RedBoyforCE2009.11.22. 22:14

FM3 fotóverseny eredményhírdetés: Chevrolet VS Aston Martin

Nagyon örülök, hogy ennyi nevezés jött a kiírásomra, és mivel ez az első ilyen verseny, kicsit izgultam, hogy hogyan is fogom értékelni a beérkező képeket. Hihetetlenül nehéz dolgom volt a választásban. Akkor lássunk is neki:

Ray: Örültem, hogy egy klasszikus versenyt/pályanapot örökítettél meg. A képet azonban kicsit összecsapottnak éreztem. Nem látni, hogy honnan, hová tartanak, és a sebesség sem érzékelhető igazán. Másik problémája, hogy igazi versenyhelyzetet nem látni rajta, csak egy libasort. Tetszett viszont, hogy a kocsikat változatos idősíkból válogattad össze. Régebbi Corvette és Aston, és az új verdák. A fények és a színek tetszettek, de más szögből fotózva vagy egy kicsit több dinamizmus jót tett volna a képnek. Kíváncsi lettem volna a többi képedre is. KÉP

szentpeter360: A LeMans pályán készült párharc nagyon tetszett. Egyrészt ügyes elgondolás, hogy az egyik kocsinak csak az elejét, a másiknak meg csak a hátulját fényképezted. Másrészt viszont számomra a versenyhelyzet, az egymás elleni küzdelem témája és a sebesség még az elmosott háttérrel, a pörgő kerekekkel és a Corvette-n izzó féktárcsával sem teljesedett ki számomra igazán. Más szögből (kicsit elfordítva, hogy lássuk merre megyünk) szerintem jobb lett volna. Az alap ötlet piszkosul tetszik. KÉP

Tommy_Angelo: Mikor kiírtam a pályázatot, számítottam arra, hogy rengetegen fognak ehhez hasonló képpel nevezni. Verseny, sebesség, küzdelem. És ezen a képen igazán megtalálható mindegyik. A Corvette elrontott féktávja, a hatalmas féknyom és füst a gyorsan közeledő Aston nagyon jó verseny hangulatot ad. Sajnáltam viszont, hogy kicsit életlen a kép, igazából sehol nem látni rajta éles fókuszpontot. Színekkel sem voltál épp bőkezű, de ez a kép szépségét jelen esetben nem csorbítja. KÉP

pvtjoker: Tommy_Angelo képével ellentétben pont az ilyen képre nem számítottam. Bár valahol reméltem hogy valaki megpróbálkozik egy ilyen ötlettel, hiszen nem véletlenül adtam meg az Amalfi Coast pályát is lehetséges helynek. Nekem élből egy James Bond film üldözési jelenete jutott az eszembe. Nagyon tetszik a szög ahonnan fotóztad. Jól látszik a háttér, és a kanyarban sodródás is. A színek nagyon szuperek. A fókuszpont megválasztás kicsit lehetett volna jobb, de a kép értékéből ez nem von le. Egymás elleni kép. A jó és a rossz fiúk más verdában. Szuper! KÉP

SvladC: Tetszett először is a cím választás, mert van benne humor. Már a kocsikat tekintve. Álmomban sem jutott volna eszembe, hogy szélvédőn át fotózva jelenik majd meg mind a két verda. Ez egyfelől jó, mert új és merész ötlet, azonban ez pont azt az elvet nyomja el ami lényegében a versenyt jelentené. Vagyis olyan mintha egy Ferrari Enzo ellen állnék ki trabanttal. És ez nem éppen fair VS. :s Az ötlet kiváló, különdíjra nagyon is érdemes. KÉP

Adam360: Utolsó pillanatban neveztél a képeddel. Jól próbáltad érzékeltetni a versenyt, a szög is nagyon tetszik, csak kicsit több kéne mindenből hozzá. Színekben nagyon szegény a felvétel. Nem illik szerintem a modern versenyautókhoz a szürkés képi világ. A fókuszpont sincs jól eltalálva, ami ha csak az egyik autót akartad volna kiemelni, nem lett volna baj, de hogy a kerítés lett a legélesebb az nem a legjobb. Ami sokat javított volna, az a corvette teljes "hátsójának" is a képbe foglalása lett volna. KÉP

Igyekeztem fair lenni mindenkivel, csak ennél, mint mindenkinél tényleg csak az én szubjektív véleményem a mérvadó.

Következzen tehát végül a sorrend:

**3. szentpeter360

  1. Tommy_Angelo

  2. pvtjoker**

Különdíjas: SvladC

Mindenkinek köszönöm a nevezéseket és a képeket. Gratulálok a győztesnek!

Várom a következő témát!

Maradok Tisztelettel: RedBoyforCE

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

6 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==