Az Angry Birds készítői más vizekre eveztek.
A Roviot nem hiszem hogy bárkinek be kéne mutatni. Nekik köszönhetjük az Angry Birdsöt ami alapvetően változtatta meg a mobiljátékok piacát illetve egy olyan franchise-t hozott létre ami példaértékű. De ugye minden jónak vége szakad egyszer, miután lehúzták a rókáról minden egyes börréteget vártak még egy kicsit hogy meggyógyuljon, majd újra lehúztak róla még párat. Legutóbb az első rész remastered változatával próbálkoztak az Apple Arcade berkein keresztül, kisebb nagyobb sikerrel, de tény hogy a játék még ilyen hosszú idő után is frissnek tud hatni, főleg a föld lakosságának azon részének akik nem ismerték vagy még nem születtek meg hogy ismerjék.
A Darkfire Heroes egy igazán jó próbálkozás arra nézve hogy végre valahára más vizekre evezzünk, pontosabban fogalmazva olyan vizekre ahol a Rovio még nem járt, mert valljuk be, hogy ez a játék is csak egy igazán jól palástolt Clash Royale klón, amiből nem kevés van, főleg olyanokból amik képesek voltak talpon is maradni. A DF ha jól tudom nagyjából egy éves játék tehát jó esélye van arra hogy talpon tudjon maradni. De lássuk is kicsit alaposabban hogy mi is ez a játék.
Alapvetően benne van a címében hogy hősöket fogunk gyűjtögetni akiket hat különböző csoportba osztottak, vették a négy alap elemet, föld, levegő, víz és tűz, majd kibővítették még kettő másikkal ami a fény és sötétség. Az elemeken kívül a hősöket négy további csoportba osztották, lesznek a tankok, a harcosok, a gyógyítók és a támogató karakterek, tekintettel arra, hogy egy deckben csak öt hősünk lehet alaposan át kell gondolni, hogy milyen kasztokból rakjuk össze. Nekem az egy tank, három harcos, egy támogató vagy egy gyógyító vált be, illetve nem árt arra is odafigyelni, hogy a tevékenység ahova megyünk támogat-e éppen aznap valami elemet, mert ha igen akkor ki lesz írva, hogy arra az elemre hány szint pluszt ad. Vannak olyan játéktípusok ahol ez nagyon sokat számít, van ahol nem nagyon.
A játékban összesen három főbb tevékenység lesz, az első a kampány, ahol adott lesz egy hatalmas térkép és minden helyszínhez tartozni fog 3-10 külön meghódítandó pozíció, itt a sztorimódban mindig lesznek elementáris előnyök, ezeket próbáljuk kihasználni. Addig amíg még kicsit vagyunk és kevés a kártyánk ez nyilván nehezebb lesz, de idővel ahogy fejlődik a karakterünk egyre több hős áll majd a rendelkezésünkre. A fő karakterünk akkor lép szintet ha a hősökkel vagy varázslatokkal szintet lépünk, ebből adódóan a legfontosabb nyersanyag amire szükségünk lesz az az arany. A játék F2P modellje egész jól ki van balanszolva, kellő türelemmel és odafigyeléssel egész komoly kristály készletre tehetünk szert, amiből eleinte csak aranyat vegyünk. 500 gemből 10.000 aranyat tudunk venni, a legjobb csomag a 4500 gem / 100.000 arany, de ennyit nagyon nehéz és hosszú idő összegyűjteni, a fejlődés útjába meg nem lehet állni. Szóval a kampány nem elég hogy nagy és terebélyes, de még három nehézségi szinten is teljesíthető, szóval el leszünk vele hosszú ideig, az egyetlen akadály erre csak a stamina lesz, amiből eleinte nagyon kevés lesz, de minden szintlépéssel egyre többet kapunk, de sajnos ez a szám meg fog állni 25-nél. Szóval nem tudunk kedvünkre kampányolni, mert állandóan elfogy majd a stamina. Lesznek olyan speciális kövek amik feltöltik illetve lehetőséget adnak nekünk arra, hogy egy elbukott kampány küldetésből feléledjenek teljes élettel hőseink, de ezekből a kövekből csak nagyon de nagyon kevés lesz.
A második nagyon fontos része a játéknak a PvP meccsek lesznek, amiknek egyelőre kettő fajtája van, az egyik a „Castle Conquest” ami kb. egy az egyben Clash Royale illetve a „Hero Race”. Az előbbinek lesz olyan változata amikor csak egy védőtornyot kell leverni mielőtt a kastélynak mennénk neki illetve lesz olyan amikor kettő lásd CR. Itt minden egyes nap változik az elementáris támogatás ezzel kicsit érdekesebbé téve a játékot, hogy ne mindig csak ugyanazokkal a deckekkel találkozzunk, viszont sajnos nincsen eléggé kibalanszolva a játék, lesznek olyan hősök amik rettenetesen erősek, túlságosan is, ezzel esélytelenné téve mások dolgát. A Hero Race nagyon érdekes játékmód, itt ketté lesz osztva a pálya és mind a kettő játékosnak ugyanazzal a mennyiségű ellenféllel kell megküzdenie, az nyer aki hamarabb elér a pálya tetejére, a csavar itt annyi, hogy tudjuk a másik játékost szivatni különböző varázslatokkal, és itt lépnek leginkább képbe a varázslatok, amiket ugyancsak gyűjteni illetve fejleszteni lehet a hősök mellett. Jó sok van belőlük, ki kell tapasztalni, hogy melyik kampányra, melyik CQ-ra és melyik Race-re való. A versenynél arra is figyelni kell, hogy nem mindig az egyik oldalon kezdünk, teljesen random hogy bal vagy jobb oldalt vagyunk, erre figyeljetek és nehogy saját magatokat szivassátok a varázslatokkal. A PvP eléggé egyedi és érdekes tulajdonsága, hogy a ladder avagy a leaderboard minden hónap elején resetelődik, ennek van jó és rossz oldala is, a jó oldala hogy nem kell állandóan stresszes játékokat játszanunk ha elértünk egy bizonyos szintet, mert a hónap első pár hete arról fog szólni hogy szépen lassan elérjük azt a szintet ami nekünk való és a hónap csak második felében kell majd tryhardolnunk ha tovább akarunk jutni. A rossz oldala meg az hogy gyakran bele tudunk futni atomprofi játékosokba még a ladder elején is.
A harmadik és számomra legkedveltebb tevékenység az „Elemental Dungeon” itt gyakorlatilag van egy heti terv, hogy melyik napon milyen elemhez tartozó nyersanyagokat tudunk farmolni, vasárnap szabadnap van, akkor még a szörnyek is alaszanak. Összesen tíz nehézségi fokozat lesz, és érdemes olyan elemmel rendelkező hősöket vinni, amilyen nap éppen van, mert +6 szintet fognak kapni. Sajnos ez is staminába kerül, minden pálya annyi stamina ahány szintes a nehézség. Ha pedig sikerül leverni a tízes nehézséget is és már elértük a karakterünkkel a 25-ös szintet akkor további öt Dungeon (Deeper Dungeon) jelenik meg, amik elképesztően nehezek és itt elementáris spiriteket tehát lelkeket lehet farmolni, amikkel még erősebbé tehetjük kedvenc hőseinket. A Deeper Dungeon egyébként öt szintből áll és az elsőhöz minimum 30-35.000 összpowerre lesz szükségünk, ami a másodikhoz már nagyon nem elég, szóval tippem szerintem olyan tizezer szintenként lehet majd teljesíteni. Tehát a másodikhoz már olyan 40-45.000 fog kelleni, amit én még nem értem el egyik csoporttal sem. Apropó elementáris nyersanyagok, ezekből is három ritkasági szint lesz, amikkel a kedvenc hőseink képességei tudjuk unlockolni illetve szintezni. Minden hősnek négy skillje van amiknek három további szintjét lehet fejleszteni, szóval ha fullos hőst akarunk az rettenetesen sok nyersibe fog kerülni. Ha mindez nem lenne elég akkor még különböző varázstárgyakat is rájuk tudunk aggatni, amikből ugyancsak lesz három ritkaság szerinti csoport illetve ezeket is tudjuk fejleszteni, illetve egyesekből lesznek szettek is, tehát ha kettő vagy többet sikerül összegyűjteni a szettből akkor erősebbek lesznek vagy extra statokkal erősítenek minket.
Egyébként a hősöket ahogyan az szokás még egy harmadik módon is csoportosítva lesznek, ez a ritkaságuk, lesznek, common, rare és epic hősök, amik exponenciálisan erősödnek, tehát például egy első szintű epic hős nagyjából olyan erős mint egy tízes szintű common, vagy egy ötös szintű rare, de persze kellő gyakorlattal és figyelve a sinergyre nem mindig az erő a legfontosabb, sokkal inkább a hős képességei. Szóval a tapasztaltabb játékosok már nem a napi elementáris bónuszokra figyelnek, hanem arra, hogy a hősök között szinergia legyen, hogy minél több képességük legyen kimaxolva illetve a lehető legerősebb felszerelések legyenek rájuk aggatva. Mégis alapvetően szükség lesz a játékban lévő nyolc darab elmenthető loadoutra, mert lesz ugye a hat elemre egy-egy illetve kell majd egy Castle Conquest és egy Hero Race loadout is, figyelve minden apró részletre és dologra amitől erősebbek lehetnek embereink.
Természetesen van klán, érdemes erre ráfeküdni és találni egy aktív csapatot, mert velük könnyedén teljesíteni tudjuk a klán chest lvl10-et (egy hét áll arra, hogy elérjük) ami a hét elején nyitható és igencsak komoly lootot ad, ami garantáltan tartalmaz egy epic kártyát. Végül pedig de nem utolsó sorban számtalan esemény (event) is lesz a játékban, amikből meglepően sok lesz, érdemes kitapasztalni hogy mik vannak és ennek megfelelően költekezni. Például lesznek gem költős eventek, vagy varázstárgy bebontósak, ha türelmesen kivárjuk míg ezek jönnek nagyon sok ingyen lootra tehetünk szert. A játékban van tartalom rendesen, szépen le tudja kötni a napunkat, reggel felkelünk kinyitjuk az ingyen ládákat, megnézünk kettő videót, majd kettő kampány, három multiplayer és végül pedig a számomra jelenleg legfontosabb Elemental Dungeon, ahogy újra töltődik a stamina vissza a Dungeonba, majd ha megvan a tizedik is rácuppanni a maradék ötre. Ezekre sajnos naponta csak egy lehetőségünk lesz, szóval ez egyértelműen a tapasztaltabb tápos játékosok endgame-je. A Darkfire Heroes egy hatalmas nagy meglepetés volt a számomra, a mai napig játszok vele és nagyon szeretem, a F2P modell meglepően engedékeny, jól működik, van még pár gyermekbetegsége, hajlamos sajnos gyakran lefagyni, de ezek nem olyan nagy gondok ami miatt ne érdemelne meg egy atombiztos jó értékelést tőlünk. Tegyetek vele egy próbát, mert érdemes!
4/5