Kiccsidzson2010.07.22. 22:21

Az Ablakonkiugrógép

Fogadjuk el kiindulópontnak, hogy a szabad akarat nem létezik, és minden csak egyféleképpen történhet. Nos, ha ezen túl vagyunk, elkezdhetünk elmélkedni. Pl. azon, hogy akkor nyugodtan elmehetünk bankot rabolni, hisz úgy is meg van írva. Vagy kiugorhatunk az ablakon - mint az ember, aki nem tudott nem poént mondani - mert akkor annak is így kell lennie (ez itt most az Ablakonkiugrógép ismertetésének a helye lenne, de ez egy komoly téma, és nem is szívesen fárasztok le senkit. Annyi azért kikívánkozik, hogy természetesen ez egy szintén japcsi találmány, ottani szociológusok fejlesztették ki ottani tudósokkal, a sok öngyilkosság visszaszorítására. Az öngyilkosjelölt megveszi, s a gép kiugrik helyette az ablakon. A megdöbbentő az, hogy erre ráépült egy másik iparág is: erre szakosodott emberek összeszedték az utcákon heverő Ablakonkiugrógépeket, és újra értékesítették őket, szegényebb öngyilkosjelöltek számára, akik csak a használt árut tudták megvenni. Persze ez már nem olyan volt mint az új, nem tudta magának kinyitni az ablakot, nem tudott már felállni a párkányra magától, egyszerűen csak meg kellett fogni, és kihajítani a p*csába).

Szóval persze, menj nyugodtan bankot rabolni, de úgysem fogsz menni. Menj, költsd el az összes pénzed luxusk*rvákra, de úgysem teszed meg. Mert nem te döntesz: összeül az agyadban a tanács, és majd ő eldönti, mi az a számodra legoptimálisabb út, amelyen el fogsz indulni.

Persze lehet azt hinni, hogy van szabad akarat, és kell is hinni, mert vajon mi történne, ha rájönnénk, hogy nincsen?

Gondolatkísérlet: ha az emberiség minden tagja 100%-ig biztos lenne benne, hogy van reinkarnáció, vagyis újjászületés, vajon mi történne? Mindenki elégedetlen lenne, és újjászületni szeretne (persze kivételek, mint mindig, lennének).

Á, sz*rul élek, fejemhez a pisztoly, DIRR!

Na, látom újjászülettem, most mi is vagyok? Zebra?! Nem tetszik, ravasz meghúz: DIRR!

Most meg gomba vagyok, de lesz ez még jobb is. Pisztolyt a kalapomhoz: DIRR!

Katicabogár... hmm.. Kúl ez a hét pötty.. DIRR!

Dínó vagyok... Jé, azt hittem ezek már kihaltak. Fasza. DIRR!

Oké, alakul. Most egy elég jó körülmények közé született baba lettem! De lesz ez még jobb is! DIRR!

Nem látok semmit. valszeg valami föld alatt lévő vakond, vagy giliszta lehetek. No, menjünk tovább. DIRR!

Hú de fényes vagyok.. de azt se tudom, mi vagyok. No mindegy. DIRR!.. na mi van? DIRR! ... DIRR! ... aha, asszem hatlapfejű csavar vagyok és fém a fejem.. Nem fogja a golyó. Azt hiszem most ráb*sztam..

(tanulság: aki telhetetlen, könnyen egy gép oldalában találhatja magát, villáskulccsal meghúzva. A gyengébbek 5.6-os , a keményebbek 8.8-as jelöléssel a fejükön)

Higgyünk a szabad akaratban. A választás lehetőségének az illúziója erőt ad.

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Bountyy
Egy új videojátékos podcast

2025.09.03.
2

CHASE
2025 eddigi legjobb jelenetei

2025.08.31.

p34c3
Vendetta Forever

2025.08.31.
1

Necroman Mk2
Firewatch

2025.08.22.
2

mcmacko
Csupasz Pisztoly (2025) - letolt gatyával előre!

2025.08.08.
5

Necroman Mk2
Crime Patrol 1-2

2025.07.31.
2

Necroman Mk2
Serious Sam 1st-2nd

2025.07.21.
4

mcmacko
Crashlander: Hunger - hallgasd meg, hátha megtapad

2025.07.11.
12

p34c3
Maestro | PSVR2

2025.07.05.
9

Comedian
Superman halála

2025.06.28.
5

Necroman Mk2
The Swapper

2025.06.25.

Fabri
Japán gamer szemmel

2025.06.21.
12

p34c3
VR Kukkolda 2025

2025.06.09.
5

Necroman Mk2
Suicide Rachel Foster

2025.06.03.
4

Comedian
Pókember: Kék

2025.05.31.

Necroman Mk2
Mixed-Up Mother Goose

2025.05.26.

p34c3
Commandos: Origins

2025.05.20.
7

Necroman Mk2
Diablo III

2025.05.13.
5

Malleus
Realm of Ink (墨境)

2025.05.09.
4

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2025 nyertesek

2025.05.08.
3