Fekete betűs nap : június 4.

"Trianonról beszélni kell, soha nem lehet megunni és elfogadni sem. Az, ha nemzeti tragédiánk nem elkendőzzük, hanem beszélünk róla, éppen tisztelgés honunk előtt. Az magyar ember, akinek fáj Trianon, és ezt nem szégyelli kijelenteni. Örökké fáj, ami bennem fáj! Trianon véres sebeket szakít ma is a lelkünkön, mert nem tudtuk meggyászolni, elrejtették, jelentéktelen színben tüntették föl, sőt büntették is. Mikor lehetőségünk nyílt volna revideálni a döntést, jóvátételt kérni vagy csupán egy bocsánatkérést követelni, Magyarország hazaáruló vezetői mindig elfordították az arcukat, nemzetünk pedig soha nem ért végére a gyászmunkának. A magyarság lelki alkatának, mentális állapotának és a ránk olyannyira jellemző honfibúnak egyik legnagyobb oka, hogy nem gyászolhatjuk, ami elveszett, de már nem lehetünk büszkék arra sem, ami a mienk. Ezt azok is érzik, akik nem is tudnak a trianoni döntésről, de nem értik, miért ilyen a nemzet."

/Bombagyár/