mitsurugi2007.11.24. 22:57

Time Crisis 4

Megpróbálom röviden összegezni az eddigi tapasztalataimat a Time Crisis 4 PS3-as verziójáról. Eddig még sosem írtam játékról tesztet, ezért kérlek ezt vegyétek figyelembe! El kell mondanom, hogy nagyon régóta vártam ezt a játékot. Már csak ezért is ez így egy szubjektív teszt, amely az én saját véleményemet tükrözi. Az eddigi összes Time Crisis részt megvettem. Imádom ezt a stílust. Még anno PSX-en, amikor megjelent a Die Hard, már akkor volt Konami pisztolyom.

A csomagolás:

Egy pofás kis papír dobozkában van a pisztoly, a két érzékelő és a celofános játék. Valamint egy kis leírás.

Installálás:

A pisztoly - narancs színű - hosszú kb. 2 méteres USB kábellel csatlakozik a PS3-hoz.

A két érzékelő amit a TV két sarkára kell erősíteni szintén USB csatlakozóval van ellátva.

Tehát így a TC4-hez 2 USB csatlakozóra van szükségünk.

Leírás alapján felhelyeztem az érzékelőket.

A játék indításkor felrak pár megát a winchesterre. De természetesen lehet installálni az egész játékot a HDD-re.

Kalibráció:

Van a két pontos és van az öt pontos kalibráció.

Első benyomások:

Bekapcsoláskor (2.01 fw) kiírja, hogy nem ismeri fel az USB-s eszközt. Ez benne van a kézikönyvben is, hogy ez így természetes.

Igazán felismerhetné már a friss firmware. Persze ez az üzenet csak bekapcsoláskor jelenik meg a sarokban egy pillanatra.

A játék:

A játékról sokat most nem írnék.

Részben azért mert még nem játszottam vele eleget, részben azért, mert nemrég felkerült az US store-ra a Time Crisis 4 Trailer 2.

Ez a trailer már tele van ingame jelenetekkel.

Ezt mindenképp érdemes letölteni. A trailer ad egy kis betekintést a várható kalandokba.

Nagyon szép és látványos a grafika. Sokkal szebb és meggyőzőbb mint ami a neten fellelhető előzetesekből lejött.

Arcade:

Ez elméletileg megegyezik a játéktermi változattal. Pörgős a játék nagyon. „Action”, „Reload”. Nekem nagyon tetszik.

A játékkal kapcsolatban jelenleg egyetlen negatívumot hoznék fel. Arcade módban sosincs célkereszt. (Nekem nem sikerült elővarázsolni. H valakinek sikerül valahogy, akkor jelezze!)

Így nehezebb a játék. Persze a becsapódó lövésekből azért lehet látni hova lőttünk.

A menüben már van célkereszt, ami megkönnyíti a menü pontok kiválasztását.

FPS mód:

Újdonság, hogy van FPS mód is. Itt ha akarjuk van célkereszt is. Ha nem szeretnénk, akkor nincs.

Ezt a részt épp csak megnéztem, ezért erről most még nem írok.

Mini games:

A lemezen van még 18 db mini játék. Itt elsősorban a célzást gyakorolhatjuk, élvezetes módon.

Mozgó céltáblákra kell lövöldözni mindenféle variációban.

Amit még nem írtam, hogy mindezt 720p-ben élvezhetjük.

A játékról most röviden ennyi.

Hardver:

GunCon3 - első ránézésre szembeötlő, hogy narancssárga színű. Ezt tudtam előre.

A szín kicsit fura és zavaró. De ezzel biztosan nem lehet bankot rabolni, mert kiröhögnek. 

Az alábbi gombokat találjuk az új GunConon:

A1, A2, B1, B2, C1, C2 plusz két analóg kar és a ravasz.

Vezetékes, USB csatlakozós, kb. 2 méter hosszú kábellel.

Van még egy LED is a pisztolyon mely arra szolgál, hogy jelezze számunkra, hogy megfelelő írányba (TV-re) irányítjuk a GunCont.

Fogásra jó. Lehet 2 kézzel is fogni. Felkerült a bal oldalra egy kényelmes tartó rész a bal kéznek.

Ez a GunCon „Made in China”. Pár órás használat és alaposabb vizsgálgatás után arra a megállapításra jutottam, hogy tényleg ez a legnagyobb tudású GunCon, de a leggagyibb kivitelezés is.

Van olyan gomb ahol fontos, hogy pont szemből nyomjam meg, mert különben nem érzékeli, hogy megnyomtam.

A két analóg kar is műanyagosra sikerült. Ezt leginkább akkor érezni mikor végpozícióba tolom, akkor nem túl finoman mozgó darabok. Az egész pisztoly nagyon műanyag hatású. Tudom, hogy műanyagból van, de a kontroller is, de ott mégsem érezni, hogy spóroltak rajta.

Összefoglalva én a GunCon3 minőségével nem vagyok megelégedve.

Szeretem, ha egy termék minőségi darab, az elkészítésére odafigyelnek és nem spórolnak rajta.

Az érzékelőkről pár mondat. Nem ronda, de nem is szép. Lehetne olyan kis szoba dísze, mint a Wii érzékelője.

Az érzékelő kettő kb. 4cm x 4 cm x 1 cm-es fekete műanyag dobozka elől átlátszó plexi fedéllel. Belül 3-3 átlátszó LED található, melyek bekapcsolt állapotban nagyon enyhe piros fényt adnak ki. A két érzékelő egy kábelen van, melynek a végén egy USB csatlakozó van.

Ahogy már írtam, a két érzékelőt TV két sarkán kell elhelyezni.

Érdekes megoldás. EKG szerű lyukacsos gumi pánttal lehet ragasztó nélkül felrakni. A végén egy-egy ellensúly található.

Picit primitívnek tűnik ez a megoldás, de most így én sem tudnék jobbat ami nem ragasztózza össze a TV-t és univerzális is.

Engem picit zavar, hogyha nem játszom a Time Crisis 4-el akkor is enyhén világítanak az érzékelőben található LED-ek.

Összegzés:

Szerintem a stílus kedvelőinek ez egy kötelező vétel. Igazi játéktermi érzés. A játék kifejezetten szép és látványos. A GunCon3 kivitelezésével nem vagyok teljesen megelégedve. De az is lehet, hogy csak nekem vannak túl magas elvárásaim.

Ha az eddigi tapasztalataim alapján dönthetnék a Time Crisis 4 megvásárlásról, akkor is megvenném ezt a játékot.

Mindenkinek ajánlani tudom.

A képeket frissítettem, mert nem töltődtek be mindig.

Japánban fekete színű GunCon3 kerül forgalomba.

Mennyivel szebb! Talán még minőségibb anyagból is készült.

Hivatalos oldal:

Click!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==