Kiccsidzson2010.08.24. 21:27

A szörnyű tegnap, avagy a playstationök lázadása

(Eme írás íródott volt vala az Úr 2010. esztendejében, annak is harmadik havának első napján, mikor is a PS szerkezetek belső órájuknak köszönhetően megbolondulának, emberre támadának, s ennek következtében sok PS szerkezetet el is altatának) ------------ Vasárnap még minden rendben volt. Bár kicsit fújt a szél, s az éj leszálltakor meteorok cikáztak bolygónk légterében, de ezen kívül semmi különös jel nem utalt az elkövetkezendő történésekre. Szóval az éj leszállt, én meg nagy elhatározásra jutottam: elhatároztam, hogy én is trófearibanc leszek. Persze nem az az átlagos útszéli, hanem az a keményvonalas, szájbab*szott, repedtsarkú, büdösmocskos thropyb*zi. Mert az azért hogyan néz már ki, hogy nemhogy platina, de eleddig még egy retvás aranyserleg sem díszíti képzeletbéli vitrinem (megj.: azóta már díszíti 4!). Csak bronz, vas és álumínium trófeáim vannak, amikért max a Méhben kapok egy kis hátbaveregetést, de játékosi minősítésemet vajmi kevéssé fényezi. Trófearibanckodásom lső áldozatául a Gta 4-et szemeltem ki, amit kb 2 éve már kipörgettem (persze nem 100%-ra - biztosan sejtettem valamit), de serleget akkor nem kaptam érte. Hát ez hogy a juhtúróba lehet? - kérdeztem volna akkoriban magamtól, ha akkoriban érdekeltek volna a trófeák. De nem érdekeltek, az embernek idő kell, hogy ribanccá érjen, s a külsőségekre hajtson.

És ekkor történt a megmagyarázhatatlan. Mikor az éjfélt elütötte a kakukkosóra, a pléjsztésönöm öntudatára ébredt. És mint kórházban hirtelen magához térő bűnöző, kinek kiléte még fedett s éppen tovább szökne, úgy tépdeste ki magából kicsiny (megabazi dagadék) konzolom a belé dugdosott tápláló kábeleket, s ugrott ki a szerkrényből egy laza mozdulattal. Egy pillanatig egymást néztük szótlanul. Mindketten próbáltuk felbecsülni az erőviszonyokat.

Majd hirtelen a szekrényhez ugrottam, s kivettem tokjából a Resident 5-öt (mi nyugtató folyadékba volt áztatva az ilyen helyzetekre. Az ember soha nem lehet elég óvatos), s a lemezzel együtt a fekete bestiára vetettem magam. Belenyomtam a korongot a szájába, s közben vadul masszíroztam az ádámcsutkáját (fiúkonzol), hogy nyelje le.

Nem nyelte le, kiköpte, és elkezdett ordítozni, hogy én meg akarom mérgezni meg ilyesmi. Majd nekiállt, és tajtékzott. Tökre bekattant. Kinéztem az ablakon (éppen szellőztettem): még telihold is van b*meg, a végén itt átváltozik nekem bakker, isten tudja, hogy mivé.

Fogtam és kib*sztam az ablakon. Utánanézten: még mozog. Megsajnáltam. De inkább magamat, még meglát valaki, hogy egy fekete mozgó izét dobálok ki az ablakon, és majd jönnek az állatvédők, és rámhúznak három év szigorítottat.

Kimegyek és megnézem, mi van. Azért a biztonság kedvéért háromszor beleverem a fejét a járdába, mielőtt megkötözöm a megtelt hold fehér fénye alatt.

Beülök a kocsiba, őt beteszem az anyósülésre. Elindulok. Tudom, hová kell mennem. Utközben az egyik kezét kiszabadítja, és elkezdi rángatni a kormányt. Fejbevágom, mire elalél. Nem bírok vele, hamar oda kell érnem.

Begurulok a diliház parkolójába a többi kocsi mellé. A hónom alá csapom egykorom volt kedves játszótársam, valaha volt hű konzolom.

A recepción vázolom a helyzetet, és mutatom a kis 40-esemet. Szobát kérek neki, zártat. Jó vastag rácsokkal. Azt mondja a recepciós, hogy már minden egyes szoba foglalt, lefoglalták a 80 Gigások. Nekik kell a külön zártosztály, mert veszélyesek. Pár órája összezártak egy csapat 40-est egy darab 80-assal. Fél óra leforgása alatt a 80-as az összes többi 40-est megölte. Mondom fasza. Márpedig nekem egyes zárka kell, féltem a kicsikémet. Előveszem a tárcám: kétezer?

Megvan a szoba, egy fős, a pléjsztésönöm odabenn, én kívül a rács túloldalán. Már magához tért. Néha hányja veti magát, néha motyog valami ismeretlen nyelven, néha furcsa ábrákat rajzol a falra. Totál kivan szegénykém.

Már nagyon régóta fenn vagyok, elnyom az álom.

Másnap ébredek. Én a rácson kívül, ő odabenn. Mintha kicserélték volna.. Magamhoz veszem, átölelem. Újra a régi.

Kiviszen a szobából, ki a zárt osztályról, ki az épületből. Megannyi PS tulaj cselekszik ugyanígy.

Hazamegyünk. Visszateszem a helyére a szekrénybe. Vissza akarom dugni belé a drótokat, de nem engedi. Inkább elvégzi ő maga.

Beléhelyezek egy lemezt. Működik, elindul rendesen.

Öröm és boldogság vala.


És mostantól trófeára fel! Hogy a következő ilyen esetben legyen mit elveszíteni!

Necroman Mk2
Horses

3 napja
3

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
2

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11

Necroman Mk2
The Exit 8

2026.04.08.
6

axl
AAce Combat

2026.04.04.
4

p34c3
Áprilisi víáradat

2026.04.03.
4

Necroman Mk2
My Friend Peppa Pig

2026.03.29.
2

liquid
Minden idők legjobb intrói #2

2026.03.27.
1

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

2026.03.15.
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

2026.03.13.
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

2026.03.12.

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
3

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7