Vega2010.04.08. 20:57

Top100 - #69 Tits Reloaded

Amekkora múlt és háttér áll az öreglány mögött, kész csoda lett volna, ha egyszer sem sikerül a legjobbak közé kerülnie. Nos egyszer azért sikerült. Az első blogbejegyzéseim egyikében épp arról írtam, hogy milyen kevés sorozatnak sikerült a totális minőségi csőd után visszatérni a megfelelő kerékvágásba. A Crystal Dynamics megcsinálta, a Legend korrekt lett, a nyitó epizód ihlette Tomb Raider Anniversary egyenesen nagyszerű - ez utóbbi kapja a megtisztelő 69-es helyet.

Ahhoz, hogy visszarántsák a mélyből a szériát, egészen a gyökerekhez kellett visszatérni a reboottal (ami nem remake, mint sokan tévesen hiszik). Az a vicc, hogy ezzel a régi fény visszatért, de nem lett semmivel sem több a sorozat - vérprofin hozza azt, amiért régen szerettük. És az eladások szerint működik is a dolog.

Aztán jött az Underworld kisebb változásokkal, újraírt engine-nel és kicsit kusza level designnal - bizonyos pályák húsz percesek voltak, mások két órásak, a rejtvények egy része pazar volt, másik részének pedig alig volt értelme - egy lépés előre, egy hátra. Azt hiszem bármennyire is jók az alapok, ugyanazt még egyszer nem lehet már eladni és a változtatásokat nem mokkáskanállal kell majd adagolni a jövőben. És idővel a „kivágunk megint az utcára egy fél stúdiónyi alkalmazottat valamelyik cégtől, ha képtelenek vagyunk kezelni a saját problémáinkat” sem lesz célravezető, kedves Eidos.

A jelenlegi irányvonal üzletileg bármikor indokolható, kevés kockázatot rejt magában, akár még három újabb epizódot is elbírna milliós fölötti eladásokkal, ezer platformon. Emelem a kalapom, köszönöm a kellemes órákat, de egyben ki lehet jelenteni: elég volt, jöjjön csak a Guardian of Light. Mit veszíthetünk vele?

Örökké emlékezetes pillanat: Back from the grave.

Mélypont: The same old shit.

Necroman Mk2
Silence

2 napja
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

6 napja
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

6 napja
2

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

8 napja

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
5

Necroman Mk2
The Exit 8

2026.04.08.
5

axl
AAce Combat

2026.04.04.
4

p34c3
Áprilisi víáradat

2026.04.03.
4

Necroman Mk2
My Friend Peppa Pig

2026.03.29.
2

liquid
Minden idők legjobb intrói #2

2026.03.27.
1

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

2026.03.15.
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

2026.03.13.
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

2026.03.12.

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
2

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7

liquid
Emlékeztek rá

2026.02.17.
7

Necroman Mk2
Highguard - blogteszt

2026.02.15.
7

Necroman Mk2
A Hentai Panda játékai (18+)

2026.02.14.
2