Joo T2008.09.23. 20:21

Kína más szemével

Hát akkor eljött az idő, hogy megosszam tesóm beszámolóját is veletek Kínáról, vagyis Pekingről, meg az olimpiáról.

Hát úgy kezdeném, hogy hogy is került ki a mázlista, mert ez is megér egy misét. Igen, nem véletlenül használtam a mázlista szót, ugyanis az egész utat nyerte. Ez azonban nem jó szó, mert nem nyerte, de ingyen volt. Ugyanis a bátyám üzletvezető egy cégnél, ahol forgalmaznak egy bizonyos kínai terméket. Nem akarok reklámozni semilyen céget, szóval nézzétek el, hogy nem használok semmi konkrétumot. A lényeg, hogy a kínai cég 5 vagy 6 jegyet hozott MO-ra, melyből egyet tesóm cége kapott, mert erősek voltak TV-kben, egyet egy másik cég a vinyók miatt, a harmadik megint egy másik cégé, mert erősek voltak a nem is tudom miben és kettő jegy viszont végfelhasználók között lett kisorsolva. A jegy tartalmazta a szállást, a repjegyet valamint egy-két belépőt bizonyos sporteseményre. Nem rossz, mi?

Na azt a lényeg, hogy tesóm cége meg őt kérdezte meg, hogy nem-e lenne kedve menni. Ő sem értette mért ő, hisz van két tulaj is, bár tény, hogy megérdemelte, mert mindig hozta a kitűzött bevételeket, stb. De mindegy is. A lényeg, hogy megkérdezték, és hát természetesen nem mondott nemet. El tudom képzelni, hogy a cégnél beindultak a pletykák, hogy mért ő, meg kinek nyalt stb. de egy valamit állíthatok. Tesó nem az a felfele nyalni lefele taposni típus, szóval szerintem az idei teljesítményének az elsimerése a jegy, na de nem akarom többet fényezni tesómat.

Szóval elment. Pont. Még sosem repült előtte, mondtam is, hogy jóval kezdesz öcsém (akarom mondani bátyám), egyből egy 9-10 órás út. A repülő nagy volt, nem a tipikus fapados típus, kaptak kaját, bár megnevezhetetlen beazonosíthatatlan valami volt, azonban kifele kaptak hozzá mackó sajtot is. :)

Megérkezés. Laza 70%os páratartalom. Nem rossz mi? Képzelhetitek a sportolókat hogy megviselhette. Nem is véletlen, hogy páran jóval előbb kimentek aklimatizálódni.

A szállás király, bár kicsit messze az olimpiai falutól, na de mindegy, van metro meg minden. (vagyis nem metro, hanem ilyen föld feletti valami).

Az első benyomások: Nagyon csilli-villi minden, nem köpködnek a kínaiak, nincs túl nagy forgalom, szóval jó lesz.

És akkor amik történtek. Először is a tisztaság. Nagyon tiszta volt tényleg minden. Volt olyan, hogy rendőrök törölgették a korlátot, mert hát az koszos volt. Na ezt otthon nem tudom elképzelni, bár azt is el tudom képzelni, hogy olimpia után vitték az embereket munkatáborba, aki nem takarított.

De volt olyan is, hogy a hapsi üldögél a fűben. és szépen szedegeti ki a gyomnövényeket, valamint a nem oda való dolgokat. Hát van türelmük. Ez nekem annyira kommunista. Mindegy, hogy mit, csak csinálj valamit. De tény, hogy minden csilli villi volt és gondolom most is az, csak kérdés, hogy ezért milyen árat fizetnek a kínaiak.

Aztám ettek mindenféle kaját, természetesen kipróbálták a pekingi kacsát is. Akárhova mentek, csak pálcák voltak, és azt előre közölték, hogy meg ne próbálják feltűzni a kaját, mert az a legnagyobb illetlenség. Szóval hamar hozzászoktak a dolgohoz, hisz nem is volt más választásuk. A kacsánál viszont a szakács kijött, feldarabolta nekik olyan kicsire, hogy már pálcával is lehessen enni, valamint kaptak egy oklevelet, hogy az étterem 1800 nem tudom mióta van nyitva, és a 130.000 valahányadik kacsát eszik éppen.

Az ily kajálós iszogatós sztorikhoz kapcsolodik egy-két érdekes eset. El kell ugyanis mondanom előzetesben, hogy nem nagyon beszéltek ott semmilyen nyelvet. Szóval tesóék próbáltak kézzel lábbal magyangolt beszélni, amiből lett is félreértés, hisz egyik alkalommal kértek két kv-t, és hát mutatta, hogy kettő (konkrétan a hüvelyk és mutatóújjat). Nos hát ez ott nyolcat jelent, szóval volt meglepődés, amikor kaptak nyolc kávét. Tesó szereti a kv-t, na de nem ennyire. :)

Aztán a másik eset, vagy inkább esetek, hogy állandóan fotózták őket a kínaiak. Gondolom nem nagyon láttak fehér vagy netalántán néger embert, és amikor kiültek pl.: sörözni egy ilyen kávézó szerűségben, akkor az utcán járó-kelő ezerrel fotózták őket, pl. a metrón:

Aztán, hogy milyenek is a kínaiak. Hát alacsonyak. Tesóm olyan 180-186cm, és ezzel persze nem nevezhető alacsonynak, de a metron mindenki feje felett ellátott.

Aztán nagyon segítőkészek. Persze nem tudtak angolul, de ha valakit leszólítottál, akkor addig nem tágított mellőled, amíg nem talált valakit, aki segíteni tudott neked. Na meg aztán volt fent vidékről egy csomó önkéntes meg diák, akik ugyan tudtak angolul, de helyismeret nulla. Így esett meg az is, hogy egyszer felszállították egy buszra őket, mellyel mentek 40 percet, meg 17 megállót, holott sétálhattak volna 10 percet és ugyan ott vannak. Tény, hogy odairányították őket, ahova menni akartak, na de hát mégis. Fel is tünt tesómnak, hogy mintha csak tennének egy nagy kört, és tényleg. :)

Aztán meg nagyon visszafogottak még a kínaiak. Erre tipikus pl. hogy voltak kína-délkorea kézilabdameccsen, és hát csak a visszafogott tapsolás ment addig, amíg meg nem látták, hogy is kell istenigazándiból szurkolni. Na akkor azt több sem kellett nekik se, széttombolták magukat ők is, mint amikor az évszázados béklyó szétszakad és megízleled, mi is az a szabadság. :)

Aztán olyanok még a kínaiak, hogy nem tudsz csak úgy vásárolni, alkudni kell. És nem csak a piacokon, hanem a nagy bevásárló központokban is. Tesó is furcsállotta, hogy az első alkalommal, amikor vett valamit, kérdezte hogy mennyi, az eladó csajszi meg mondta, tesó fizette, és a csaj, mintha lefagyott volna. Hát ja, nem erre számított. Na azt felvilágosították tesót is, onnantól kezdve minden fél áron lett elhozva. És meg kell hogy mondjam, hogy nagyon olcsó kint minden. Főleg a technikai cuccok. Ha jól emlékszem, akkor a 32GB-os pendrive átszámítva 3.200 HUF, valamint amin nagyon ledöbbentem, és le is csesztem tesót érte, amiért nem hozott, az a kínai iphone. Ugyanis kőkemény 20.000 HUF-ot kóstált, két szimkártyát kezelt függetlenül, és minden volt benne. wifi, gps, stb. Ha már csak a telefon funkció működik normálisan, megéri, nem? Na mindegy, nem lett kínai iphone-om. :(

Na azt voltak természetesen kínai nagyfalnál, a tiltott városban, meg ilyenek, de ezzel nem traktállak titeket, hisz bármilyen útikönyvet leolvasol róla, és részletesebb lesz, mint az én beszámolóm. Persze nagyon cool volt minden.

Aztán az olimpia. Volt tesóm kézilabdán, atlétikán, valamint kajak-kenun. Ez így nem sok, de hát csak 5 napot voltak kint, vagyis hétfőn mentek, pénteken jöttek, szóval ez inkább 4 nap, na meg mentek megismerni Kínát is, szóval zsúfolt volt a program. Azonban látta az első magyar aranyat, (hát fene a pofáját, azt azért nagyon megnéztem volna, ha könnyes szemmel is) és hát többek között látta a 200 méteres síkfutás világcsúcsát:

Szóval összességében azt mondta tesóm, hogy nagyon jó volt, de hát mért ne lett volna jó. Ingyen minden, láthatod az olimpiát, kínát. Hát persze, hogy jó volt. Azt hiszem felkerült nálam is a kívánságlistára, ahova el szeretnék menni.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

5 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==