komoly hozzáadott érték, ha már remake-ről beszélünk.

Lám, csodák a gamingben is léteznek: amikor már úgy tűnt, hogy a Capcom végleg elfelejtette, mitől volt Resident Evil a Resident Evil, hirtelen két olyan játékot is elénk tettek két éven belül, amely visszahozta mindazt, amit elveszettnek hittünk. A Resident Evil 2 példaértékű remake, amely úgy tartotta meg a húszéves eredeti játékmenetét és értékeit, hogy közben a változtatás és a modernizálás számára is jutott tér. Úgyhogy nincs mást tenni: ideje még egyszer belépni a túlélő-horror világába. Sok szerencsét!

***Resident Evil 2 | Platform: PC, PS4 (tesztelt), Xbox One

Fejlesztő: Capcom | Kiadó: Capcom | Megjelenés: január 25.***