Griev2009.10.26. 12:52

Éjszakai őrség

Bár a napjaim mostanság eléggé átlagosan semmit mondóak, azért történnek velem érdekes dolgok, és rá kell ébredjek, hogy még a leggyatrább, leg bénám melóban is lehet találni remek dolgokat.

Lévén hogy jelen esetben biztonsági őrködésből keresem kis kenyerem, nincs olyan sok dolgom, és a munka sem annyira eget rengetően megerőltető. Most éppen szombatra lettem beosztva munkaidőre, ami bizonyos szempontból jó, bizonyosból meg ellenkezőleg: annyira kellemes mint egy vakbélműtét érzéstelenítés nélkül pusztakézzel végrehajtva.

Csak egy ok van erre: pénteken és szombaton este tíz órától egészen másnap reggel négy óráig ki kell mennie két "szerencsés" jómadárnak, az utcára járőrözni, és a külföldieket, valamint a tökrészeg magyarokat rendre utasítani. Kb. két hónappal ezelőtt kezdődött meg ez a módi, akkor beválasztottak engem egy alkalomra, és sajnálattal kellett hallanom köv alkalommal, hogy komolyan beváltam, lévén a bagázsból csak én tudok angolul, és felettébb hasznos volt, hogy megtudtam mindent beszélni a külföldi turistákkal, akik amúgy nem meglepő módon sokkal kulturáltabbak voltak, mint mi magyarok. Nem ugattak vissza, ha rájuk szóltam pl. hajnali egy órakor az ordítozásért, akkor elnézést kértek és abbahagyták, pedig alkohol hatása alatt voltak - más magyar "úriember" nekem ugrott hogy ne ugassak neki és a többi , szóval kulturáltak vagyunk mi magyarok... A lényeg mostanság minden hétvégén beválasztottak engem ebbe az éjszakai dologba, így most szombaton is már előre készültem végzetemre - mely meglepő módon most elmaradt.

A kolléga akivel összetettek egy nagyon szimpatikus fazon, beceneve Füles - a két nagy elálló füle miatt, de ennek ellenére egy jó humorú, életerős az ötvenes éveiben járó manus, szóval jól kijöttünk. Na vele sikerült eltöltenem pár remek pillanatot, melytől elfelejtettem teljesen hogy most épp munkában vagyok.

Délután egy óra körül leültünk ebédelni az őrhelyen, s közben beszélgettünk erről is meg arról is. Tudni kell, hogy van nálunk mindig egy adó-vevő, mely biztosítja a kapcsolatot a központtal, minden fontosabb eseményt be kell jelentenünk. Evés közben megcsippan a rádió.

pityputty -"Almásy tér keresi az autósjárőrt vételre!"

pityputty -"Itt az autós járőr."

pityputty -"Elmennénk egy utcai járőrbe.*

Ez idáig tökre szokványos, ám ami ezután jött, na az kész volt. Egyetemes jel, hogy ha nem tudunk vagy nem akarunk valamire válaszolni szóban, hogy pl. vettem, vagy akármi, azt két pittyentéssel jelezzük. Na a beszélgetés folytatása így zajlott:

pityputty, pityputty - konstatáltuk, hogy a járőr elengedte a srácokat járőrbe. Ám ekkora ismét megszólalt a rádió:

pityputy -"Autós járőr keresi azt a barmot amelyik helyettem engedélyezte a járőrt!" - na itt fen hangú röhögésben törtünk ki Fülessel, erre ugyanis nem számítottunk, valamelyik kolléga hülye mód pittyegett nekik önhatalmúlag. :D Váratlan volt...

Este hallgattunk a mi jó Lali királyunkat is, mely szintén rengeteg nevetést hozott, sőt, most vezették be, hogy Laliékkal lehet élő adásban Skype-zni is! Hallhattunk pár tökre idióta alakot velük beszélgetni, némelyik tök irritáló volt, mondjuk Vogci be is oltotta az egyiket. Csaj volt, és videóképet is küldött magáról, hát ha olyan szép mint a hangja jobb is hogy csak rádióztunk... Megszólal Lali király: "Oh milyen szép a hajad! Csak nem fodrásznál voltál?" Csaj: "juj de igen, ennyire látszik? juj köszi!" Erre Vogci megszólal: "Remélem visszakaptad a pénzed..." XD

Este pedig a PSP-mmel filmeztünk, Ace Ventura-t néztünk, egy kiadós nevetés nem árt senkinek sem, soha. Ekkor jött a poén: járőr hív, éjszakai járőr kéne, ekkora már jó este 10 volt. De ez alkalommal végre nem engem vittek, hanem szegény Fülest, meg Fehér Janit, aki volt szakközép iskolás osztálytársam amúgy.

Reggel még volt egy komoly kis balesetem, lévén elfelejtettem átállítani az órát Daylight Saving-re, így mikor felkeltem feltűnő volt, hogy még kib*szott sötét van, de mindegy, elvégeztem a reggeli teendőimet, és vártam a váltást. Bekapcsolom az Info Rádiót, ahol egy hang megszólal: fél hat van, híreket mondunk.

PAZAR!!!!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

4 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

8 napja
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==