Az ember, aki nem tudott nem poént mondani

Avagy minden ami elhagyta ajakát, az vicces volt. Borzasztóan vicces. Temetésre már régóta nem járt, mert mikor részvétnyilvánításkor megszólalt, hatalmas röhögésbe fulladt az egész. Szülei már akkor elhagyták, mikor megtanult beszélni, mert nem bírták a folyamatos rekeszizomgörcsöt. Pedig ő csak azt jelezte, hogy éhes, hogy szomjas, hogy éppen játszani szeretne, vagy épp aludni térne. ------ Mikor bement a sarki henteshez, már tudta mi fog következni. - Kérek 20 deka párizsit - mondta, bár nem ezekkel a szavakkal, de ez volt a lényege. A hentes eldobta magát, és visítva ütötte a padlót. -Ez mekkora poén! NEM IGAZ! - mondta, majd kis idő múlva a nevetéstől fuldokova felállt, és kiszolgálta, emberünket. - De mi volt itt a poén? Én nem mondam semmi vicceset. - közölte higgadtan, hűvös eleganciával az úr - persze nem ezekkel a szavakkal -, s már meg sem várta a számára oly megszokott reakciót, kisétált az üzletből. Szeme sarkából még látta, hogy a hentes újra a padlóra került. A harmadik "poén" már végzetes lett volna. Ezt emberünk is tudta. Nem egy delikvenst élesztett már újra, mire megtanulta, hogy csak maximum kétszer szólalhat meg. Sokáig azt hitte, hogy valami globális valóságshow főszereplője, mint Jim Carry abban a bizonyos filmben. De aztán bebizonyosodott, hogy nem erről van szó. Beutazta ő már a fél világot - nem utosósorban azért, hogy erről meggyőződjön -, de mindenhol kacagva dőltek ki körülötte az emberek. Már ha annyira megtanulta egy idegen ország nyelvét, hogy meg tudja kérdezni: "Merre van a buszpályaudvar, uram/asszonyom?" Persze nem pont ezekkel a szavakkal, de ez volt a lényege. Végső elkeseredésében úgy döntött, végez magával, mert ez így nem élet. Kiugrott hát az ablakon.