[Teszt] Team Sonic Racing

Team Sonic Racing

mcmackoGéczy Attila2019.05.29. 21:08

Szegény Sonicra rájár a rúd, a legutóbbi filmes trailer óta legalábbis inkább beszélünk a félreszabott CG modelljéről, mint a videojátékos teljesítményéről. Pedig májusban egy korrekt megjelenést is produkált a kis kék süni. A Segánál már veteránnak számító Sumo Digital rukkolt elő egy új kartjátékkal Team Sonic Racing néven, amely egyrészt az ős-Sonic R lélektani folytatása, másrészt leplezetlenül folytatja a korábbi Sega versenyjátékok sorát, bár ezúttal a fókusz ténylegesen a sünön, valamint díszes kis társaságán van, a többi Sega sztár kizárásával.

Ebben a sztoriban (merthogy egy kart játékhoz sem árt egy kis mesemondás) Dodon-Pa körül sürög-forog a süntelep. A bölcs tanuki (nyestkutya) fajhoz tartozó új Sonic hős a Donpa Királyság vezetője, mellette a Donpa Motors elnöke is egyben. Mindene a versenyzés, és hát a technológiai fejlesztésekben is ott van a szeren - ő maga szedi össze dimenziókon, időkapukon és még ki tudja mi mindenen át a Sonic univerzum hőseit, hogy egy jó kis versengésre buzdítsa a társaságot. Többet nem akarok a sztoriból elárulni, révén a Team Sonic Racing kampánya lassacskán bontja ki a fő vonalat, versenyek előtti dialógusokra építő átvezetőkkel, menet közbeni beszólásokkal, a szokásos sajtszószos stílusban előadva. De hát a Sonicverzum már csak ilyen, kezdésként érdemes megállapítani, hogy a komolyabb Sonic címek közé történetileg, hangulatilag és stilisztikailag is simán beillik a TSR, így a Sonic rajongók már csak emiatt is készíthetik a hófehér pilótakesztyűt.

Szerencsére a játékmenet magja is kiváló - a Sumo Digital azért nem csak az iparosmunkához ért, hanem konyít valamit az innovatív megoldásokhoz is. A nagybetűs „Csapat” szó nem hiába van a játék címében is: erre épül a TSR hatékony játéka. Persze, most is vannak fegyverek, ezeket a Colors epizódból is jól ismert Wispek felszedésével tudjuk elsütni. Van feszes de tanulásigényes drift, és abból dörrenő nitró - ezek nélkül nincs is Mario Kart-klón a világon! Akad viszont három fős csapatokba rendezés is a pályán, ami újdonság lesz mindenkinek. A triót aktívan kell a versenyek közben használnunk az áhított győzelemért cserébe. Azaz, a három játékos egymást kell hogy segítse a pályán, ami több apró mechanikában is megmutatkozik. Első és legfontosabb: aki elől megy, annak a szélárnyékában (értsd, kicsit Splatoon jelleggel, a maga mögött húzott csíkjában) megnő a sebességünk. Kellő gyorsítás után pedig előre csúzlizhatjuk magunkat egy jobb pozíció reményében. (Ez működik amúgy belassult, eltalált karakter visszagyorsítására is.) A felvett tárgyakat csereberélhetjük, kérhetünk magunkhoz Wisp-et ha épp nincs nálunk semmi, és persze elöljáróként felelősségünk jó surranópályát adni a lemaradt cimbiknek. Miközben akciózunk, csapatpontokat kapunk, ha pedig betelik a mutató, akkor ellőhetünk egy ultimate-et, ami kvázi a Super Sonic effektus kartversenyre vonatkoztatott megfelelője. Gotta go fast, avagy az egész csapat zúz előre, mint az állat, és a sebezhetetlenség sem utolsó tényező ebben a szituációban. Az egyes karakterek más-más osztályba sorolt járgánnyal bírnak. A sebes vasak tépnek mint állat, a nehéztüzéreket nem akasztják meg a kisebb tereptárgyak… és így tovább.

A hármas csapaton alapuló versengés adja a játék nóvumát, és valahol a mélyebben gyökerező fő erősségét is. Frissítésként bejönnek az olyan divatos elemek, mint a Sonic világra formált loot-kindertojások, amit fillérekért lehet vásárolni a játékmódok során elnyert kreditekért. Szerencsére nem érződik a játékon a pénzsóvár tempó, a tojásokból potyogó alkatrészekkel pedig tunnolhatjuk és cicomázhatjuk is a járműveket. Alapvetően pozitív a játék grafikája is, amely bár nem tud (pl. XOX-en) stabil 60 FPS-t tartani, sőt, törtképernyős multinál azért igencsak meg tudja rángatni az idegrendszert, azért csinos, vibráns, és alapvetően vidám látványt szolgáltat. Abban megegyezhetünk, hogy ez elengedhetetlen egy ilyen játéknál. Arról nem is beszélve, hogy a klasszikus, illetve a közelmúlt közkedvelt Sonic hátterei új szemszögből élednek meg. A Team Sonic Racing másik irdatlan erős prezentációs összetevője a zene. Jun Senoue és a mögötte álló zenészek hibátlan (!) gitár-jrock-elektro keveréket csatornáznak ki a hangfalakra. Arról meg csak csendben teszek említést, hogy videojátéktól szokatlan módon van keverve és masterelve a zene. A játék audioszekciója a hifid megdolgoztatására/tesztelésére is ideális alany lesz, annyira igényes stúdiómunka van a zene mögött.

És akkor a végére maradjanak azok a pontok, amelyek vissza-visszarántják a Team Sonic Racinget a célvonalhoz közelítő élbolyból. Hiába jó a csapat-mechanizmus, hiába ringat kellemes hangulatba a tálálás, valahogy idővel ellaposodik és szárazzá válik az egész. Tudjátok milyen az, amikor hullámzik egy játék iránt a vonzalom? Egyszer azt éreztem, hogy minél többet tolom a TSR-t, annál rosszabb összbenyomásom lesz a játékról. Utána pedig csak vissza-visszanéztem és mégis élvezettel tekertem le pár kört. Aztán a lelkesedés megint közönybe csúszott, majd kezdődött a kör elölről. Bár a Sumo Digital munkájában ott van a kraft, de az a sziporka, ami egy végig máriózott estét elkísér, nincs a játék mögött. Sajnos a multiplayerrel is vannak gondjaim - az online versengés az elmúlt napokban az Xbox platformon eléggé laggolt, ráadásul több meccsről is kivágott a gép, aminek nyerő pozícióban nagyon nem örültem. Hogy csak az én készülékemben, vagy az X szolgáltatásával volt-e a probléma, azt nem tudom, de gyanítom inkább valami peer-to-peer rendszer állhat a multi döcögős mivolta mögött. Amúgy a lobbi rendszernek is vannak furcsaságai; nyilván meccs közben is csatlakozhatunk pl. egy már játékban lévő bandához, de ilyenkor meg kell várni, míg azok letekerik a futamot, ez pedig a játék tempója által felgyorsult idegrendszeremnek sok volt, úgyhogy mentem a lobbiból ki, majd vissza, amíg nem találtam nulláról induló bandát. Még egy karcosabb részt ki kell hogy emeljek. A kampány bónusz pályái (sok van belőlük) irdatlan nehézségűek bírnak lenni. Nem tartom magam kezdőnek, de ide vérbeli kart-ninjákra lesz szükség, tökéletes driftelő, és kanyarban drift-irányváltó technikával az adott kihívások platinázáshoz.

Hogy a Sonic játékok közül hova sorolnám a Team Sonic Racing-et? Mindenképp valahova az élbolyba. Kellemes, ötletes, adott pillanatokban heves, de máskor ismétlődő és tompa az élmény, amit szolgáltat. A csapat-játékszabályok miatt külön jár a vállon veregetés, nem lennénk meglepve, ha ezt a módit viszontlátnánk majd más játékokban. A színpompás célszalag-fotó viszont elmarad, helyette ami marad, az a moderált ajánlásom a műfaj és a kék süni rajongói számára.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Ecstatica I + II

15 órája
5

Megvan a The Elder Scrolls VI alcíme – ez történt kedden

Továbbá: Stronghold 4, Hyperspace Neptunia: Unlimited, Bill & Ted's Excellent Adventure: Arcade.

18 órája
5

Cozy Game Restoration - Jönnek a förmtelenítők

18 órája
4

Way of the Hunter 2

1 napja
2

Top Hat Studios újdonságok – ez történt hétfőn

Továbbá: Phantom Blade Zero sikerek, Thief: The Dark Project Remastered megjelenés.

1 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #45

2 napja
1

PlayStation Plus: a novemberi hármas

Egy újabb élőhalott sziget, felpiszkált múltidézés nagyobb csomagban és vonaton száguldó zsivány szörnyek. Ez várja az alapcsomag előfizetőit.

2 napja
2

Switch Sport Resort

A Switch 2 sem maradhat dedikált sportjáték nélkül, ezért Nintendoék leporolták az egykoron forradalmi szériájukat, hogy ezzel bírjanak infantilis mozgásra a tévéink előtt.

3 napja
4

3DVibe64, avagy: mennyi van még benned, öreg ?

Van abban valami különösen szép, amikor 2026-ban valaki leül egy Commodore 64 elé, majd felteszi magának az egyszerű költői kérdést: vajon mit lehet ezzel az öreglánnyal még még kezdeni, mi az amit még eddig senki más nem csinált ? Nem akarok huszonhatodik River Raidet, más platformok átiratait, akkor mi maradt még ? Aztán jön a 2026-os hullám és a gondolat egyből realitássá válik.

5 napja
7

Call of Duty: Modern Warfare 4

Miután a sorozat tavaly ismét mélypontra került kritikai és eladási oldalról egyaránt, idén újra az Infinity Ward csapatára hárul a feladat, hogy visszahúzza a gödörből. De sikerült? TESZT!

5 napja
25

Késik a The Duskbloods – ez történt csütörtökön

Továbbá: Turn 10 Studios változások, Gothic 1 Remake, Leaf Blower Co., PUBG X Netflix.

5 napja
1

Castlevania: Belmont's Curse

6 napja
8

Exodus gameplay bemutató, Astro Bot X Rayman Legends Retold – ez történt szerdán

Továbbá: Microsoft üzleti jelentés, Cronos: The New Dawn, Smalland 2: Lost Realms, Solo Leveling: Arise Overdrive.

6 napja
13

Nagy nevek kis játékai - Nintendo Indie World összefoglaló

Szerda délután a Nintendo publikálta a legújabb Indie World Showcase prezentációt, melyben új, érkező és már megjelent indie címek is reflektorfényt kaptak.

7 napja
6

Joe & Mac Retro Collection

7 napja
5

Troy Baker és a sárkány – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase, Wonderful Neoran Valley, Aloft, ArcheAge Chronicles.

7 napja
3

Silver Pines

8 napja
5

Hello Kitty Party Land

8 napja
2

Leépítések napja – ez történt hétfőn

Benne: Sucker Punch, Auroch Digital, Mass Effect, Assassin's Creed Black Flag Resynced, S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl.

8 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #44

9 napja
11