Nosztalgia szörnyvadász módira

... oly módon voltunk belemerülve a világába a szörnyvadászoknak, hogy még a suliban is ezt toltuk, akár óra alatt, akár szünetben egyaránt. Sokan nem értették mit szeretünk ebben a játékban, de mi... mi éreztük. Ez egy külön stílus volt. Mennyit harcoltunk, csak hogy jobb cuccot szerezzünk, segítettük egymást quest-lni, sokszor irigykedtünk a másik felszerelésére, megborzongtunk a szörnyek láttán kikkel találkoztunk. Az együtt töltött vadászatok külön történetek, melyekre én magam mosolyogva emlékszem vissza. Aki szereti a MH-t, tudja miről beszélek.

Biztos vagyok benne, hogy nem csak nekem borzong meg a hátam mikor meghallom a nevet: Lao Shan Lung. Az első találkozás vele egyszerre csodás és félelmetes, az embernek fogalma sincs, hogy győzhetne le egy ilyen veszedelmet...

Mikor visszagondolok, hogy Gauss cimborám, ki pajzs és lándzsa kombinációval rohangált, és én (katana használóként) milyen taktikát agyaltunk ki egy G-s Rathalos ellen... Mindkettőnknél volt pitfall trap, meg hozzávalók még több pitfall trap-hez, Rathalost belecsaltuk, s míg vergődött, szétbombáztuk, és ütöttük ahol értük. Gauss fegyvere ráadásul X százalékkal paralizált is, s mikor az összejött, simán jöhetett egy Spirit Slash kombó. Emlékszem, akkor szereztünk rengeteg Rathalos Ruby-t...

Bah, na elég legyen, a lényeg, a Monster Hunter valami csodás game, sajnálom, hogy az európai embereknek kevésbé jön be.

Mosolygok mikor visszagondolok, hogy a nemrég elhagyott iskolám első tanévében leginkább csak monster hunter-ztünk. De komolyan. Ha az óra uncsi volt, vadásztunk hátul a padokban, vadásztunk szünetben, vadásztunk a vonaton a suliba jövet és menet egyaránt. Vittük a psp töltőjét, hogyha az aksi nem bírná a megpróbáltatást, akkor lehessen újratölteni, és folytathassuk... :D Azt mondjátok, hogy ez kockaság? Meglehet. Talán tényleg rá voltunk kockulva a dologra. Bár én ezt másképp mondanám ez esetben, nem a saját védelmemben. A MH egy életforma, egy külön világ, melybe bele kell mélyedni. Valami hasonló lehet másoknak a World of Warcraft, de az nekem már túl mély... A MHF-et akárhova magammal vihetem, egyedül is szórakoztató, és van egy csodás hangulata. Az intro dalt máig imádom.

Persze az idő telt, s mint minden, a szörnyvadászat is elmúlt. Kitudja miért is, de már nem játszunk. De egy dolog mindig megmarad: az emlék, miket együtt szereztünk. Jóllehet csak egy játék, de azt egy jó baráttal vállvetve játszottuk, s ez teszi igazán feledhetetlenné nekem ezt az egészet.

Őszintén irigylem a Wii tulajokat a Monster Hunter Tri miatt... sajna én nem fogok Wii-t venni csak azért. Így nem marad más, mint a remény, hogy egy nap újra elkezdhetünk együtt kalandozni a vadászok világában.