Joo T2008.11.20. 21:23

Az első két hetem

Igen tudom, csak holnap jár le a két hét, de akkor is...

Hát az ígéretemet nem tudtam betartani, miszerint majd beszámolok a kinti interjúkról, hiszen összesen egyen voltam csak, de az az igazság, hogy nem is bánom a dolgot. Mindenesetre lehúztam már két hetet, szóval egy-két dolgot meg tudok osztani veletek.

Hol is kezdjem. Hát igen, a munkatársak. Tulajdonképpen a cégben 4en vagyunk. A főnök ugyebár, egy másik ír srác, egy lengyel, illetve én. A főnök jó fej, úgy néz ki, kifogtam, hisz a programozáshoz nem igen ért, mindig tőlem kérdezi, hogy mi mennyi ideig tart, szóval tulajdonképpen azt mondok amit akarok. Persze mindig többet mondok, mint amennyit igazából gondolok, hisz sosem lehet tudni milyen problémába ütközik az ember, na meg így legalább normális tesztelésre is van idő. De így is eddig minden válaszomra csak azt mondta, hogy az nagyon jó. Hát igen, nem a gyorsaságukról híresek az írek, ha belegondolok. Kicsit olyan hej, ráérünk arra még típusúak. A főnöknek van egy tesója is. Hogy melyik az idősebb, azt ne kérdezzétek, mert én először azt se vettem észre, hogy testvérek, ugyanis szerintem teljesen máshogy néznek ki. Ezek után meg nem merek tippelni sem. A testvérének meg ajtó business-e van, konkrétan mindenféle ajtókat szerez be, azt abba rózsaablakoktól a sima díszített üvegekig mindenfélét csinálnak a megrendelő íze-kedve szerint. És hát a történethez tartozik, hogy az a banda is ott dolgozik, szóval tulajdonképpen nem négyen vagyunk ott, mint az elején említettem, hanem olyan 10en, na de ők tulajdonképpen más cég, szóval ...

Na de a főnöknél tartottam. Szóval igazán kifogtam, és most nem csak a fentebb említettek miatt mondom, hanem mert többek között most hétfőn leült velem beszélgetni, hogy hogy érzem magam, milyen volt az első hetem, van-e valami problémám, valamint volt hogy már nem egyszer hozott be nekem kv-t, szóval egy kicsit fura volt nekem. Nem ilyen főnökökhöz szoktam. Ok, lehet, hogy csak az elején ilyen, de akkor is. Szerintem nem sok mindenki mondhatja el ezt magáról. Nemsokára lesz is valami karácsonyi party, majd meg is kell kérdeznem, hogy hol pontosan, mert egyszerűen nem értem amikor mondják. Az biztos, hogy valami kastély a neve, de gondolom ez valami hotel vagy pub lesz, mert hát van belőle dögivel. Például a jó kis Church (templom) kocsma, ha emlékeztek még rá. Na de ez még messze van, 3 hét.

Azt akkor a többiek. Szóval van még egy ír srác, aki a sales-es. Ő egész nap ügyfelek után kajtat, telefonál, és hát meg kell hogy mondjam jól csinálja. Egyszer-kétszer sikerült már együtt kimenni a buszmegállóhoz, és hát nem nagyon jutottam szóhoz. Be nem áll a szája. Persze neki ez kell, jó kis beszélőke.

Aztán van a lengyel gyerek, aki mint designer lett kikiáltva, bár szerintem minden, csak nem designer. Persze nem rossz, de messze van egy designertől, vagy ne agy isten egy grafikustól. Volt szerencsém már dolgozni grafikussal, és meg kell hogy mondjam egy áldás. Viszont jó fejnek tűnik lengyel létére, és hát most úgy tűnhet a szavaimból, hogy béna, ez azért nem igaz. Nem rossz, csak hát nem is jó.

Tulajdonképpen ennyi lett volna a rövid kis beköszöntőm. Ha esetleg valakit valami külön még érdekelne, akkor csak írjatok. Ha meg nem, akkor is. :)

p34c3
GOTY 1996-2025

6 órája
3

CHASE
A 2010-es évek legjobb számai II

4 napja
1

Necroman Mk2
Donkey (1981)

2026.09.12.

Necroman Mk2
Far Cry

2026.08.24.
6

p34c3
Bebeeflázva: Retro FPSek Questen

2026.08.22.
3

Stadia HUN
Evercade Alpha

2026.08.20.
4

CHASE
2026 zenéi féltávnál

2026.08.18.

Stadia HUN
Game Informer

2026.08.10.
14

Necroman Mk2
Quake Champions

2026.07.31.
2

Necroman Mk2
Wrath of the Gods

2026.07.22.
2

p34c3
Reach

2026.07.10.
2

Necroman Mk2
MECCHA CHAMELEON blogteszt

2026.06.25.

Necroman Mk2
Luftrausers

2026.06.12.

Necroman Mk2
Horses

2026.05.20.
20

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
3

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.