Top100 - #75 Az ördög második aranyhajszála

Diablo II: ismét egy óriási klasszikus a lista második felében és ismét úgy érzem, hogy óriási hatása ellenére az én életemben pont ott van a helye.

Mindig a pozitívumok irányából közelítek, ezúttal azonban kivételt teszek.

Tulajdonképpen az, hogy nem került feljebb, csupán egy dolognak tudható be és az a legkevésbé sem a Blizzard hibája, ez pedig a stílus viszonylagos monotonitása. Most bizonyára sokan felhördülnek, én is tudom, hogy a szó szoros értelmében évekig lehet játszani, de ettől még magában rejti az egyhangúságot.

Ezt persze millió dologgal ellensúlyozták a fejlesztők, tökéletesen építve a gyűjtögetési vágyra, a folyamatos fejlődés biztosította örömre, a nehezen megszerezhető javakra, a tárgyak kombinálásából adódó taktikázásra, az úttörő multiplayerre (na jó, a második részben már annyira nem volt úttörő a technológia, de a Blizzard akkor is forradalmár volt ezen a területen - is).

Magyarul ha ez a játék nem attól a cégtől került volna ki, ahonnan, akkor egészen más lenne a játékvilág egy bizonyos szegmense, a Blizzard azonban a Valve mellett a PC-ipar másik zsenije, ezért várja a világ összetett kezekkel a majd kb. 2012 karácsonyára érkező harmadik részt. Szóval monotonitás ide vagy oda, amit tökélyre lehetett fejleszteni, azt tökélyre is fejlesztették. Nem véletlen, hogy egy évtizede nem ér semmi a nyomába, hogy játékfejlesztők között állandó beszédtéma, hogy mit hogyan oldottak meg és az sem, hogy az iparág állandóan a Blizzardtól tanul.

Na mielőtt meggondolnám magamat és feljebb tolnám gyorsan harminc hellyel, befejezem a méltatást. Ha lehet, konzolos generációváltáskor jöjjön a harmadik rész és akkor bele lehet tolni milliónyi órát :)

Örökké emlékezetes pillanat: Ahogy egy héttel a megjelenés után egy asztali rpg parti közben egymás szavába vágva kérdezgettük a másikat: „És azt láttad már benne, hogy...?”.

Mélypont: A harmadik fejezet. A dzsungel, teljes egészében. Még ma is a hideg ráz tőle.