supermario4ever2008.07.22. 00:58

Elektor Kalandor

Egy műsor, mely országosan ismertté tette a Nintendót.

1990-1993 között ment a TV1-en minden hétköznap 17.30 környékén. Nagyon élénken élnek bennem az emlékek. Ez volt az a műsor, amelyik megszerettette velem a Nintendót. Egy pár éve megvettem magamnak Dévényi Tibor: Három Kívánság c. könyvét annak reményében, hogy találok kulisszatitkokat a könyvből, és igen! Azt írja, hogy mivel a '90-es évek elején még nemigen voltak nyomógombos telefonok, ezért ők maguk szolgáltatták a telefont azoknak a játékos kedvű gyerekeknek, akik jelentkeztek a játékba és kisorsolták. A hatos gomb nyomva tartásával irányították jobbra Mariót, a négyessel meg balra. Arra tisztán emlékszem, hogy 2 mario játék közül adták be az egyiket, vagy a Super Mario Bros, vagy a Super Mario Bros. 3 játékkal lehetett játszani.

Még arról is szó van a könyvben, hogy a jogokat egyenesen Japánból vették meg, hogy lehessen ilyen műsor. De mivel európaiak voltak a játékok, ezért az osztrák Stadlbauer céggel kellett tárgyalni.

Egyébként nem tét nélkül ment a játék. Aki az egész játék alatt a legügyesebben játszott, azt 1993. karácsonyán játékkal mutatták be a Super Mario All-Stars bundle-ös Super Nintendót, és a két győztes fiú játszott a The Lost Levelsszel. És az ő főnyereményük egy utazás volt Miamiban. Még arra is emlékszem, hogy a műsorvezető, Dévényi Tibor felhívta a 3. helyezettet, aki megnyerte a Super Nintendót.

Iszonyatosan imádtam a műsort. Dévéyi Tibor szabadalmaztatta az olyan neveket, mint Koopa Troopára Teki Katona. ^^'

Itt egy kép, ezt a könyvből scanneltem be:

Egyébként azzal, hogy 1993. karácsonyán véget ért a műsor, maga a Nintendo népszerűsítése a Három Kívánság műsor keretén belül folytatódott. A nyertes srác többször visszatért Super Nintendón Super Mario Worldöt játszani.

Ez a kép szintén a könyvből van a Háron Kívánság c. műsorból. Marióval és Yoshival társaságában:

Mit meg nem adnék azért, hogy még egyszer láthassam, legalább 1 részt...

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Malleus
Realm of Ink (墨境)

10 órája

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2025 nyertesek

1 napja
2

Comedian
Fenegyerek: Újjászületés

2025.04.18.
2

p34c3
HITMAN PSVR2

2025.04.11.
8

Necroman Mk2
Remains of Edith Finch

2025.04.10.

Comedian
Pearl

2025.03.12.
5

Necroman Mk2
Mythwrecked

2025.03.12.
2

Comedian
X

2025.03.08.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2025 - az idei döntősök

2025.03.07.
10

Necroman Mk2
Vanishing of Ethan Carter

2025.02.28.

Necroman Mk2
NFS Undercover

2025.02.20.
8

p34c3
2 éves a PlayStation VR2

2025.02.16.
5

Doberman
Út a Semmibe..

2025.02.14.
2

CHASE
25 legjobb/kedvenc jelenet..

2025.02.09.

Necroman Mk2
20 Days to Find Amy

2025.01.29.
3

keviny
Feltörekvő zenés blog

2025.01.06.
22

Doberman
Thy Catafalque

2025.01.01.
4

Necroman Mk2
2024. év dala

2024.12.31.
3

p34c3
Alien: Rogue Incursion

2024.12.29.
6

Necroman Mk2
Cthulhu Saves Christmas

2024.12.26.
2