kryss7772008.07.14. 19:25

hóm.

Annyira jó volt a Balatonnál, hogy már itthon is vagyunk.

Hazajöttünk, mert nem láttuk sok értelmét ott maradni. Tegnap este még nem volt semmi gond; tudtuk, hogy vihar lesz de a fene gondolta volna, hogy ez alakul belőle.

Mivel elég későn értünk le és fáradtak is voltunk, ezért a BS-os dolog felejtősnek bizonyult. Inkább körbenéztünk a placcon, hogy majd másnap merrefelé is fogunk menni. A séta után vissza a kempingbe, zsibbadás és laza piálgatás - ő pezsgőt, én Hoe-t (már mé'ne :). 11 korül - kicsit öregesen - bevetődtünk tvzni és fél óra múlva már aludtunk is. (akkor még csak picit fújt a szél)

Éjfél körül ébresztő, a lakókocsi előtti placcot majd' szétszakítja a vihar (ja, hozzátartozik az is, hogy a helyünktől kb. 15-20 méterre már ott volt a Balaton). Gyors kapkodás, pakolás, (gumicsónak kikötése a fához xD) - amit tudtunk azt vittünk be mindent.

Reggeli ébredést követően lehetett látni, hogy eléggé szar a helyzet odakint [de akkor még úgy volt, hogy maradunk]. Elmegyünk boltba, veszünk kaját/piát, esetleg valami filmet is és valahogyan kibírjuk bent amíg jobb idő nem lesz [ez volt kábé nyolckor]. Vettünk sok jó dolgot (köztük Grace klinika első évadot xD), de amikor mentünk volna vissza kocsival beparkolni a lakókocsi mellé... hoppá... úgy nézett ki a helyzet, hogy nem tudunk odamenni, mert mindent elárasztott a víz (persze lakókocsin belül semmi gond, mert az valamivel magasabban van). Gyorsan cipő le és a mocskon (falevelek, plusz ilyen-olyan trutyik kombója felturbózva vízzel) keresztül cuccoltunk ki. Ami azt illeti kicsit ideges is lettem, mert amíg én ott ezerrel pakoltam addig Réka a picit morzsás tányért sikálta a mosogatóban (mert, hogy bejönnek a hangyák... OMG.. csónakkal jönnek a hangyák 3 szem morzsáért, hogyne. ;). Természetesen amikor a kinti dolgokat szedtem össze, akkor extra adag esőt kaptam a nyakamba, így nagyon kellemesen, szarráázva indultunk hazafelé 11 óra magasságában.

Kirándultunk egy jót.

Hazaérve egyből megleptem magam a 360-as Alone in the Dark-kal - mivel akciós áron volt, ezért 1-2 MGS-es dolog is bele fog férni a másik rendelésbe. :) Remélem a hétvégén már azzal a sz*r Alone-nal kínozhatom magam. Tesómtól kaptam szülinapomra PS2-es Bully-t, aminek brutál megörültem. Most már végigtolhatom másodszorra, ezúttal 100%-ra.

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

9 napja
7

liquid
Emlékeztek rá

2026.02.17.
7

Necroman Mk2
Highguard - blogteszt

2026.02.15.
6

Necroman Mk2
A Hentai Panda játékai (18+)

2026.02.14.
2

Comedian
Taxisofőr

2026.02.09.
2

Necroman Mk2
Everybody Gone Rapture

2026.02.05.

p34c3
Kedvencek temetője

2026.02.01.
19

liquid
Emlékeztek rá

2026.01.25.
14

Bountyy
Octopath Traveler 0 Podcast

2026.01.21.

p34c3
Backlogatom a lábam

2026.01.19.
15

Necroman Mk2
2025. év dala

2025.12.31.
8

Necroman Mk2
Santa Ride 2

2025.12.26.
2

p34c3
ÖT

2025.12.16.
13

p34c3
Thief VR: Legacy of Shadow

2025.12.08.
5

p34c3
Marvel's Deadpool VR

2025.11.25.
6

Doberman
Call of Duty - Tropical Thunder

2025.11.21.
3

Necroman Mk2
Amnesia Machine for Pig

2025.11.09.

Stadia HUN
AMAZON LUNA 2025 UPDATE

2025.11.07.
2

p34c3
Asgard's Wrath

2025.11.06.
5

Necroman Mk2
Giana Sisters Owlverlor

2025.10.17.