kryss7772008.05.26. 01:52

ASFO CUP #2

*{1}

Egy újabb vasárnap este, egy újabb verseny, a helyszín: Road Atlanta. A kupa második versenye. Ezúttal picit rövidebben fogok beszámolni, a képek majd úgyis elárulnak mindent a bejegyzés végén. :)

A versenyre való "igazi" készülés ezúttal elmaradt. Természetesen még így is levezettem vagy 50-60 kört, hogy találjak egy jó beállítást és gyakoroljam egy kicsit a pályát. A problémák ott kezdődtek, hogy a múltkori második helyezésemnek köszönhetően a kocsim teljesítmény-indexét 10 ponttal kellett csökkentenem (visszafogni a pacikat / esetleg plusz súlyt dobni rá), ami meglehetősen nagy érvágás ezen az egyébként is gyors pályán. Persze most is próbálkoztam sok mindennel, de mégis a brutálisan belőtt eredeti "Sega Ford" Focus-om maradt (*amivel Suzukában is indultam), csak az első és hátsó szárnnyakkal babráltam.

Időmérő: jön a meghívó, irány a lobby. Ma este csak 6-an leszünk ebben a szobában (kár, hogy nem tudott jönni a plusz két ember), de még így is bőven izgalmas lesz. Az időmérő most is ugyazzal a módszerrel zajlik, mint a múltkor - ötödik kör végeztével szépen besorazunk. Két tized másodperccel (ami elég sok) csúszok le a második helyről, a harmadik rajkockából vághatok neki a 25 körös Road Atlanta-nak.

Hééé, na ki lett az első? Természetesen EDNER, képes volt a mezőny LEGgyengébb autójával (B610; nekem volt B615) lefutni a legjobb kört... ehhez nem tudok mit hozzáfűzni... egy állat, profi. :)

Verseny: Position 3. Jól kapom el a rajtot (nagy rajtoló vagyok XD), a célegyenes végére érve feljövök a második helyre. Ezt követi a szokásos fej-fej melletti küzdelem, azonban a kanyar közepén mégis inkább visszaveszek - nem akarom őt (Edner-t) sem kilökni, meg azt sem szeretném, ha az én versenyem is véget érne. Folytatom tovább a harmadik helyen, de máris támadnak hátulról. A pálya háromnegyedénél lévő hosszú egyenesben viszont Papa Bambo (a fickó nickje) megelőz... gyorsabb, erősebb a kocsija - ezen nem is csodálkozom. Autózok mögötte és azt figyelem, hogy a pálya melyik részén / melyik kanyarban lassabb. Fél kör után meg is van az a bizonyos pont - igaz, hogy kisebb az én autóm teljesítménye, de ott meg lehet(ne) fogni.

Körökön keresztül centiméterekre autózunk egymástól - egyedüli esélyem a kigyorsításoknál lenne, de nem tudok semmit sem kezdeti egy +15 tejesítmény-indexű kocsival. A pálya egyik részén mindig beérek mellé, de nem lehet előzni... érezhetően gyorsabb vagyok (mármint a pálya egészén), csak éppen nem annyival, hogy valamelyik fordulóban óvatosan lehagyjam.. Körökön keresztül megy az adok-kapok.

Na ez így nem mehet tovább - gondolom én, abszolút feltart, gyorsabb vagyok, de előzni nincs esélyem - ő sem ront, én sem hibázok. Egyetlen esély - kerékcsere. Hetedik kör végén bemegyek. Szerencsére ezután nincs előttem senki, nyugodtan autózhatok, így próbálom megverni a harmadikat. Várom, hogy kimenjem már, de semmi... utánam még négy körig húzza, látom kimegy - egyre csak csökken a távolság és még jobban belehúzok. A célegyenes utáni fordulóban már tudom, hogy megvan, enyém a harmadik hely (legelöl, kb. 500 méterre Edner és Marius gyilkoja egymást). Kerékcserében megvertem, pici előnyöm is van, jöhetnek a gyors körök.

A verseny további részében elszakadok a negyeditől és a harmadik helyen fejezem be a 25 körös versenyt. Ezt követően a lobbyban várakozás az eredményekre, 10 perc után végre sikerült egyeztetni a banda másik felével - összesítették, az befutó időeredményem alapján az ötödik lettem. Elégedett vagyok, nem rossz - ahhoz képes, hogy a mezőnyben nekem volt a második legnyengébb autóm... Ja, Edner a B610-es kocsijával (abszolút leggyengébb) a második helyre futott be (vagyis a mi lobbynkban első lett, de a másikban valaki hamarabb fejezte be a verseny). Nagyon izgalmas volt az egész, de... jövő hét vasárnap jön a halál, mindenki rémálma, a King Cobra.

Mostanra már felkerült az ASFO kupa oldalára a jelenlegi pontállás (szoros a verseny :), valamint a legjobb köridők és hogy ki mennyi idő alatt teljesítette a versenyt. Ugye látjátok azt amit én... negyedik hely ideje: 39:15,161, az enyém: 39:15,176 . Most mit mondjak?! :) Na, akkor majd legközelebb. :))

(még több kép és high-res fotó - Katt!)

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Bountyy
Egy új videojátékos podcast

2025.09.03.
2

CHASE
2025 eddigi legjobb jelenetei

2025.08.31.

p34c3
Vendetta Forever

2025.08.31.
1

Necroman Mk2
Firewatch

2025.08.22.
2

mcmacko
Csupasz Pisztoly (2025) - letolt gatyával előre!

2025.08.08.
5

Necroman Mk2
Crime Patrol 1-2

2025.07.31.
2

Necroman Mk2
Serious Sam 1st-2nd

2025.07.21.
4

mcmacko
Crashlander: Hunger - hallgasd meg, hátha megtapad

2025.07.11.
12

p34c3
Maestro | PSVR2

2025.07.05.
9

Comedian
Superman halála

2025.06.28.
5

Necroman Mk2
The Swapper

2025.06.25.

Fabri
Japán gamer szemmel

2025.06.21.
12

p34c3
VR Kukkolda 2025

2025.06.09.
5

Necroman Mk2
Suicide Rachel Foster

2025.06.03.
4

Comedian
Pókember: Kék

2025.05.31.

Necroman Mk2
Mixed-Up Mother Goose

2025.05.26.

p34c3
Commandos: Origins

2025.05.20.
7

Necroman Mk2
Diablo III

2025.05.13.
5

Malleus
Realm of Ink (墨境)

2025.05.09.
4

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2025 nyertesek

2025.05.08.
3