Nyílt levél a fikagépeknek

Viszont a mai napig nem értem, hogy miért kell gémerújságok színeibe öltözve a más színűeket fröcsögve anyázni, nem fogom fel, miért kell az adott sajtótermék honlapján savazni a másikat; az alapján megkülönböztetni adott usert, hogy melyik lapot olvassa. Mindegyikben voltak és vannak tehetséges és kevésbé stílusos cikkírók, minden újság kábé ugyanazokkal a dizájnbéli nehézségekkel küzd (lásd még: csillogó vagy a háttér miatt olvashatatlan lapok), mindenki igyekszik megmaradni a piacon, és egyik-másik még arra is ügyel, hogy az online változat ne a konkurensek fikázásáról szóljon.

Mégis, valahogy felháborítóan sok az olyan hozzászólás a magyar net táján, miszerint én kapjam be. Na jó, nem konkrétan én, de mondjuk a Guru. Vagy a GS. Tudom, nem kellene foglalkoznom azokkal, akiknek az intelligenciahányadosa egy katicabogáréval vetekszik, de az ilyen ostobákat nehezebben dolgozom fel azoknál, akik tényleg engem vagy az írásomat küldenek el kapálni valamely befogadható gondolatmenet mentén. Szóval ma elhatároztam: aki még a cikkeket sem olvassa, aki még arra sem képes, hogy elmondja, hogy mi pontosan a problémája, az nem érdekel. Többet nem fogok azért küzdeni, hogy megértsem az ilyen marhákat, és ha továbbra is vihogó hiéna módjára folyatná a nyálát, hát, lelke rajta.

A társlapok cikkíróinak meg csak annyit, hogy olvaslak titeket, és tanulok tőletek. Néha azt, hogy mit, néha azt, hogy mit nem kellene. (Például valami fórumon egymás írásait építően kritizálni, na azt kellene.)

Versenyezni jó. Harcolni nem annyira.