Vega2010.04.19. 20:36

Top100 - #66 Para Zita

Az ezredforduló tájékán a Squaresoft a csúcson volt. Lehet, hogy nem az eladási listákén, de stabilan volt képes olyan minőséget letenni az asztalra, hogy egyszerűen megkerülhetetlen volt a kiadó. Oké, volt egy-két gyengébb címük, de összességében nézzen utána minden kíváncsiskodó, hogy 1998 és 2001 között miked adtak ki. Nem okos dolog visszasírni a múltat, de ennek az időszaknak az elmúlását bizony gyakran megkönnyezem.

Talán döbbenetes ezt kijelenteni, de a cég akkori portfóliójának a közepesebb darabjai közé tartozott a Parasite Eve sorozat - egy csipetnyi túlélő horror, nagy adag természetfeletti történet és a második részben néhány furcsácska rpg-elem -, mégis máig várjuk a folytatást (ami PSP-re ezer éve készül és jó eséllyel a Chrono Break sorsára jut). Nem a Square találta egyébként ki, hanem könyv és film is megelőzte a videojátékos debütálást, ami azért érdekes, mert akár minden idők legjobb könyvadaptációja is lehet ;)

A Square már akkor nagy betyár volt, Európába szökőévente egyszer jelentetett meg bármit is, az első részt például soha nem adták nálunk. Nem tudom, hogy a második milyen megfontolásból, de legalább megjelent és azon kevés kiemelkedő játék közé tartozott, amit nem csak japán, hanem részben amerikai Square-fejlesztők hoztak össze.

Akárcsak az ezredfordulón megjelent szinte összes túlélő horror, ez is tökéletesen játszható a mai napig, én legalábbis két éve újra nekifutottam és képes volt ugyanazt a fantasztikus érzést kiváltani, amit annak idején. Kár, hogy a hamarosan várható sokkoló SE bejelentésnek várhatóan semmi köze nem lesz a szériához.

Örökké emlékezetes pillanat: Ez volt az az időszak, amikor negyedévente adott ki a Squaresoft egy-egy videojáték-történelmi alapművet.

Mélypont: Nextgen harmadik részt. Most!

Necroman Mk2
Silence

2 napja
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

6 napja
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

6 napja
2

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

8 napja

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
5

Necroman Mk2
The Exit 8

2026.04.08.
5

axl
AAce Combat

2026.04.04.
4

p34c3
Áprilisi víáradat

2026.04.03.
4

Necroman Mk2
My Friend Peppa Pig

2026.03.29.
2

liquid
Minden idők legjobb intrói #2

2026.03.27.
1

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

2026.03.15.
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

2026.03.13.
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

2026.03.12.

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
2

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7

liquid
Emlékeztek rá

2026.02.17.
7

Necroman Mk2
Highguard - blogteszt

2026.02.15.
7

Necroman Mk2
A Hentai Panda játékai (18+)

2026.02.14.
2