Miguel2008.02.03. 13:57

Dead Rising "életképek"

A közelmúltban hivatalból írtam róla, hát most jöjjön valami szabadabb.

A zombik hálás szereplők: nincs macera a szövegkönyvvel, a furán dülöngélő járás a statisztának jelentkező amatőrök többdégének nem okoz gondot, ráadásul ha történetesen egy jelenetben mondjuk szétrobban, cafatokra szakad és felgyullad háromszáz élőhalott, akkor senki sem fog messzemenő következtetéseket levonni (és ez a megállapítás mondjuk háromszáz mogadishui polgárra már nem áll). A lényeg, hogy a mozgó hullákról szóló alkotásoknak van jelenük és jövőjük, csak nem árt, ha odafigyelünk a minőségre.

A Capcomnál dolgozó fejlesztőknek valószínűleg abból lett elegük, hogy a zombiknak csak ijesztő és undorító arcuk van (ami azt illeti, tényleg kevés a szexin rothadó emberi test), pedig éppenséggel némi fekete humor elférne még a horror és az akció mellett: nosza, pakoljunk tele egy várost élőhalottakkal (a helyi plázát különösképp szórjuk meg), legyen pár túlélő, meg olyanok is, akik túlélték, de beleőrültek - a kész masszát tegyük sütőbe, és egy fotóriporter főhőssel meg némi extra nehezítéssel tálaljuk.

A sandbox játékokhoz hasonlóan itt is azt teszünk, amit csak akarunk: ha a kevésbé izgága játékosok táborát gyarapítjuk, akkor egyszerűen csak otthagyjuk Franket, az újságírót a biztonságiak szobájában mindaddig, amíg le nem telik az első 72 óra, és túléljük a "kalandot". Igaz, hogy a játék igazi szépségéből sokat nem fedezünk majd fel, de biztosan kevesebb ősz hajszállal térünk nyugovóra, mint azon ismerőseink, akik kiruccannak kicsit a Willamette-i Parkview Mall folyosóira.

Fegyverre lesz szükségünk, ezért kapjuk fel az első, kezünk közelében heverő dolgot: hirdetőtábla, próbababa, tuja, hokiütő korongokkal, szamuráj- vagy akár műanyag lézerkard. Mivel menteni csak kevés helyen tudunk, vegyük be magunkat a tetőre vezető lift vagy az illemhelyek közelébe - persze a bátrabbak keresztül-kasul bejárhatják a bevásárlóközpontot, menthetnek embert, vezethetnek autót vagy épp bicajt, ha az jobban tetszik.

Akinek még nincs meg, és szeretne egy nem mindennapi játékot, ami garantáltan felviszi a vérnyomását, az menjen, és költsön el öt darab ezrest erre a gyöngyszemre. Aki viszont hajlamos a kontrollercsapkodásra, az... nos, vigyen magával még tizet, mert megéri.

p34c3
Reach

2026.07.10.
2

Necroman Mk2
MECCHA CHAMELEON blogteszt

2026.06.25.

Necroman Mk2
Luftrausers

2026.06.12.

Necroman Mk2
Horses

2026.05.20.
20

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
3

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11

Necroman Mk2
The Exit 8

2026.04.08.
7

axl
AAce Combat

2026.04.04.
4

p34c3
Áprilisi víáradat

2026.04.03.
4

Necroman Mk2
My Friend Peppa Pig

2026.03.29.
2

liquid
Minden idők legjobb intrói #2

2026.03.27.
1

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

2026.03.15.
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

2026.03.13.
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

2026.03.12.

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
3