All Hope Is Gone

El kellett telnie egy kis időnek, mire véleményt formáltam az albumról. Ez nem csoda, hiszen első hallgatásra bizony nehezen nyeli le az ember, hogy tényleg Slipknot forog a lejátszóban. Ez bizony így van, Erik10 kolléga is megírta.

Sokáig kerestem, hogy hogyan fér bele az általam kitalált kis sztoriba ez az album. A zenekar életútjára van egy nagyon jó hasonlatom, ami nagyjából megfelel egy ember életútjának.

Az első lemez kiadásakor a zenekar még csak a gyerek fázisban volt. A zenéjükben sokat játszottak mindenféle dologgal. Lehet, hogy ez azért van, mert csak újnak hatott, de bizony a DJ és Sampler tagok zenéje, az őrült gitár témák és Corey Taylor hatalmas hangja mind azt az illúziót keltették, hogy ez az a zene hiába zúzás, de valahol nagyon is színes-szagos, mint egy gyerekszoba.

A második albumukkal beléptek a kamasz fázisba. Mértéktelen düh és gyűlölet jellemezte azt az albumot. Nem is csoda, hiszen a feloszlás határán voltak. Utálták egymást, utálták a világot, és utáltak mindenkit, pont mint egy kamasz.

De egyszer muszáj felnőni, és ezt a harmadik albumukkal meg is tették. Sok embernek már ez is rosz előjel volt, de a banda egy hihetetlenül profi és jól átgondolt zenét játszik rajta. Bizony más zenét is kedvelők fülét egyáltakán nem sértették az akusztikus, lassúbb részek, sem Corey dallamos hangja, mert van olyan jó, mint az üvöltése, ha nem jobb. A Slipknotból igazi érett szörnyeteg vált.

Aztán itt a legfrisebb album. Vajon mi jöhet még a mi kis szörnytegünk éretté válása után. A halál? Elveszett remények? Nem!

A szörnyeteg él, de még hogy. A számaik profibbak, mint valaha. Az egész albumon minden egyes hang és elem a helyén van. A számok a lehető legváltozatosabbak, és sokaknak fáj, de nagyon sok stílust felvonultatnak. Bizony az az érzése az embernek, ezt már hallotta valahol. Be is ugrik pár zenekar neve, de a poén az, hogy a Slipknot mindegyiknél profibban csinálja azt, amit csinál. Hiába eveznek át más stílusok felé, még mindig Slipknot és nagyon is jól csinálják.

Hova fejlődött tehát a zenekar? A válasz félelmetes. Ez a szörny már nincs egyedül. Az új zenéjével már barátokat lelt, sok új barátot. Előre látom a koncertek hangulatát, ahogy együtt éneklik a dallamos refréneket. Bizony vígan fogunk mulatni ezzel a szörnnyel, és még örülönk is neki.

És hogy mi a félelmetes. A Slipknot ugyan olyan rodhadt maradt mélyen legbelül, mint volt. Lágyan suttog a fülünkbe olyan szavakat, amiket nem értünk igazán, de mégis mosolyra húzódik a szánk. A Dead Memories lágy és szép refrénje mellet még ott van a "dead fingers in my veins" borzalmas kép is. Kicsit olyan ez, mint amikor Dexter az első évad végén testvére megmentése után egy fantáziájában boldogan vonul be az őrsre, mindenki tapsol és éljenzi, de belül pont ő is ugyan olyan szörnyeteg.

Hallgassátok ti is ezt a szörnyet olyan élvezettel, ahogy ezt én teszem. Itt a Slipknot egyik legjobb albuma!