zsozsa2009.03.15. 12:26

TREND

Akkor neki is látnék első, most már valamiről is konkrétan szóló bejegyzésemnek. A poszt érinti a warez - nem warez témát, de hangsúlyozom, hogy egyáltalán nem „pálcatörés” témakörben készült. Inkább egyfajta, a környezetemben végbe menő - számomra - pozitív változásról szólna az írás.

Elöljáróban gyorsan le is rendezem a magam részét: sima boxon warezoltam (igaziból eszembe se jutott, hogy ne) , 360-on is egy fél év után a sötét útra léptem, majd úgy 2007 novemberében összepakoltam a frissen égetett verbákat, a buhera gépemet és eladtam cakompakk, az árából pedig vettem egy Cod 4 bundle-ös gépet. Ez egybeesett azzal is, hogy lelőttek a Live-ról (ami pedig talán a kukoricagölődin mellett a legnagyobb Isten áldása) , de ismerőseim tudják, hogy már előtte is erősen fontolóra vettem a fény útját, sőt már jópár eredeti játékkal rendelkeztem abban az időben is.

Mielőtt valaki a szememre vetné, természetesen nem minden filmem, zeném, szoftverem jogtiszta, sőt itt az arány elég kicsi. Azonban a videójátékokkal kapcsolatban másként érzek, itt már igényem van az eredetire, abból is lehetőleg gyönyörű CE, LE változatokra. Ez nyilván egy hosszú folyamat volt, míg kialakult ez dolog, lehet, hogy a többi említett termék kapcsán is előbb-utóbb felbukkan nálam. Tehát hangsúlyozom nem török pálcát senki felett (a múltammal és valamelyest a jelenemmel amúgy sem tehetném :D ), de azért valamiféle riszpektet táplálok a eredetiért - ilyen-olyan okból - anyagiakat áldozó sorstársaim felé.

Tehát, amiről szólni is akar ez a bejegyzés:

Meg nem nevezendő melóhelyemen (szép nagy állami cég, sok ezer szorgos és kevésbé szorgos rabszolgával..) a belső netes hálózaton létezik egy fórum, ahol a konzoljátékokat kedvelők is már jó rég, 2004 vége felé elindították saját topikjukat, ahol osztják-osztjuk az észt és az okosságot egymásnak játékokról, gépekről, warezről, stb. Mint itt, csak kicsiben.

Az előző gen-ben lehettünk állandó kommentelők úgy 10-12-en. Az általunk birtokolt konzolok olyan 85-15 százalékban oszlottak meg a PS2 javára, az Xbox ellenében (tényleg, most tűnik csak fel, hogy GC-je senkinek nem volt). A warez-nem warez játékosok aránya is kb. ez volt, természetesen a warez javára. Konkrétan két fórumozóra emlékszem, akik eredetivel nyomták PS2-n, nem is értettük, hogy miért. Aztán megjött a next-gen vagyis a jelen gen, fokról-fokra váltott is mindenki. Ha most csinálnék egy statisztikát, akkor megállapíthatnánk, hogy a topikunk állandó tagsága jócskán megnőtt, talán 20 állandó kommentelővel számolhatunk, a gépek arány olyan 95%-5 % most már az Xbox360 javára a PS3-al szemben és csodák-csodája - a 360 warezolhatósága ellenére is - a warez-nem warez trend is a feje tetejére állt. Az arány a nem warez javára most olyan 75%-25% lehet, ami szerintem nem semmi, még egy ilyen kis közösségen belül sem.

Nyilván volt számtalan oka ennek. A PS3-at ugye nem lehet még mindig buherálni, szóval az a 2 birtokolt gép biztos alapot ad. :D Aztán ott voltak-vannak a 360 megbízhatósági problémái, amelyek a garancia megtartására ösztönözte a jónépet és persze a mindenható Live, ami egyébként kis csapatunkat is elég jól összekovácsolta. És miközben mondjuk az emberek kényszerűségből nem warezoltak, rájöttek, hogy így is ugyanannyit játszanak, köszönhetően a Live-nak és az előbb-utóbb mindenkit megfertőző acsívment láznak. Továbbá, ha mindenki eredetit vesz, akkor egymás közötti csereberével is csillapítható a játékéhség. Plusz, a most már itthon is egyre jobban virágzó játékkultúra kitermelte a maga adok-veszek topikjait (miként ezen az oldalon is), megbízható eladókkal és vevőkkel és mindenki rájött, hogy kis idő elteltével már elég kedvező áron hozzá lehet jutni a játékszoftverekhez, és ehez jönnek még a most már rendszeresnek mondható bolti akciók a régebbi gammákra (ugye a 3-3.5k-s ákcijók pl.). A videojáték világába mostanában belépők pedig még kedvezőbb helyzetben vannak, hiszen most már mind ps-re, mind box-ra több százas nagyságrendű régebbi játékok közül válogathatnak, mondhatni diszkont áron. És ez pozitív, miként a fentebb vázolt trend kialakulása is.

A géptípusok arányának változása is érdekes jelenség, de ennek a bejegyzésnek nem ennek okának boncolgatása a célja. Azt azért megjegyezném, hogy mikroközösségünkben Nintendo masina továbbra sem tűnt fel. Azért ez érdekes és megérne egy misét… 

PS: A bejegyzést nem szponzorálta egytelen cég sem. Sajnos.. :)

p34c3
ÖT

6 napja
10

p34c3
Thief VR: Legacy of Shadow

2025.12.08.
4

p34c3
Marvel's Deadpool VR

2025.11.25.
6

Doberman
Call of Duty - Tropical Thunder

2025.11.21.
3

Necroman Mk2
Amnesia Machine for Pig

2025.11.09.

Stadia HUN
AMAZON LUNA 2025 UPDATE

2025.11.07.
2

p34c3
Asgard's Wrath

2025.11.06.
5

Necroman Mk2
Giana Sisters Owlverlor

2025.10.17.

p34c3
Digitális arcoskodás

2025.10.16.
24

Necroman Mk2
Paw Patrol On A Roll

2025.09.14.
11

Bountyy
Egy új videojátékos podcast

2025.09.03.
2

CHASE
2025 eddigi legjobb jelenetei

2025.08.31.
1

p34c3
Vendetta Forever

2025.08.31.
1

Necroman Mk2
Firewatch

2025.08.22.
2

mcmacko
Csupasz Pisztoly (2025) - letolt gatyával előre!

2025.08.08.
5

Necroman Mk2
Crime Patrol 1-2

2025.07.31.
2

Necroman Mk2
Serious Sam 1st-2nd

2025.07.21.
4

mcmacko
Crashlander: Hunger - hallgasd meg, hátha megtapad

2025.07.11.
12

p34c3
Maestro | PSVR2

2025.07.05.
9

Comedian
Superman halála

2025.06.28.
5