Kiccsidzson2010.08.23. 18:29

A k*rvaanyázógép

- a nem túl távoli jövőben - A nő kihozott egy készüléket a házából, majd berakta az udvaron álló kocsija hátsó ülésére és rácsatolta a biztonsági övet. K*rvaanyázó gép volt ez a gép, 2000-es sorozatú, halvány fehér színű, és kábé akkora, mint egy mikrohullámú sütő. De persze nem mint ezek a modern sütők, amiket a gyártóik a lapostévéket majmolva hipervékonyságúra csinálnak, s másra nem alkalmasak, mint hogy pizzát melegítsen benne az ember. Nem, inkább a régebbi modellekre hasonlított, a kedveltebb terebélyesebbekre, mikbe még étel is fért (mint ahogy egyesek a modern, lapos tévéknél jobban kedvelik a régi duci katódsugárcsöveseket, mondván: azokon még volt mit fogni). Szériahibás volt ez a k*rvaanyázógép, mint sok hasonszőrű társa a 2000-es sorozatból. Ha az ember maxira feltekerte, úgymaradt, nem lehetett kikapcsolni. Vagy megvárta az tulajdonos míg lemerül az aksi (a modern akkumlátoroknak köszönhetően ez eltarthatott hónapokig is), esetleg megpróbál vele együtt élni, vagy elviszi a gépet szervizbe javíttatni. A nő beült az autójába s elindult a legközelebbi szervíz felé. - A BÜDÖS K*RVA ANYÁDAT AZT! HOGY B*SZÓDNÁL MEG A HÜLYE BÜDÖS ÚTSZÉLI K*RVA ANYÁDDAL EGYÜTT OTT AHOL VAGY! A nő leállt az út szélére a kocsival. A táskájához nyúlt, s idegesen matatni kezdett benne. Mikor megtalálta a két füldugót, beillesztette azokat a fülébe, majd továbbindult. Nem akarta ezt a gépet, de ajándékba kapta, és nem volt szíve visszautasítani. Bár ha tudta volna, hogy ilyen erkölcstelen beszédű ez a gép, nem fogadta volna el mint ajándékot. Akkor még poénnak gondolta ő is és az ajándékozó is ezt az egészet. Arra is gondolt, hogy egyszerűen kiteszi egy kukába. Bár ettől félt a megoldástól, nem akarta, hogy egy gyermek találja meg.

Rendőrautó szirénáját pillantotta meg a tükörben. A füldugó..

Lehúzódott az út szélére, kivette a füldugókat, majd letekerte az ablakot.

A rendőr odaért mellé, és mindenfélét beszélt, hogy már egy ideje mögötte halad, hogyhogy nem hallotta a megkülönböztető jelzést stb. A hátsó ülésen lévő gép szakította félbe (képletesen) a rend őrzőjét.

  • A HÜLYE BÜDÖS RENDŐR KRVAANYÁDAT AZT! HOGY BSZÓDNÁL SZÁJBA TE AGYBETEG HÜLYE BOLOND IDIÓTA REDŐRB*ZI!

A rendőr meglepődött. - Hát felismert? - kérdezte a gépre mutatva.

  • Igen - válaszolta a nő - Kétezres modell. Épp szervízbe viszem - mondta, majd mutatta a füldugókat a tenyerében - .. mert már nem bírok vele..

  • Maga is föltekerte 6-osra?

  • Sajnos igen, és úgy is maradt..

  • Menjen csak tovább, jó utat! - búcsúzott a rendőr.

  • TE MEG CSAK MENJ, ÉS BSZOGASSAD MEG SZPOGASSAD TOVÁBB A KIS BZI KOLLÉGÁIDAT, TE KCSÖG! - köszönt el a gép.

A nő befordult autójával a szerviz parkolójába, kivette a gépet a hátsó ülésről, és bement az épületbe.

  • Jó napot kívánok, szervizelni kellene. Ezt - ezzel felemelte és a pultra tette a nem éppen szépbeszédű "mikrosütőt".

  • A mikrosütőket egyel lejjebb szervízelik. De miért nem vesz egy hipervékonyat? Ezzel a ducikkal csak a baj van..

  • Ó igen, persze. És majd megveszem a hipervékony falra szerelhető mosógépet is, ami csak bugyiszárításra jó. Egyébként is ez nem mikró - mondta a nő, s közelebb tolta a készüléket, hadd lássa az ügyintéző, mivel is van dolga.

  • Nna, még egy kétezres. Várjon egy percet, mindjárt odaszólok, tudják e fogadni.

A k*rvaanyázógép a munkaasztalon várt.

  • Megvárja? - kérdezte a technikus.

  • Nem lehetne esetleg itthagyni? És mondjuk beszámítanák az árát valamibe..

  • Sajnos nem. De jó kis készülék ez, én is vettem egyet a fiamnak. A szomszédjával veszett össze, mert a fájáról mindig áthullott a falevél. Most az van, hogy ő is meg a szomszéd is odaállított egy ilyen gépet a kerítéshez, azok meg szidják egymást mint a bokrot, nagy terhet véve le a tulajdonosok válláról.

  • Nem merülnek le?

  • Napelemesek, önfenntartóak. És így legalább borús időben csönd van.

  • Valami baj lehet a gépemmel, már órák óta csöndben van..

  • Lehet, hogy csak túl sok volt benne a feszültség és már kiadta magából. Néha csinálnak ilyet a kétezresek, maguktól megjavulnak. De tudja mit? - mondta a technikus, s egy különös dobozt vett le egy kölönös polcról. - Itt ez az optim3-as fültok, ezt tegye fel ha gondok vannak. Olyan jól szigetel, hogy ha felteszi, nem hallja a világ zajait. Sokkal jobb, mint a füldugó - Ezzel átnyujtotta a különös dobozt a nőnek.

  • Mennyit fizetek érte?

  • Hagyja csak, a cég ajándéka.

A nő kinyitotta a dobozt. Két fülre símuló kagyló volt benne, amit egy pánt kötött össze. Nézegette egy darabig az újonnan kapott eszközt. Olyan furcsán fénylett, mintha aranyból lenne. Mintha nem is e világból származna. Feltette a fejére, és rögvest elvarázsolta a csend.

  • Köszönöm - mondta, bár a saját szavát sem hallotta.

Kiment az épületből, lágyan, finoman, mindenféle cipősarokkoppanás nélkül. Mintha csak vizen járna.

A nő kihajtott a szerviz parkolójából az országútra. A fülvédő természetesen a fején volt, mert nem akart váratlan meglepetéseket útközben. Lehet, hogy gépe a hátsó ülésen már javában mondta a magáét, de ő ezt nem hallotta. Már semmit nem hallott. Megtapasztalta a tökéletes csend élményét. Azt beszélik, hogy aki ezt egyszer megtapasztalja, már soha többé nem akar visszatérni a való világba.

Egy óriási kamion mellett haladt el az autójával. A vontatmány dobozára hatalmas fültok volt festve, alatta az optim3 felirat. Valószínűleg a szervizbe tart.

A nő az autóban elmosolyodott. Nagyon sok boldog ember lesz a világon.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

7 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==