Kiccsidzson2010.07.26. 22:18

Az ember, aki nem tudott nem poént mondani

Avagy minden ami elhagyta ajakát, az vicces volt. Borzasztóan vicces. Temetésre már régóta nem járt, mert mikor részvétnyilvánításkor megszólalt, hatalmas röhögésbe fulladt az egész. Szülei már akkor elhagyták, mikor megtanult beszélni, mert nem bírták a folyamatos rekeszizomgörcsöt. Pedig ő csak azt jelezte, hogy éhes, hogy szomjas, hogy éppen játszani szeretne, vagy épp aludni térne. ------ Mikor bement a sarki henteshez, már tudta mi fog következni. - Kérek 20 deka párizsit - mondta, bár nem ezekkel a szavakkal, de ez volt a lényege. A hentes eldobta magát, és visítva ütötte a padlót. -Ez mekkora poén! NEM IGAZ! - mondta, majd kis idő múlva a nevetéstől fuldokova felállt, és kiszolgálta, emberünket. - De mi volt itt a poén? Én nem mondam semmi vicceset. - közölte higgadtan, hűvös eleganciával az úr - persze nem ezekkel a szavakkal -, s már meg sem várta a számára oly megszokott reakciót, kisétált az üzletből. Szeme sarkából még látta, hogy a hentes újra a padlóra került. A harmadik "poén" már végzetes lett volna. Ezt emberünk is tudta. Nem egy delikvenst élesztett már újra, mire megtanulta, hogy csak maximum kétszer szólalhat meg. Sokáig azt hitte, hogy valami globális valóságshow főszereplője, mint Jim Carry abban a bizonyos filmben. De aztán bebizonyosodott, hogy nem erről van szó. Beutazta ő már a fél világot - nem utosósorban azért, hogy erről meggyőződjön -, de mindenhol kacagva dőltek ki körülötte az emberek. Már ha annyira megtanulta egy idegen ország nyelvét, hogy meg tudja kérdezni: "Merre van a buszpályaudvar, uram/asszonyom?" Persze nem pont ezekkel a szavakkal, de ez volt a lényege. Végső elkeseredésében úgy döntött, végez magával, mert ez így nem élet. Kiugrott hát az ablakon.

Odafönn az Teremtő színe elé járult.

Mikor válaszul az Isten első kérdésére éppen belekezdett mondandójába, hogy miért is volt az a bizonyos ablakon való kiugrás, a Úr hangos hahotázások közepette eldobta magát.

  • Hát ilyen jót már régóta nem nevettem! XD Ekkora szöveget! XXDD Besz*rok! XXXDDD HÁHÁ, Hagyd abba, mert nem bírom!!

És emberünk abbahagyta, bár nem értette, hogy mi volt olyan vicces.

A Teremtő föltápászkodott. - Jaj .. Huh, majdnem végem lett - mondta.

"Nem értem az egészet, egyszerűen nem értem.." morfondírozott magában az ember. Nem kellett volna..

Ugyanis az Úr nem csak az égi beszédet hallja, hanem belelát a fejekbe is. Az Isten ismét elnevette magát. Hangosan nevetett, hahotázott, úgy hogy a mennyek kapuja is beleremegett. A földre zuhanva felrepesztette a márványt, trónusának otthont adó, felhőkből épült palotáját hangos hahotájával szerteszét kacagta.

  • Hagyd abba!!! XXXXDDDD, Kérlek hagyd abba!!! XXXXXDDDDD

De emberünk már rég abbahagyta, ezek csupán a gondolatai voltak, bár ő nem találta viccesnek őket. Majd hirtelen csend lett.

Odalépett a Teremtőhöz, és megbökdöste az esernyőjével (volt nála esernyő, még azzal ugrott ki az ablakon. No nem azért, hogy az esést tompítsa - hisz a minél nagyobb becsapódási sebesség volt akkor a célja -, inkább azért, mert nem tudta, milyen idő várja őt itt fenn a Mennyekben). De a Teremtő nem mozdult.

Meglátta az üres trónust...

Így történt vala, hogy a Mennyek országában egy olyan valaki vette át az uralmat, aki soha nem értette, mi miért olyan vicces.

(Természetesen az Úr csak elájult . Mikor magához tért, gyorsan megragadta emberünket és levágta a Pokolba, "Nevessenek inkább az Ördögök!" felkiáltással. Azóta füldugóval és agyhullámblokkolóval dolgozik.)

Necroman Mk2
Horses

3 napja
3

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
2

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11

Necroman Mk2
The Exit 8

2026.04.08.
6

axl
AAce Combat

2026.04.04.
4

p34c3
Áprilisi víáradat

2026.04.03.
4

Necroman Mk2
My Friend Peppa Pig

2026.03.29.
2

liquid
Minden idők legjobb intrói #2

2026.03.27.
1

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

2026.03.15.
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

2026.03.13.
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

2026.03.12.

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
3

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7