Vladi2010.05.31. 18:01

Hibás játékok megsemmisítése

Mivel sok használt játékot vásárolok sajnos ritkán előfordul, hogy olyan példányba szaladok bele, ami nem működik. Vicces módon a legtöbb esetben nem azon a játékoknál jelentkezik ez a probléma, amik annyira karcosak, hogy az ember rosszul lesz tőle amikor meglátja a lemezt, hanem mint ahogy a bélgázoknál is, a sunyi, lapos veszélyesebb. :) Ezért van az, hogy általában minden játékot kipróbálok mikor megérkezik és ami nem működik azt kíméletlenül megsemmisítem.

A következő két játékot egy angol honlapról rendeltem, a gamestation.co.uk-ről egyszerre több másikkal együtt, amik között azért újak is voltak. Már máskor is rendeltem tőlük (amúgy a game.co.uk tulajdonában van ez a honlap, tehát akármelyikről rendelünk, ugyanaz a társaság) és gyakran volt velük probléma (új helyett használtat küldenek és hasonló nyalánkságok) de mivel néha nagyon jó árban lehetett kifogni náluk egyes játékokat így még ezt a kockázatot is bevállaltam. Hát ezek után biztos nem fogom. Az egyik játék a No more heroes volt amivel megszívtam. Szemre kicsit karcos volt a lemez, de semmi extra, közepesnek mondanám az állapotát. Beraktam a Wii-be, a menüben még feljött a képe simán aztán amikor rányomtam a játék indítására elkezdett valami nagyon gáz hangokat kiadni, majd úgy lefagyasztotta a gépet, hogy még kikapcsolni sem lehetett, csak kihúzni a hálózatból. Ezt még kétszer eljátszottam, mire beláttam, hogy ez biza nem fog működni. Írtam a gamestation-nek, hogy ez a helyzet, amire az volt a válasz, hogy küldjem vissza a játékot saját költségemen és akkor majd visszaadják az árát. Persze ennek a költsége több lett volna mint a játék ára, plusz ha visszaküldöm akkor ugyanúgy eladták volna a hibás játékot másnak szívfájdalom nélkül. Úgyhogy beintettem nekik. Tehát most van egy No more heroes tokom és kézikönyvem (gagyi fekete-fehér). Arról pedig gondoskodtam, hogy a lemezt még a guberálók se vakarják ki a szemétből.

Click!

Click!

Volt még egy Call of Duty: World at War (PS3) is a csomagban, ennek a lemezén csak kettő, szemmel alig látható karc volt, így ezt el is felejtettem kipróbálni. Aztán hetekkel később valaki megvette tőlem és ő egyből jelezte, hogy nem működik. Persze visszavettem a játékot és én is kipróbáltam de az én gépemen is csak hibaüzenetet írt ki amikor indítani akartam volna. Namost azért ennél komolyabb a szívás mértéke, mint a No more heroes esetében hiszen azért ez közel 5ezer forintba került (szemben a NMH alig két ezrével) és ennyi pénzért kaptam egy tokot, gagyi fekete-fehér kézikönyvvel. Mivel 29 napon belül kellett volna visszaküldenem a játékot probléma esetén és ebből a határidőből kicsúsztam kénytelen voltam ezt a lemezt is kidobni, persze előtte a szokásos módon megoperáltam. :)

Click!

Click!

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

7 napja

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
2

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11

Necroman Mk2
The Exit 8

2026.04.08.
6

axl
AAce Combat

2026.04.04.
4

p34c3
Áprilisi víáradat

2026.04.03.
4

Necroman Mk2
My Friend Peppa Pig

2026.03.29.
2

liquid
Minden idők legjobb intrói #2

2026.03.27.
1

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

2026.03.15.
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

2026.03.13.
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

2026.03.12.

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
3

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7

liquid
Emlékeztek rá

2026.02.17.
7