Blackcolt2008.10.26. 15:01

Dead Space Universe Pt. 1 - Comics

A napokban megjelent játék az EA első olyan próbálkozása, amely túlmutat az évente gyártósoron érkező sportjátékaikon. Ennek megfelelően komolyan is gondolja a játék sorsát, ugyanis nem csak egy profin megvalósított játékot kaptunk a kezünk közé, hanem vele együtt egy egész univerzumot. Habár nem Mass Effect mélységekig kidolgozott és felépített, de kellően megfelel arra, hogy bemutassa mi történt az Ishimurán, hogy ne csak agyatlan öldöklés legyen a játék. Elsőként azt a képregény sorozatot szeretném bemutatni, ami a kolónia történetét mutatja be a hajó megérkezéséig.

A képregény megalkotása két ember nevéhez köthető. Aki a történetért felelős, nem más, mint Antony Johnston. Többek között ő írta a játék forgatókönyvét is, de más horror füzet is került már ki a kezei közül. Frightening Curves című alkotásával megnyerte az Amerikai Független Kiadó "legjobb horror" díját is.

A képregény vizuális oldalát Ben Templesmith álmodta meg. Tőle sem áll olyan távol a horror téma, ugyanis készített képregényt a méltán népszerű Silent Hill sorozathoz is.

A képregény célja, hogy bemutassa a telepesek történetét, egészen a katasztrófát elindító eseményektől, annak teljes pusztulásáig. Az első kötet rögtön a sztori végével kezd, egy hátrahagyott videófeltvételt láthatunk, melyen a jócskán megviselt Abraham Neumann figyelmezteti az üzenet megtalálóját, hogy lehetőleg minél hamarabb semmisítse meg a kolóniát, hogy az "emberiség ne szenvedje el ugyanezt". Abraham Neumann, röviden Braham karakterétől nem fogunk megválni a sztori alatt sem. A Planetside Security (P-SEC) tagja, és mint hatósági személy, természetesen nem mehet el csak úgy az egyre furcsább események mellett. Az említett video elkészülte előtt 5 héttel vesszük fel ismét az események menetét, mikor is Braham éppen randira hívná Marla-t a csinos szőke lányt. Azonban Marla el van foglalva egy videóval, amely éppen egy közeli ásatás helyszínéről jött. A videón egy hatalmas spirálisan csavarodó kőtömb látható, rajta furcsa piros jelekkel.

A talált "lelet" híre hamar elterjed a kolónián, és az Unitológia hívei nagy reményeket fűznek hozzá. Ahogy halad a sztori egyre jobban körvonalazódik ez az érdekes vallás. Hívei szerint a talált tárgy nem más, mint egy úgynevezett "marker", ami nem egy idegen élőlény műve, hanem magáé az emberé, és egyben bizonyíték is az emberi evolúcióra. Az első ilyen markert mintegy 200 évvel ezelőtt találta meg Michael Altman, akit a kormány hamar elhallgattatott, nehogy lelepleződjön az "igazság". A mostani markerhez is nagy reményeket fűznek, ugyanis úgy tartják ez lehet egy újabb lépcsőfok, mely közelebb viszi az embert Istenhez.

Ez az ideológia hamar követőkre talál. Deacon Abbot prédikálásait egyre többen hallgatják a tereken Braham nagy nemtetszésére, aki őrültségnek és veszélyesnek tartja ezt az egész valássi fanatizmust. Ezzel egyidőben Dr. Tom Sciarello munkája egyre sűrűbb lesz. A kolónia orvosa/pszichológusa kétségbeejtően tapasztalja, hogy a lelet megtalálása óta a kolónián egyre nővekvő számban szenvednek az emberek insomiában. Az általa kezeltek embrek egyre agresszivabbak lesznek, folyton az ölésről és halott szeretteikről hallucinálnak és szent kötelleségüknek érzik, hogy megvédjék a "szent relikviát". Mindeközben nem egyszer veszélyezteti az életét, hogy nyugtatózza a betegeket. A teher pedig egyre nő a vállán, ugyanis a hívők egyik nap tömeges öngyilkosságot követnek el a főtéren. A kolónia kis hullaháza napról napra betelik, és ez ellen ő nem tud tenni.

Mindezalatt a fejesek között Hanford Carthusia veszi magához az irányítást, aki maga is hisz az Unitológia eszméiben. Felsőbb parancsra senkit sem engedhet a marker közelébe, melyért úton van az Ishimura, hogy azt eredeti helyéről kiemelve a kolóniára vigye. A hajó közeledtéig a kolónián egyre nagyobb káosz alakul ki a megszaporodó haláleseteknek a következtében. Mindemelett valami furcsa organikus anyag terjed a kolónia szellőzőiben és elhagyatott folyosóin, melynek eredete ismeretlen.

Ezek után pillanatok kérdése, míg megérkezik az Ishimura és a marker kiemelésével a kolónián eluralkodjon a teljes káosz. A pár pillanatig tartó áramszünet alatt az egész telep pokollá változik. A falakat beborítja a vér, a holtak életre kelnek és bizzar külsejű kreatúrák özönlik el a telepet, nem kímélve az eddig életben maradókat. A tömeg fejvesztve indul meg egyetlen menekülési esélyük felé, a dokkokhoz. Ebben a tömegben próbál életben maradni Braham is barátnőjével, aki közben rájött a marker titkára. Megkezdődik az eszeveszett túlélés, melynek során foggal-körömmel kell végigverekdniük magukat a borzalmasnál-borzalmasabb dolgokon.

Habár a sztori nem rosz, de annyira nem is jó. Előzmény ide vagy oda, a titokzatos vallás továbbra is titokzatos marad, elég kevés információt hallani róla, ahhoz, hogy világos legyen. A megvalósítás ezzel szemben kiváló. A képregény stílusa illik a hangulatához. Néhol hideg kék, néhol pedig őrjítő narancsos tónust kapnak a képek. Habár a képi világ nem túl részletes, mégis stílusos, és az elmosás használatával néhol egész reális élményt ad. A képregényből készült egy animált változat is, mely ingyenes megnézhető a neten, vagy akár letölthető az Live-ról, illetve PSN-ről is. Én mégis inkább az eredeti papír változatot ajánlanám, ugyanis az aniámició során felnagyított és mozgatott képek sokat vesznek részletességükből, és sokszor nagyon sokat is vágnak az eredeti képekből.

Szerintem örülhetünk, hogy ilyen minőségű szórakozást kapunk a játék mellé, mely sokkal színesebbé teszi azt. Ha felkeltette az érdeklődésed a Dead Space univerzuma, akkor jó szórakozást hozzá. A következő részben bemutatom a Dead Space Downfall-t, mely egyegész estés rajzfilm kereteiben hatol mélyebben az Ishimura történetébe.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==