Bleeding EdgeTeszt

Kevés olyan szóösszetétel van a játékiparban, amire felkapom a fejem, azok is többnyire úgy kezdődnek hogy Platinum Games + ???. De létezik más nyerő kombináció is: a Ninja Theory és az aréna brawler is egészen potens kombónak tűnt első pillantásra. A Heavenly Sword óta eltelt tíz évben a csapat folyamatosan erősítette pozícióját a nyugati bunyós címek frontján, tehát készen állnak arra, hogy valós alternatívát nyújtsanak ebben az egyre telítettebb arena-műfajban. A március végén megjelent Bleeding Edge azonban megtett mindent, hogy lecsillapítsa a kedélyeket.

Az alapokkal egyébként semmilyen probléma nem volna: adott tizenegy harcos, akikből 4v4 alapon különböző objektívákat kell teljesíteni, egyfajta Overwatch/HOTS mintára, miközben egy karakterből értelemszerűen oldalanként csak egy választható. A karakterdizájnra azt kell mondanom, hogy néhol már a túltolás határait súrolóan vad: a drogelvonóról épp kiengedett gitárostól kezdve van itt minden, vén boszorka, voodoo mágus, Diablo III-ból menekült Witch Doctor, az SFIV-es Rufus babérjaira törő hústorony, félpszichopata Jinx-klón, akinek a dizájnját a nadrághoz érve inkább elengedték... szóval vad az egész és biztos vagyok benne, hogy arra is tökéletes lesz, hogy sokan vadul sirassák a konzervatív tekintet hiányát, de hát ugye pofonokat adunk, pofonokat kapunk, Bástya elvtárs. Egy dolog azonban biztos: mivel ezekben a játékokban sokszor pillanatok alatt kell döntést hozni, ezek a diverz dizájnok arra jók, hogy a csata hevében is nagyjából képben legyünk azt illetően, hogy kit kell kerülni, és kit tudunk ledominálni másodpercek alatt. Azt azonban kétlem, hogy bárki ezek után Bleeding Edge-posztereket kezdjen vadászni.

Akármennyire is népszerű azonban az Overwatch által a mainstreambe behozott műfaj, el kell ismerni, hogy komoly buktatói is vannak. Ezek a cooldownra épülő, nagyon alaposan kiszámított képességek több nem várt hatást is magukkal hoznak. Egy: egy Counter-Strike-al vagy bármilyen kompetitív FPS-el ellentétben az egyén tudására nem nagyon építenek a konkrét csaták során, itt nem lesz fejlövés, max egy jó időben ellőtt képesség (persze ez utóbbi is tud számítani). Az azonban tény, hogy ha valamelyik csapattárs elkóborol, és a kompozíció miatt rá számítunk a leginkább, akkor akármit is csináltok ti, többiek, a vereség szinte garantált. Ugyanez igaz akkor is, ha kialakul egy rossz ütemben végrehajtott elhalálozási lánc, amiben folyamatosan fél csapatként kell küzdeni, ami főleg a pontfoglalós játékmódban lesz kifejezetten fájdalmas, és csak az előre gyártott csapatok esetében orvosolható könnyen: meg kell várni egymást. Ezeket más játékokban dinamikusan, a játék freeform módján intézik (ezért van pl a legtöbb MOBA-ban saját lane, meg mobok, hogy legyen egy folyama az ellenfelek előrehaladásának, amibe bármikor vissza tud lépni a játékos), itt azonban ilyesmiről szó sincs. Ez egy "szimpla" csapatalapú FPS szabályrendszer, amiben egy kicsit több szerepe van a pályadizájnnak és a karakterek kompozíciójának. Az eredmény? Olyan, mintha víz alatt játszanánk valamelyik jobban összehozott rivális játékot. Nem tagadom, tud szórakoztató lenni mindez még így is, főleg ismerősökkel tolva, de a világot nem fogja megváltani. Túl sok ahhoz ugyanis az üresjárat, ahol csak megyünk A-ból B-be, vagy várunk a feltámadásra: mindkét helyen több másodpercet lehetett volna vágni ezekből a várakozásokból, ami egy sokkal feszesebb játékmenetet eredményezne.

Pedig ezúttal sem a konkrét gameplay a problémás: a támadások animációi reszponzívak, és nagyon rendben vannak vizuálisan is, érzésre is, a karakterek is eléggé változatosak, és némelyikük esetében a jól időzített kombók valóban sokat hozzá tudnak tenni az élményhez. Mégis az az ember érzése, hogy néhány hónap csiszolás, pár alapvető kérdés tisztázása még elkélt volna a játéknak. És ha már a látványt dicsérem: külön pluszpont jár az egyedi zenéknek is, sokkal urbánusabb, hiphopot és nem is tudom milyen noise rock-ot idéző elemeket tartalmaz, ami miatt nem az jut egyből az ember eszébe, hogy hol lehet mindezt lehalkítani.

Verdikt? Pazar prezentáció, álmosító gameplay-jel párosítva, amit szigorúan csak kommunikációval és megbízható, aktív agysejtekkel rendelkező csapattársakkal együtt érdemes játszani. Nem rossz játék, félreértés ne essék. De nem is emelkedik ki az átlagból: pécén és konzolon is vannak komoly vetélytársak, amikkel szemben nem tud kínálni túl sokat a dizájnon kívül, hogy miért érdemesebb inkább ezt választani. Arra azonban kíváncsi leszek, hogy a megjelenés után fél évvel milyen formát ölt majd mindez, mert ha kapnak elég feedbacket a fejlesztők, akkor tudnak pörgetni egyet a játék tempóján, esetleg új karakterekkel és játékmódokkal kombinálva pedig a hosszú távú kompetitív játékra is alkalmassá válhat a csomag. De ez persze a jövő zenéje.

Oldern