Shark2010.03.23. 12:32

Gran Turismo history-Others Wait?

Most,hogy már évek óta vár a gamertársadalom egy újabb teljes értékü, Gran Turismo-ra,a várakozás sokak számára egyre nehezebb.A hosszú fejlesztési idö azonban lassan,de biztossan már a vége felé közeledik.Az ígéretek nagyok,az elvárások pedig mégnagyobbak.A játék mögött pedig egy olyan profi belsös fejlesztöcsapat áll,akik eddig kivétel nélkül kizárólag minöségi sikerjátékokat adtak ki a kezeik közül.Ez pedig nem más,mint a Polyphony Digital, Kazunori Yamauchi irányításával.

Menjünk vissza az idöben és nézzük meg,hogy honnan is indult a sorozat. Magát a fejlesztöstúdiót a Sony hozta létre,(ebben az idöben több belsös stúdiót is létrehozott,ezek közül a többség még ma is létezik és készít játékokat) nem sokkal a Play Station piacra dobása után. A kezdetben csak pár emberböl álló csapat belevágott egy autószimulátor készítésébe,aminek a neve Gran Turismo.Akkoriban sem ök,sem pedig a Sony nem sejtette,hogy létrehozták a Play Station zászlóshajójának legnagyobb húzócímét és aranytojó tyúkját.Ehhez persze szüksége volt a csapatnak egy nagyszerü hardverre is,ami nem más,mint a Play Station volt. Az elsö Gran Turismo 1997-ben látta meg a napvilágot.A legyügözö grafika (akkoriban) remek fizkival volt megtámasztva.A játékban 8 pályán lehetett száguldozni,5 ellenfél ellen.Már itt is megtalálhatók voltak az esti-városi, valós-és kitalált versenypályák.Külön volt szedve a menüben az Arcade-GT-Time Trial mód. Az autóválészték is nagy volt,de túlnyomó részben japán verdákat vonultatott fel a játék.A tartalom is nagyon a helyén volt,és aki igazi gt rajongó és kitató volt,annak a most következö behozható extra sem fog ismeretlenül csengeni.:GT-hifi A játék egyik legélvezetesebb része a Licence-k megszerzése,ami ezután egyetlen GT játékból sem hiányzott/hiányozhat. A játék intrója pedig a mai napig nagy kedvenc. A játékból több,mint 11 millió fogyott világszerte.

A nagy sikerre való tekintettel nem maradhatott el a folytatás,ami viszonylag gyorsan elkészült és megjelent 1999-ben, a több-szebb-jobb elvet követte.A sorozat történetében elöször itt debütált a Rally ,megjelent a használtautó piac,különbözö tuningcégek kerültek bele a játékba,és most már rengetek amerikai és európai autógyártó modellje is jelen volt.33 autógyártó több,mint 600 modelljét irányíthatjuk a játékban.A pályák száma már elérte a 28-at.A jelentös tartalom miatt 2 lemezen jelent meg.Az elsö lemezen az Arcade mód,míg a második lemezen a Gran Turismo mód volt megtalálható.A GT-ben található creditrendszer,a többszáz verseny,licence-k megszerzése hosszú hetekre-hónapokra lekötötte a játékost. Kevesen tudják,de 2000-ben kizárólag Franciaországban kiadtak egy speciális gt részt,ez pedig a 2000. évi LeMans-i futam tiszteletére készült "Le Mans Special Edition" volt. További érdekesség, hogy az európai verzió intró videója alatt szóló My Favorite Game című számot készítő Cardigans a számot tartalmazó albumot is Gran Turismo-nak nevezte el, valamint a játék duplalemezes soundtrack-jére már több verzióban is felkerült a GT himnusznak számító Moon Over The Castle című szám. A GT2 közel 10 millió példányban fogyott,az intója pedig álleejtös.

Új gép,új idök.Megjelent a Play Station 2. Minden nagyágyú megkapta a következö generációs folytatását,így a gt-n volt a sor,hogy 2001-ben lenyügözze a játékosokat.A tartalom ugyan elmaradt az elödhöz képest,de a vizuális megvalósítás és a fizika a legjobb és legszebb autós játékká tette.A visszajátszások minösége a valós közvetítések látványát súrólta.Ebben a részben debütált a vizes útburkolat is,ami a megváltozott irányításon és nagyszerü élményen kívül szemkáprásztató látványt is nyújtott. Ezt a részt kisebb kiegészítök követtek,amik egy-egy nagyobb autókiállítás frissautóit is tartalmazta.A játék közel 15 millió példányban fogyott

Egy kisebb szünet,majd 2004-ben megjelent a Gran Turismo 4. Ekkorra már olyan híres és elismert volt a sorozat,hogy az autógyátók számára
hatalmas reklámot jelentett.A sorozat történetében eddig a legnagyobb tar- talommal bíró rész.Több,mint 700 autó és 50 pálya.Rengetek! Az autóválaszték a legelső Benz által készített automobiltól fogva egészen a high-tech, még csak a tervezőasztalokon létező koncepció autócsodákig minden megtalálható volt. Részletes tuning, fejlettebb fizikai szimuláció, részletesebb autómodellek, egy jól használható fotó mód, új jogosítványok megszerzése tette feledhetetlenné a játékot.És most már a híres Nordsleife-n is lehetett száguldozni. A játék olyannyira kitolta a hardver képességei,hogy már támogatta az 1080i HDTV szabványt is! Több,mint 11millió eladott példány.

A Gran Turismo 5 prologue és a Psp-s rész nem kerül elemzésre. Az elöbbi ,mint a címe is mutatja,elözetes.Ami már lessan 3 éves,gyakorlatilag nem mérvadó a GT5-re nézve.Az utóbbi pedig egy butított 4-ik rész,így hát mindenki sejtheti,hogyez mit takar.

És,hogy a Gran Turismo 5 továbbviszi e az elödjei álltal felállított minöséget és ismét fellál a dobogó legfelsö fokára?-Ez rész készül a leghosszabb ideig,a csapat minden bizonnyal az eddigi legfényesebbre csiszolt játékát adja majd ki a kezei közül.A PD által készült játék pedig garancia a minöségre. -Nos ez nem kérdéses,csupán az,hogy mikor.

Others Wait?-Yes!

p34c3
ÖT

6 napja
9

p34c3
Thief VR: Legacy of Shadow

2025.12.08.
4

p34c3
Marvel's Deadpool VR

2025.11.25.
6

Doberman
Call of Duty - Tropical Thunder

2025.11.21.
3

Necroman Mk2
Amnesia Machine for Pig

2025.11.09.

Stadia HUN
AMAZON LUNA 2025 UPDATE

2025.11.07.
2

p34c3
Asgard's Wrath

2025.11.06.
5

Necroman Mk2
Giana Sisters Owlverlor

2025.10.17.

p34c3
Digitális arcoskodás

2025.10.16.
24

Necroman Mk2
Paw Patrol On A Roll

2025.09.14.
11

Bountyy
Egy új videojátékos podcast

2025.09.03.
2

CHASE
2025 eddigi legjobb jelenetei

2025.08.31.
1

p34c3
Vendetta Forever

2025.08.31.
1

Necroman Mk2
Firewatch

2025.08.22.
2

mcmacko
Csupasz Pisztoly (2025) - letolt gatyával előre!

2025.08.08.
5

Necroman Mk2
Crime Patrol 1-2

2025.07.31.
2

Necroman Mk2
Serious Sam 1st-2nd

2025.07.21.
4

mcmacko
Crashlander: Hunger - hallgasd meg, hátha megtapad

2025.07.11.
12

p34c3
Maestro | PSVR2

2025.07.05.
9

Comedian
Superman halála

2025.06.28.
5