A Herceg és a videójátékok művészete

A Prince of Persia franchise soron következő része szakított az eddigi epizódokban megszokott játékmenettel. A változás nem nyerte el minden rajongó tetszését, azonban azt csak kevesen vették észre, hogy sikerült helyet foglalnia az olyan alkotók játékai között, akiknek a videójáték készítés az önkifejezés és művészet egy újabb formája. Mitől lesz egy játék művészi? Remélem kicsit közelebb jutunk a válaszhoz ezzel az írással.

Elika halálának tényét megélni és a Herceggel együtt érezni erősen szubjektív dolog. Vannak érzelmileg kiégett emberek, akikben a végjáték képsorai nem hagynak mély nyomot, sőt azt sem lehet mondani, hogy kliséktől mentes a történet lezárása, ennél fogva kiszámítható. Miután sikerült az utolsó fertőzött területet is megtisztítanunk, és visszazártuk Ahrimant börtönébe, megtudjuk, Elika halála sajnos szükségszerű. Azonban van mód újra látni őt, bár a megoldás következményeit pont eddig tapasztaltuk a saját bőrünkön. A Herceg - ölében az immáron halott és törékeny Elikával - lassan végigsétál a Templom folyosóján, majd elhelyezi őt az oltáron, ahogy Elika apja is megtette azt történetünk előtt.

Ettől a ponttól fogva visszakapjuk az irányítást, a döntés a miénk, bár a játék még játszatja magát, így hát nagy valószínűséggel a legtöbb játékos elindul újra elpusztítani a Világosságot éltető fákat. Mindegy melyiket választjuk először, a fáknak helyet adó építmények nagyjából ugyanúgy néznek ki. Célpontunk tárgya egy kerek platformon helyezkedik el, amire egy lépcsős kis építmény vezet fel. A lépcsőket megmászva már ugranánk át a platformra, azonban már látjuk, hogy ez egyedül nem fog menni. Hiába tudatosul bennünk még a magic gomb megnyomása előtt, hogy ELika már nincs többé, mégis megnyomjuk reflexszerűen, ahogy ezt tettük ezelőtt is ezerszer.

A fenti mondatnak és cselekvésnek nagyon nagy szerepe van az írás lényegének megértésében. A videójáték egy nagyon különleges műfaj. Mint egy multimédiás alkotás, egyszerre jelen van benne a mozgó- és állókép, valamint a hang. A játékkészítőknek lehetőségük van a fotós, filmes szakma és a zene eszközeinek használatára, hogy a kellő hatást érjék el a játékot játszó személyben. Azonban ez mind más művészeti ág eszközei, mitől lesz egy videójáték művészi, mitől több egy videójáték ezeknél? Ez nem más, mint az interakció, az irányítás lehetősége. Ha a videójátékról, mint művészeti ágról akarunk beszélni, szükségszerű, hogy a játék kihasználja ezt az eszközt, és megtanuljunk magán az irányításon keresztül úgy kifejezni magunkat, ahogyan azt a film és zene teszi a saját eszközeivel.

A Prince of Persia nagy része nem más, mint a befejezés egy lényeges előkészítése. Az új világ felfedezése során egy nagyon erős együttműködés alakul ki a Herceg és Elika között. Folyton velünk van, az indákon a nyakunkba kapaszkodva közlekedünk, a vékony pallókon ügyesen cserélünk helyet és nem utolsó sorban megment a szorult helyzetekből. A távoli ugrásoknál segít legyőzni a nagy távolságot, melyre elég sokszor szükségünk van. A bizalom szépen lassan kiépül bennünk, és a magic gomb használata olyanná válik, mint egy saját testrész, melynek használatában sosem kell csalódnunk, szó szerint reflexxé vált.

Egészen az ominózus pillanatig, amikor Elika már nincs velünk. Abban pillanatban, mikor próbáljuk elérni a platformot, egy egész párbeszéd játszódik le a játék és játékos között. Mi tudatjuk a gomb megnyomásával, hogy mit szeretnénk csinálni. A játék viszont azonnal válaszol, Hercegünk fájdalmasan esik a porba, és ez sokkal jobban érezteti Elika fájó hiányát a világból, mint bármilyen bejátszás, ami megelőzte ezt a pillanatot. Hiába néztük végig Elika halálát egy animációban, hiába vittük az oltárig halott testét, a beleélés nem adódik meg mindenkinek. Azonban egy gomb funkciójának elvétele, a használatába vetett bizalom elvesztése már független mindenféle szubjektív megéléstől. Sokan szidták a játékot azért, mert szinte csak a megfelelő gombokat kell nyomogatni benne. Azonban a fentiek figyelembe vételével látható, hogy ennek is milyen fontos szerepe volt.

Lehetetlenné válik ezután a világban Elika nélkül élni. A felfedezésnek ő volt a kulcsa, hiszen a területekhez vezető első szakadékot sem tudjuk átugrani. Az az eszköz, amely lehetővé tette a világ bejárását maga volt Elika, így válik eggyé is vele. A világ elképzelhetetlen nélküle.

Remélem a jövőben is kapunk olyan játékot, amely tud élni az irányítás és interakció eszközével, mint művészi önkifijező formával. Azt is remélem, hogy a fentebb leírt dolgok megérthetőek és talán sikerült pár embernek így megélnie a játékot, mert látható, mekkora precizitással építették fel ezt a tökéletes világot, ami sokkal kifejezőbb, mint a játékok nagy része.