Tommy_Angelo2008.10.25. 23:05

Budapest Game Show 08

Szerintem elég sokan a fórumról, köztük én is kint voltam a BGS-en, és azt kell, hogy mondjam, szerintem ennek lesz jövője.

Én voltam a 07-es első BGS-en, ami egy nagyon üdvözlendő dolog volt, tényleg úgy érezhettük, hogy elindult valami, és meglesz a mi kis TGS-ünk, és szerencsére kezd is úgy alakulni a dolog. A BGS 08 mindenben lekörözte a 07-es rendezvényt, ami azt jelenti, hogy fejlődik a dolog, és tényleg lehet majd egyszer nekünk is GC-nk. Egy dolgot irigyeltem a 07-es rendezvényből, az a moziterem. Ugyebár egy moziterembe sokkal nagyobb, és szebb minőségű vetítőgépek vannak, 2x jobb hanghatásokkal, és sokkal több üllőhellyel. De ezen kívül le a kalappal a rendezők előtt. A Millenáris Park egy remek helyszín volt egy ilyen rendezvény lebonyolítására, bár ennyi géphez, és ekkora tömeghez, meg lehetett volna nyitni, még egy termet, és lehetett volna még több üllőhelyet teremteni! De nem panaszkodom, mert jól éreztem magam (találkoztam fórumos, Live-os ismerősökkel), kipróbálhattam olyan játékokat amiket még csak most fogok megvenni, és segítettek dönteni, valamint remek egész napos program volt. Ami kicsit illúzió romboló volt, az a tombola... hát az sajnos elég gyengén volt lebonyolítva, főleg az, hogy a kis 10-12 évesek az első sorban 10-20db tombolával a kezükben álltak, és verekedtek a nyereményekért. A gépek, és a játékok jók voltak, frissek voltak, a prezentációk rendben voltak, és a hostess lányok előtt le a kalappal. Nálam a GOW2-es szőke volt a n.o.1, de igazából mindegyik hibátlan volt, igazi Magyar szépségek, ezt bármelyik más ilyen játékrendezvényen megirigyelték volna szerintem! :) Bízok benne, hogy ez a BGS évről, évre meg lesz rendezve, és egyre csak jobb lesz. Akik húzzák a szájukat azok gondolkodjanak el azon, hogy ez a rendezvény számunkra full ingyenes volt, és ha lett volna belépő, biztos, hogy még jobb lett volna, de akkor sokkal kevesebben is mentek volna el! Köszönöm mindenkinek a lehetőséget, remélem jövőre ismét találkozunk a BGS-en! :)

Üdv: GabeN

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

8 napja

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
2

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11

Necroman Mk2
The Exit 8

2026.04.08.
6

axl
AAce Combat

2026.04.04.
4

p34c3
Áprilisi víáradat

2026.04.03.
4

Necroman Mk2
My Friend Peppa Pig

2026.03.29.
2

liquid
Minden idők legjobb intrói #2

2026.03.27.
1

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

2026.03.15.
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

2026.03.13.
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

2026.03.12.

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
3

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7

liquid
Emlékeztek rá

2026.02.17.
7