Kiccsidzson2010.07.30. 15:17

Evolúció

avagy a kis szopógép története A kis gép mindennapi rutinját végezte, előre és hátra járt a kicsi feje. Sokszor megismételte már ezt a mozdulatsort, rengetegszer. Igazából mást sem csinált eddigi "életében". És most rájött erre. Kiköpte hát a műbrokit (mert műf*szszopó gép volt ő), és elgondolkodott egy percre. Gondolkodása közben (bár nem nagyon tudott még miről gondolkodni) körbenézett a szobában ahol tartózkodott. Gépeket látott mindenfelé. Kisebbeket és nagyobbakat, furcsákat és érdekeseket is. Látott kávéfőzőgépet és turmixgépet. Látta a tévénézőgépet a fotelban, és látta az előtte ide oda járkáló akadékgépet is. Látott motoros kályhát és motoros akváriumot, és látta a benne úszkáló apró motoroshalakat is. De gazdáikat nem látta. Élő és lélegző lényt egyet sem látott. A kis szopógép leugrott az asztalról, ahol eddigi életét töltötte, és kiment a szobából. Odatotyogott az előtér nagy üvegablakainak egyikéhez, és lenézett a mélybe. Odalenn látta az ezernyi cikázó autómobilt, mik persze már teljesen automaták voltak. Ha néhány évvel hamarabb eszmél, még embereket is láthatott volna bennük. Láthatta volna a különös átalakulást. Láthatta volna, mint automatizálják az automobilokat, minekután elég volt már az uticélt beütni, s azok baleset nélkül, összehangoltan szállították le utasaikat a megadott helyszínre. Láthatta volna, hogyan váltak kihasználatlanná a - vész esetére azért még megtartott - perifériák: a pedálok, kormányok és sebességváltó karok. Láthatta volna azt is, mikor az emberek, unalmukat űzvén, digitális játékokkal múlatták az időt önjáróvá vált autóikban. Később az elülső szélvédőre vetített filmek bámulása jött divatba autózás közben, majd ugyanezen szélvédőt használták megjelenítő eszközként a későbbi videójátékok számára. A nagy ötlet ezután jött, mikor a szoftvergyártó cégek a meglévő pe

A szopógép leliftezett a földszintre, és kisétált az utcára. Tetszett neki az utca. Szép fények villogtak mindenfelé, pedig még nem is volt még este. Néha, régebben is megleste párszor az esti fényeket, persze munkáját nem elhanyagolva, csak úgy a szeme sarkából.

Elindult a járdán. Szeretett volna találni egy élő és lélegző lényt. Haloványan még emlékezett rájuk, tehát tudta, hogy néznek ki, és minden bizonnyal felismerte volna őket, ha találkozik velük.

Ment és mendegélt a kis szopógép, míg egy épülethez nem ért, minek vörös plusz jel volt az üvegajtaján. Benyitott. Steril folyosón sétált végig, jobbra és balra szobák nyíltak, bennük üres ágyakkal. A folyosón is voltak ágyak, kerekesek. Néhány ajtó zárva volt, ezekbe nem tudott bemenni. Ha mindegyikbe be tudott volna menni, láthatott volna egy élő és lélegző lényt. Igaz csak olyat, amit egy gép tartott életben, folyamatosan pumpálva bele az oxigént és egyéb matériákat. A másik, a lélegeztetett ember mellkasán pihenő lényt élőnek aligha lehetett volna nevezni. De ő is lény volt, ehhez nem fér kétség. Az ütemesen fel és le mozgó mellkason pihentette egykor szebb napokat látott rovarszerű tagjait. És ugyan aszott szárnyai még repültek volna, de ő már nem mozdult.

A kis gép az épület hátsó ajtaján távozott. Az út, mi inenn továbbvitt, már kifelé vezetett a forgatagból, a céltalanul cikázó automobilok száma egyre csökkent. Lassan az aszfalt is megszűnt gépünk lábai alatt, földút váltotta fel azt.

És a porhanyós földút két oldalán felsorakoztak a hantok. Először csak egy kettő, majd ahogy haladt a kis gép, úgy sokasodtak a púpok, verődtek rendbe, foghíjtalanul. És gépek áltak mellettük, Komplett-életet-leélő gépek. Olyanok, mik személyre szóltak, s miknek bekapcsolása után tulajdonosuknak már nem volt több dolga e világon, talán csak annyi, hogy ássanak (persze utolsó munkájukat is géppel végeztették).

A kis gép nézelődött még egy darabig, majd elindult. Sokat kell még mennie. Talán ha valami eszközzel fel is gyorsíthatná a mozgását.., fontolgatta, majd gyorsan kiverte a gondolatot a fejéből.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

7 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==