Tűzvonalban

A logint követően végigfutott az agyamon: "drag, hát hogy a fenébe ne a Killzone lenne a kedvenc online játékod, ha ennyi órát beleöltél már". Igaz. Fél pillanat sem telt el a menüben történő reflexszerű lépkedés felbukkanásáig, és egy Park DM-be csöppenve másodpercek alatt felvettem a játék ritmusát is. Isteni érzés volt. Ez a kedvenc pályám, kívülről ismerem minden egyes négyzetméterét. Tudom, hogy ha én [P] ponton vagyok, és az ellenfelem [O] pontból [v] vektornak megfelelően halad, akkor melyik [t1] másodpercben kell megkezdeni a gránát sütését, és melyik [t2] pillanatban kell elhajítani, illetve adott tereptárgyról pattintani azt, hogy közel garantált (a hibaszázalék három tizedesjegyig 19,782) legyen a kiszemelt elhalálozása.

Na jó, mindez lefordítva emberi nyelvre: azért isteni érzés, mert tudod, hogy teljesen átlátod a játék minden elemét.

Azt viszont borzasztóan sajnáltam - igaz, sajnos meglepőnek sem lehet nevezni - hogy alig húsz ember fogadott csak az english speaking szobában. Igaz, ebben a húszban is ugyanúgy voltak General-ök, feltörekvők, és kezdők, mint régen. Na meg persze az olyanok sem tűntek el, akik egy-két triplasörétes tarkókezelést (az a hang, még mindig büntet!) követően egy "stratégiai pontra" látszólag logikátlanul behajított gránáttól meghalva lökik a "FRAG NOOB" szöveget a chat-en a fél játszma alatt. Persze, biztos csak azért mondja, mert ő még nem látja át a Killzone-t. Gyorsan meglesem a rangját: Liutenant - hm, akkor valóban így van. Természetesen klántag a srác.

Ezt az egy meccset játszottam csak ma, másodikként zárva - legalább olyan vert meg, akit ismerek régóta, így egyáltalán nem bánkódok miatta. Sőt, a végére jó sokan lettünk, így megjött a hamisítatlan "parkdéem" hangulat is, ami mindenért kárpótol.

Amikor rátettem a korongot a lemeztálcára azt mondtam: "nah, lehet ez lesz az utolsó, hajrá". Most azonban ennek az ellentetjét érzem: ha az a húsz-harminc ember tízre apad, akkor is vissza fogok menni. Mert nekem igazából ez a legjobb online játék.