Vega2009.07.29. 22:10

Eredményhirdetés

Elérkeztünk a hosszú agytorna végére, mindenki szusszanhat egyet, a győztes átveheti jutalmát, a többiek böngészhetik a statisztikákat. Én élveztem, köszönet Nektek!

Úgy tűnik mostanra sikerült a kínálati oldalról megfelelően belőni a nehézséget, a keresleti oldalról pedig ráhangolódni az egészségesnek éppenséggel nem nevezhető agyhullámaimra, mert igazi pontesőt hozott az utolsó forduló. Nagyon sok korai találat is volt, a végére pedig szinte az összes résztvevőnek leesett a tantusz.

Gratulálok mindenkinek, akinek sikerült a négy hét alatt legalább egy megoldást beküldenie, bízom benne, hogy legalább annyira jól szórakoztatok a kitalálásnál, mint én, amikor a feladványokat készítettem és amikor néhány félresikerült választ olvastam.

Gyorsan fussunk végig a képeken. Az eredeti koncepció az lett volna, hogy mindegyik valamilyen csillaggal lesz kapcsolatban a harmadik sorban, de végül nem találtam elegendő exkluzív játékot, aminek a nevében ez szerepel. Pedig meg mertem volna esküdni, hogy a címekben leggyakrabban használt szó ez lesz. Tévedtem.

1. Starcraft

Az első kép a Kraftwerk együttest ábrázolja (Kraft -> Craft), a második Dél-Korea zászlaját - talán mindenki tudja, hogy arrafelé nemzeti sport a SC. A harmadik egy csillag (Star), az ötödik pedig egy Zerg.

Eleve igyekeztem most ötödiknek olyan képeket betenni, ami tutira segít azoknak, akik addig nem találták el a megoldást.

Ja, és nem Half-Life 2, nem Crysis :)

Többen is hamar eltaláláták, a legelején még a WoW-ot is elfogadtam (Korea - MMO nemzet) mert lágyszívű vagyok.

2. Little Big Planet

Ezt sejtettem, hogy nehezebb lesz, az is lett. Arra persze nem számítottam, hogy az első két kép itt is tökéletesen kiadja a MGS2-t (klón, olajplatform), ezért nagyon az elején ezt is elfogadtam.

Dr. Genya és Kicsi Én természetesen a kicsi és nagy párost testesíti meg (little big). Az olajplatform a zsánerre utal, a bolygó pedig a planet szóra. A végén a két rongybaba a játék jelképes figurája.

3. Star Fox 64

Itt elfogadtam a sorozat többi részét is természetesen. Ezen a héten ez volt a mumus, sokan mellélőttek (főleg a korai próbálkozók) és még a végére sem állt össze mindenkinek a kép.

Pedig az viszonylag egyszerű, a harmadik soros Star mellett van itt Samantha Fox, Megan Fox és Michael J. Fox, sok-sok róka.

Legalább név szerint illik ismerni a sorozatot (főleg ezt a részét), mert technológiai mérföldkő volt.

4. Golden Sun

Ez volt a másik nehéz feladvány a héten, szintén sok rossz válasszal, bár a végére már özönlöttek a jó megoldások.

A dzsinnek a játékban megidézhető, központi segítő lények, az aranyrögök pedig a címre utalnak.Van itt napocska (Sun) és a végén az induló város teljes térképe. Ez nyilván nehéz lehetett sokaknak, mert ez a kézikonzol több embernek kimaradt, de ugyanazt tudom mondani, mint a Star Fox-nál: illik legalább valamilyen szinten ismerni és tisztelni azokat a platformokat is, amelyekhez az ember nem fér hozzá. Elég sok félidióta makimajom van így is a játékostársadalom fórumozói között, ne legyetek Ti is ilyenek.

5. Star Ocean 4: The Last Hope

Itt nagyon féltem, hogy a csillag és Obi-Wan után elkezdenek röpködni a Star Wars-os megoldások, de szerencsére nem volt ez jellemző. Annál inkább a sok jó válasz.

Obi-Wan-ra volt sok jópofa magyarázat (a negyedik részben nézett ki így, tehát a Star Ocean-nek a negyedik része lesz a megoldás), valójában arra gondoltam, hogy ő volt a lázadók UTOLSÓ REMÉNYE (Last hope). A második kép óceán, a harmadik csillag - ez kiadja a cím maradék részét. Az ötödik kép a játék main art-ja.

+1. You Killed in Africa

Tulajdonképpen hetek óta tudtam, hogy ezzel a képsorral fogok zárni, annyira erőteljes a játék vizuális designja, annyira beleégett az agyamba a design doksi, annyira jó lesz a Sharktek játéka.

Ez tulajdonképpen egy adag ajándék pont azoknak, akik nyomon követik a blogomat és mond nekik valamit ez a csoda :) Akinek nem, azok könnyen lehet, hogy sajnos egy életre lemaradtak róla, a kiszivárgott anyagokat ugyanis a fejlesztők azóta törölték. Már csak egy demóban reménykedhetünk ;)

Nézzünk gyorsan egy heti statisztikát, aztán jöjjön a teljes rangsor.

A bajnok pedig nem más, mint nasty, ő nyerte már a bevezető fordulót is, most a végén nagyot tarolt, úgy gondolom, hogy teljesen megérdemelten lett a győztes!

A dobogóra még Basara és Castor fértek fel, nekik is nagy riszpekt, akárcsak mindenki másnak, aki legalább két pontot szerzett.

**Heti összesítés

  1. nasty 108

  2. Basara 84

  3. drag 52

  4. Castor 52**

  5. T. 40

  6. Liquid 36

  7. mcmacko 36

  8. B3N1 34

  9. casper007 & Yip Man 32

9.. Cresh 32

  1. Madroy 26

  2. ngf 20

  3. Oldern 20

  4. lovas 16

  5. maccc 14

  6. Roxas 14

  7. Tommy_Angelo 14

  8. Necroman Mk2 12

  9. Lothar 8

  10. devils95 4

  11. Ghz 4

**Végeredmény

  1. nasty 178 (2 2 2 2 2 4 8 32 0 4 2 0 8 0 2 32 16 4 8 16 32)

  2. Basara 124 (4 0 0 0 0 4 8 8 4 4 2 0 4 0 2 32 4 8 8 16 16)

  3. Castor 104 (4 2 4 4 4 16 2 4 0 4 0 4 0 4 0 16 8 4 8 8 8)**

  4. drag 88 (0 2 2 2 2 4 4 2 4 4 2 2 2 2 2 32 2 2 4 4 8)

  5. mcmacko 84 (2 2 2 2 2 4 4 4 4 4 4 4 4 4 2 8 8 4 4 4 8)

  6. Ghz 74 (0 0 0 0 0 2 32 32 0 4 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 0)

  7. T. 74 (0 2 4 2 2 4 4 4 0 4 2 2 2 0 2 4 0 0 4 16 16)

  8. Roxas 68 (2 0 2 0 2 4 0 32 0 0 4 4 4 0 0 2 4 0 4 4 0)

  9. Liquid 68 (2 2 2 0 2 4 4 0 2 4 2 2 2 2 2 2 2 8 8 8 8)

  10. Cresh 56 (2 0 2 2 0 4 4 4 0 4 0 0 2 0 0 0 8 4 0 16 4)

  11. casper007 & Yip Man 48 (0 0 0 0 0 4 4 4 0 4 0 0 0 0 0 0 16 0 0 16 0)

  12. Necroman Mk2 46 (0 0 0 0 0 16 0 16 0 2 0 0 0 0 0 4 0 0 0 4 4)

  13. Tommy_Angelo 44 (0 0 0 0 0 2 2 2 0 8 2 4 8 2 0 2 2 2 4 4 0)

  14. B3N1 38 (4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 16 2 0 0 0 16)

  15. Madroy 36 (0 0 0 0 0 0 2 2 0 2 0 0 2 0 2 0 2 0 4 16 4)

  16. Lothar 32 (0 0 0 0 0 4 4 4 4 4 0 2 2 0 0 4 0 0 0 0 4)

  17. maccc 26 (0 0 0 0 0 0 2 2 0 2 0 0 2 4 0 0 2 0 4 4 4)

  18. Oldern 26 (0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 2 0 0 4 4 0 4 4 4)

  19. axl 24 (0 0 0 0 0 2 8 8 2 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0)

  20. Dude 24 (0 0 0 0 0 2 2 2 0 2 0 0 16 0 0 0 0 0 0 0 0)

  21. ngf 22 (0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 2 0 2 0 16)

  22. lovas 16 (0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 16)

  23. theSickness 12 (0 0 0 0 0 0 4 4 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0)

  24. Marlboro Man 6 (2 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0)

  25. Rudymester 6 (0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 4 0 0 0 0 0 0 0)

  26. devils95 4 (0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0)

  27. Kyuubi-x 4 (0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0)

  28. Lonewolf 4 (0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0)

  29. HUN Coyote 4 (4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0)

Hogyan tovább?

Mcmacko majd eldönti, hogy szeretné-e folytatni ezt a játékot, erről bizonyára időben értesülhettek majd a blogjában.

Van két ötletem is más típusú versenyekre, de egyelőre a szabályrendszerüket nem érzem annyira jónak, mint ennek (na jó, ennél is inkább az alkohol adta meg a végső lökést ;) ) - ha letisztulnak, valamelyikből tartok egy próbafordulót másfél hét múlva.

Addig is kellemes nyarat!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

6 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==