Vega2010.02.08. 20:21

Egy évtizednyi játék

Mindig megmosolygom, hogy sokaknak mennyire nehéz feldolgozni azt, hogy egyes újságok szubjektív összesítései, a heti eladási adatok vagy egy-egy portál közössége által megszavazott listák csúcsán nem azt látják, amit látni szeretnének. Félek, itt sem lesz ez másként.

Toplistát összeállítani jó. Nem csak azért, mert az ember világgá kürtölheti, hogy mit szeret és mit nem, hanem azért is, mert egyfajta önismereti teszt és nosztalgikus utazás is egyben. Nem a lista maga az, ami ér valamit, hanem a rajta szereplő címekhez kapcsolható élmények újraélése - éppen ezért amikor valaki leírja, hogy nála mi a favorit, azt legalább annyira magának is teszi, mint a külvilágnak.

Nekem nincsen semmi komolyabb bajom egy összeállítással sem, azon kívül, hogy nem az én élményeimen alapulnak :) Önzés? Az. De ez önmagában nem zárja ki, hogy mást is érdekelhet és szórakoztathat, hogy az elmúlt tíz év számomra miről szólt a játékokat tekintve. Nincs az a tízes toplista, ami egy évtizedet átölelhet. Egy húszas listára már felkerülhetnek a legemlékezetesebb pillanatok, de még mindig nem mutat meg szinte semmit az összeállítójáról. Ötvenes listát senki nem gyárt.

Legyen akkor top 100.

Valószínűleg nagy fába vágom ezzel a fejszémet, mivel a százas lista minden tagjáról szeretnék leírni néhány gondolatot, ami eszembe jut az adott játékról. Hiszem azt, hogy idővel minden érték a helyére kerül, van, ami annak idején fel sem tűnt, most mégis emlékszem rá évek múltán is, más tízpontos címeket pedig alig tudok felidézni.

Tíz évet fejben végigzongorázni nagy feladat és nem ígérem, hogy mindenki számára értelmes és értékes gondolatokat fogok csak leírni. Van, ahol egy pályarészlet ragadt meg bennem, mást inkább azért szerettem, mert az életben is kellemes periódus volt, amikor játszottam vele, de akár az is elképzelhető, hogy csak összefüggéstelen emóciófoszlányok alapján állt össze a pozitív kép. Teljesen mindegy, amire jó szívvel emlékszem, az rajta lesz a listán. Amit azóta kikukázott az agyam, az nem.

Két dologban biztos vagyok. Egy: nem fogok olyan játékot a listára tenni, amit ne játszottam volna (legalább majdnem) végig. Semmi értelme. Éppen ezért nem lesz például WoW, mert annak ellenére, hogy tudom, hogy ha játszottam volna vele, akkor a top3-ban lenne, ezt nem tudnám hitelesen leírni. Nem is akarom. Még ha alapcímek hiányozni is fognak emiatt.

A másik kikötés a platformokra vonatkozik. Ebben az évtizedben játszottam PC-n, DC-n, PS1-en, GBA-n, PS2-n, GC-n, PSP-n, DS-en, Wii-n és 360-on. De kimaradt az egyes Box és a hármas PS, tehát ezekre megjelent címekről nem tudnék első kézből írni, így hát nem is fogok. Bye-bye Halo, sajnálom MGS4.

Igyekszem minden nap egy címet feltenni, meglátjuk, hogy képes leszek-e tartani ezt az ütemet - nyárra akár el is érhetem a top10-et :)

Végül a félreértések elkerülése végett: ez nem egy szakmai lista lesz, nem az iparágra gyakorolt hatást vagy a fineszes megoldásokat fogom "jutalmazni", hanem egyszerűen azt, ami a saját szubjektív megítélésem alapján nekem évek távlatából is tetszik.

Ha kedved tartja tarts velem, hadd szóljanak a "no comment" kommentek ;)

Két napon belül indulás.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==