Katsuhiro Harada szerint haladni kell a korral, ennek megfelelően nem szeretnének olyan, már jól megszokott intézményt áthozni a Tekken 6-hoz, mint a külön megnyitható karakterek.
Harada (rendező) elmondta, hogy ami régebben a játék élettartamát növelő feature volt (lényegében az, hogy az Arcade módot jó néhányszor végig kellett játszani ahhoz, hogy minden karakter elérhetővé váljon), addigra most ez már nem áll, különösen az online miatt nem. Azok a játékosok, akik fellépnek, és egy-két online bunyó alatt olyan karakterek ellen játszanak, amelyeket még nem szereztek meg, irritáló, és éppen ezért szükségtelen "funkció". Ennek megfelelően az idén, október huszonhetedikén megjelenő Tekken 6-ban (PlayStation 3, Xbox 360) már az első indítás után elérhető lesz mind a negyven karakter.
Frissítve:Amíg a régi szép időkön nosztalgiázunk, jöjjön még további húsz új kép a játékból, néhány karakter alaposan felszerelkezett, egészen ritka, epic vállast kapott többek között Jin is.