A nagy utazás - Part 1

Na kezdjük az elején, gondolom senki sem gondolta komolyan, hogy egy utazás simán mehet. Meg mondom őszintén, hogy én végig reménykedtem benne de amikor a kedves aranyos pultos kislány este fél 10kor (a beszállás előtt 5perccel) odaslattyogott és bájosan búgó hanggal közölte, hogy BOCS, KÉSIK A GÉP 4 ÓRÁT, így hajnali 2 előtt senki sem megy sehová, akkor azért egy kicsit morcos lettem. Lélekjelenlét rulez, a bejelentés pillanatában elkezdtem futni egy szék felé. Jól tettem, nagyon is. Mert az még hagyján, hogy 4 órát kell ülnöm egy kib@szott váróban, ahol nincsen semmi, és még CIGIZNI SEM LEHET!!! De hogy 4 órát üljek/feküdjek a földön egy kartonpapíron, na azt már nem. Nagyon durva volt. De persze azért biznisz van, mivel vehettünk ásványvizet meg szendvicset 600 forintért... Aki volt már repülőtéren tisztában van az árakkal de, hogy 3 fél literes ásványvízért elkérjenek 1800 forintot. Király volt... És cigizni sem lehetett.

Na de éjjel 1óra 20 perckor megérkezet a gépünk, nem reklámozok, kék fapados járat kis hazánkban, az első felét megmentette Tom Hanks a második meg az amit belélegzünk nap mint nap (jó esetben:). Budapestről repültem Bristolba és az utazást megelőzően végig néztem a netet annak érdekében, hogy a legolcsóbban megússzam. Hamar rájöttem, hogy a fapadot semmi sem szárnyalja alul az utána következő ár kategória már a tízszerese volt a fapad jegyárnak... Na ennek fényében közeledtem a reptéri busz fedélzetén a géphez és állapítottam meg magamban, hogy basszus de kicsi ez a gép. Sajnos nem is tévedtem sokat, amint felszálltam és elfoglaltam egy kényelmesnek még túlzással sem nevezhető székecskét, gyorsan töröltem emlékeim közül a sok amcsi filmben látott szép nagy kényelmes boingeket. Ha egyedül utaztam volna, mert most hál isten velem volt egy barátom barátnője és az ő nővére, nem tudom, hogy fértem volna el. Nem vagyok egy kis ember az tény, de azért extrémnek sem mondanám magam. Ha nem tudtam volna át tenni a szomszédos üléshez a lábamat biztos, hogy meghalok az út alatt. Nem volt kellemes élmény, kicsi volt, szűk, viharból mentünk viharba, egyszóval ha lehetne legközelebb ezt a részét kihagynám...

Na a tetemes késés után megérkeztünk Bristolba hajnalin4-re ami ugye nálunk 5-t jelentett, de legalább egy órát nyertem. És mondanom sem kell, hogy a reptérről kellett volna tovább mennem hajnali 2kor a busszal, amire már jó előre online megvettem a jegyet, és amit jól le is késtem elbukva azt a pénzt is. Ilyenkor kb azt tudtam volna csinálni ha egyedül vagyok, hogy csövezek a reptéren amíg el nem indulnak az első buszok. De hál isten és utólag is nagy köszönet érte, a velem utazó hölgyek édesapja kijött elénk a reptérre és bevittek a városba. Közben beugrottunk Anglia legolcsóbbnak mondott élelmiszer láncába az Azdába, inni meg enni valamit, mivel itt már lassan 12 órája nem vettünk magunkhoz táplálékot. Angliában egy király dolog van a Dr Pepper! Rögtön magamhoz is szólítottam belőle egy 2 literes kiszerelést, amit persze később megbántam mert még ezt is cipelnem kellett. Na de sebaj, jól voltam már, csak kicsit fáradtan, elindultunk megkeresni a vonatállomást amit aztán én találtam meg a térképen nagy nehezen, pedig életemben először jártam Bristolban:) Szóval miután késtem 4 órát elbuktam a kb 10ezres busz jegyemet, vehettem még egy vonatjegyet 16 ezer forintért, ha nem akartam másnap reggelig a vasútállomáson csövezni. Fucking Marry Poppins.

Meglett a peron, meglett a vonat, felcuccoltam rá és végre jöhetett az utolsó utazás a végcélomig Plymouthba. Na ez volt az első kellemes élményem a szigetországban, mivel amikor hajnalban végre feljött a nap, elém tárult az Angol vidék, ami nem más mint egy fuckin David Attenborough mozi nyakon öntve egy csomó giccsel meg nyállal. Hát ez itt kérem szépen atomdurva. Másfél órás utazásom során látott dolgok csak felsorolás szerűen: szarvasok, őzek, nyuszik,mókusok, rókák, kutyák, tehenek, birkák, lovak, pónik, az óceán (amihez még az a történet is tartozik, hogy az egyik megálló konkrétan olyannyira az óceán parton van, hogy amikor kinéztem a vonat ablakon nem láttam mást közvetlenül mellettem csak az óceánt, a peron pedig ilyen lukacsos fémből volt ami alatt szintén víz volt! Elég kemény, főleg nekem aki eddig csak tengert látott és azt is elég régen.)

Na de végre megérkeztem, kedvesem már várt a kijáratnál, volt nagy örülés és végre elindultam a végállomás felé. Ha nem említettem volna eddig az még egy elég nagy baj Angliával, hogy itt basszus egy darab lapos felület/terület nincsen. Mindig mindenhol lejtőket kell mászni, le/fel, erről szól itt a közlekedés egész nap, függetlenül attól, hogy gyalog vagyunk vagy kocsival/busszal. Megérkezve a szállodába vére ettem egy normálisat, (bár tervezem, hogy a gasztronómiának egy külön bejegyzést szánok) és mentem is aludni.

Mivel reggel 9kor kerültem ágyba és ugye előző nap este 7kor indultam el Budapesten a lakásból, és így mögöttem volt egy 14 órás utazás aludtam egy nagyot. Délután 3felé azért elindultunk egy kis sétára, hogy azért felfedezzem a várost. Plymouth egy elég nagy városkának számít itt a dél-nyugati csücskön így volt látnivaló. Bár a város nagy részét még mindig nem láttam, mivel elég nagy távolságok vannak itt és kocsi nélkül elég nehéz bejárni mindent. A belváros központja egy nem rég épült elég modern bevásárló központ a Drake's Circus. Na nem egy westendet kell elképzelni az egész akkor lehet mint a mamut 1. A Drake mögött van az itteni váci utca ami igazából 3-4 elég hosszú utca összefonódásából áll. Na itt aztán van minden ami világ szinten fellelhető. Kajáldák, üzletek, világmárkák, subwayek, mekik, kávézók minden ami szem száj ingere. Lesétáltunk az óceán partra is, ami itt kimondottan gyönyörű. Meglepő módón egy jó nagy emelkedőn kell felfelé caplatni aminek a tetején egy jó nagy világító torony áll, abból a monumentális régi fajtából. Na ha oda felért az ember akkor a szeme elé tárul az öböl, és a látvány amiért először éreztem, hogy megérte ennyit utazni. Csodálatos, de tényleg. Balra hatalmas hegyek, jobbra a kikötő város rész ami olyan mint egy mediterrán városka része lenne, csak hideg van:) Lent közvetlenül a parton van a strand is, ami bele van építve az óceánba. Van egy hatalmas kör alakú medence amit teljesen körbe vesz a víz, várom már a jó időt, hogy kipróbálhassam végre. Amikor ott álltunk, nyakig felöltözve téli kabátban, akkor pár Angol fiatal éppen azzal szórakozott, hogy egy elég magas építményről ugráltak bele a óceánba. Már csak a látványtól is tüdőgyulladást kaptam. De ezek tényleg nem normálisak. Ha jó idő van akkor lehet, olyan 15-18 fok. Ez egy kellemes kora őszi vagy késő tavaszi időjárásnak fele meg otthon. Ergo azért felvagyunk öltözve. Na ezek nem. Mondom, én: bakancs, farmer, póló, pulóver, télikabát, kapucni. Ők: papucs!!! rövidnadrág és póló. Idióták mind. Jó tudom, hogy ők ebbe nőttek fel és már megszokták de akkor is. Nem szívbajosak.

Az elmúlt két hetünk lakás kereséssel telt mivel kedvesemnek és nekem csak egy hónapig fizették a szállodát és szombaton (19.én) menünk kellett. A problémát az jelentette, hogy nem tudtuk biztosan, hogy meddig maradunk a városban, mivel barátnőm válthat majd munkahelyet és ezáltal várost is júniusban ha én is találok egy szakmához illő munkát másik városban. Na igen ám de addig csak két hónap volt hátra, annyi időre meg durvára nem adnak oda lakást, így maradt volna a szoba bérlés. Ami azt jelenti, hogy közös fürdőszoba és konyha még legalább 6 idegen emberrel. Nézegetünk mindenfelé de mindenhol csak ilyen konstrukciók mellett tudtunk volna költözni. Így vetünk egy nagy levegőt és kivettünk egy fullos kis stúdió lakást a belvárosban 6 hónapra. Mivel mint később kiderült a barátnőm mégis csak tud bármikor várost váltani, én meg adtam magamnak 6 hónapot, hogy találjak egy valamire való játékfejlesztői állást valahol Angliában.

Szóval lakás rendezés van, megvenni minden szükséges dolgot, hogy tudjunk normálisan élni de figyelni arra is, hogy ha valaha költöznünk kell, akkor ne legyenek nagyon olyan cuccok amit ne tudnánk magunkkal vinni, vagy nyugodt szívvel kidobni.

Na itt tartunk most, elnézést azoktól akiket annyira nem érint az életem de ígérem, hogy a következő bejegyzésben kitérek majd az itteni videó játék helyzetre is, mert azért találtam jó pár boltot;)